Tarjányi Eszter - Irodalomtörténeti Közlemények

ItK
III. A szövegkiadás bonyodalmai.
Irodalomtörténeti Közlemények
200. C. évfolyam . szám
Egy „Lisznyai-levél”, amelyet Tóth Kálmán írt
1972-ben Scheiber Sándor és Zsoldos Jenő egy Lisznyai-levelet tett közzé, 27 amelyet
egy tanulmánnyal vezettek fel, megmagyarázva azt az irodalmi kontextust, amely érthetővé
tette a levél hivatkozásait, mivel a tartalma a kor irodalmi életére, vitáira vonatkozó
utalásokat tartalmazott. A tanulmány az 1852. év három fontos irodalmi polémiáját mutatta
be, nagy korismerettel, gazdagon. A levelet a költő Falu Tamás adta a szerzőknek,
akinek meg is köszönték az engedélyt a közlésre. A levél 1852. szeptember 12-én kelt és
a szerzője Kálmánként írta alá magát. A címzett Vadnay Károly volt. A közreadók egyértelműen
Lisznyai Kálmánt tartották a levél írójának, kételyeket ez ügyben nem vetettek
fel, a kézírás összehasonlítását Lisznyai más levelével – úgy tűnik – nem végezték el.
Szilágyi Márton monográfiájában támaszkodott erre a szövegközlésre, még ha nem is
illett bele koncepciójába, a Lisznyait független és csak a honoráriumokból élő értelmiségiként
bemutató elképzelésébe. A levél írója ugyanis leírja, hogy a Hölgyfutár segédszerkesztője
lett jelentős fizetés mellett.
Bár az 1850-es években kialakult költői párbeszéd feltárásának szempontjából talán
mellékes, hogy ki is volt valójában a szerző, mégis pontosítani kell az eddigi megállapításokat,
hiszen ez alapján tűnhet elő a Lisznyait vezérszerepbe kényszerítő, később megszilárdult
felfogás, ami e levél téves olvasatát is eredményezte. Lisznyai szerzősége
ugyanis tarthatatlan és erre – azzal együtt, hogy Scheiber Sándor és Zsoldos Jenő tévedésére
valószínűleg található mentség, valamint tanulmányuk, ennek ellenére is, alapvető
áttekintés a kor irodalmi életére vonatkozóan – fel kell hívni az irodalomtörténet-írás
figyelmét, nehogy ez a hibás adatközlés további tanulmányok hivatkozási pontjává váljon.
Több tény utal arra, hogy a levelet nem Lisznyai Kálmán írta, hanem a nála jóval
fiatalabb Tóth Kálmán. Szilágyi Márton koncepciója tehát arról, hogy az 1850-es években
Lisznyai a független – és így folyóirathoz sem kötődő –, honoráriumaiból élő költő
típusát testesítette meg, nem csorbul ki így. A százhúsz évvel a keletkezés után, 1972-ben
közreadott levél utalásai egyértelműen Tóth Kálmán szerzőségét jelzik, akinek költészettörténeti
szerepe átértékelődik ennek a levélnek a fényében.
Már a második bekezdés eleje zavarba hozta a Lisznyai szerzőségét elfogadó közreadókat,
amelyben a levél írója az Azoknak, kiket illet című saját versének egy metaforáját
magyarázza meg. Ehhez a közreadók hozzáfűzték: „nem akadtunk rá e versre”. Tóth
Kálmánnak ez a verse a Hölgyfutár 1852. július 30-ai, 172. számában található meg és
erős fenyegetést tartalmaz a költő támadóival szemben. Feltehetően a vers agresszív
hangján és túlzott öntudatán fennakadó Vadnay kérdésére válaszol a levél és a vers írója:
„Én nem azt értem, hogy az irodalom egén nap vagyok – hanem hogy a lelkem nap, mit
az ármánykodás felhői el nem fognak nyomni…” 28 Ez a magyarázat a vers elejét értel-
27 SCHEIBER–ZSOLDOS, i. m.
28 SCHEIBER–ZSOLDOS, i. m., 79.
301