Tarjányi Eszter - Irodalomtörténeti Közlemények

ItK
vonalú költői szöveget sem tudott létrehozni, csak egyes sorok, egyes versszakok jelzik
310
Irodalomtörténeti Közlemények
200. C. évfolyam . szám
az útkeresés irányát és a költői kiteljesedés lehetőségeit. Lisznyai mentségére szolgálhat
azonban az, hogy tisztában volt önmaga képességeivel és szerepével. Szembe tudott
nézni jelentéktelenségével, azzal, ahogy az előfizetési felhívásában fogalmazott, hogy
„az sem tesz semmit, ha én eddig csupán egyes drága gyöngyszemekre tudtam is csak
akadni, – s hibásan, szögletesen, s nem eléggé kellő művészettel fölmutatni; majd lesz
egy nyelvészeti ismeretekben is erős és dúsgazdag költői képesség idők folytával, mely a
bányát egészen és diadalmasan ki fogja aknázni”. 55 Reménykedése azonban nem teljesedett
be. Lisznyai kísérletei kikerültek a figyelem központjából, kuriózumként maradt fenn
csak emlékezete, és inkább életrajza, személyiségének a történetisége maradt érdeklődést
felkeltő, versei nevetségesnek tűntek, az ismeretlenségbe vesztek, nem válhattak megtermékenyítő
erejűvé. A magyar költői nyelv Lisznyaitól függetlenül jutott el a zeneiség
és a jelképiség kiaknázásához és teljesítette be Lisznyai jóslatát anélkül, hogy Lisznyairól
tudomást vett volna.
V. Szerepcsere versben
A költői csoportosulások frontjai – látható volt – nem olyan egyértelműek, mint ahogy
az a későbbiekben látszik. Egy másik Arany-vers is alátámasztja ezt, és mutatja, hogy a
versbeli párbeszédek kialakulása milyen nyereséget is tudott jelenteni a korszak költészetében.
Arany János Év kezdetén című verse Arianus álnév alatt 1851. január 17-én jelent meg
a Hölgyfutárban és egy fiatal poéta képében kérte a szerkesztőt az ingyen lap küldésére,
ígérve ezt-azt, főleg verseket. A kritikai kiadás ítélete szerint ez a „Vojtina-levelekkel
rokon vers, megtoldva a közönség szatirikus rajzával”. 56 Arról viszont a kritikai kiadás
már nem tud, hogy erre válaszul született egy vers, amelyben a megszólaló egy idős költő
képében, tehetetlenségére és kiégettségére hivatkozva hárítja el magától az ingyen lapokat,
azzal, hogy ő már képtelen eleget tenni a lap kívánalmainak, vagyis nem tud verseket
írni. A válaszvers is álnéven jelent meg, a lap Ronyvafi néven tüntette fel a szerzőt. Az
Év kezdetén című Arany-vers kigúnyolója – ahogy Kerényi Ferenc felhívta a figyelmemet
rá – Szemere Miklós. Tompa felismerte barátját, Szemere Miklóst a válaszvers szerzőjében:
„A »Ronyvafiban« rögtön megösmertelek; Szász Károly enyémnek gondolá, én
pedig »Ariánus« alatt elöször téged véltelek. – Te pedig a mi furcsa engem, mint a Miskából
gyanítám.” 57 A Hölgyfutár szerkesztője ugyanis a Ronyvafi aláíráshoz hozzáfűzte:
„Fogadd legszívesebb kézszorításomat, kedves, jó barát. Egyébiránt Miska tulajdonképen
nem Miska, hanem voltaképen Jankó, még pedig a legjavából a Jánosoknak.”
55
LISZNYAI Kálmán, Talpraugrott egésségem vizililiomleve Graefenbergből a magyar olvasó közönséghez,
Pest, 1857, 7.
56
AJÖM, I, Kisebb költemények, s. a. r. VOINOVICH Géza, Bp., 1951, 448.
57
Tompa Mihály levele Szemere Miklósnak, 1851. ápr. 23. = TOMPA Mihály Levelezése, I, s. a. r. BISZT-
RAY Gyula, Bp., 1964, 134.