Tarjányi Eszter - Irodalomtörténeti Közlemények

ItK
[…] – Barátom, nagy hősök, nagy státusférfiak csak ott születnek, hol a nagy költők, s
294
Irodalomtörténeti Közlemények
200. C. évfolyam . szám
egy nép halálbizonyítványa az, ha költői elnémultak, s egy letargiában fekvő nemzet új
életének hangja az, ha költői szólni kezdtek” 7 ). A regény szereplői által kifejtett véle-
mény ez esetben, úgy látszik, egybeeshetett az életrajzi szerző véleményével. Jókai lapszerkesztő
elveit az 1850-es évek elején Arany abban látta, hogy „tücsköt-bogarat, akármit
csak sok legyen! mert irodalmunknak extensiv terjedésre van szüksége”. 8 „Míg irodalmunk
van, élünk” – így kezdődik egy kritika Szelestey Kemenesi cimbalom című
kötetéről, összefoglalva és jelezve ezt a megbocsátóbb kritikai irányt. 9
Egy másik, ezzel ellenkező vélemény is kialakult azonban, amely a szokottnál is élesebb
hangra ösztönözte a nemzeti érzelmektől hajtott fűzfapoéták ellen fellépő kritikusokat.
Gyulai például így mentegeti vitriolos hangját, amellyel a Hölgyfutár költőit minősíti: „Más
jobb időben nem igy szólanánk, s egy mulatságos humoreszket kerekítenénk ki az egészből
[…]. De most mindez nem épen nevetni való. Nem elég, hogy a balkörülmények irodalmunkat
külső viszonyaiban majd nem a múlt századig lökték vissza: ügyekezünk azt belsőileg
is egész odáig vinni. Nem elég, hogy a közönség részvétele olly csekély: adjunk okot a
részvétlenség jogos igazolására. Nem elég, hogy a szegény ember, bár hová tekint, kevés
örömet találhat: üzzük ki az irodalom csarnokaiból is, midőn ott pihenni akar és örülni
óhajt”. 10 Mindkét vélemény az irodalmat a nemzeti lét letéteményesének tekinti, csakhogy
az egyik már létében is a nemzeti lét deklarálását látja benne, ezért a minőséget a mennyiség
mögé helyezi. A másik, a Gyulai soraival szemléltetett, és úgy tűnik, hogy a bírálatokat író
kritikusok tevékenysége ellenére is kisebbségben maradó elképzelés viszont a puszta fenntartással
meg nem elégedve, minőségi igénnyel is fellép.
Arany mind a két véleményt magáévá tette. Nyilvánosságra hozva azonban csak az első,
a minőségre szemet hunyó véleményét hangoztatta, valószínűleg a nemzeti összefogás
érdekében. Nem nyilvánosságra szánt levelében, amelyet szándékától függetlenül
Gyulai mégis nyilvánosságra hozott, azonban ennél határozottabb – a minőségre is figyelő
– véleményt formált. Majd a hatvanas években írt kritikáiban lépett fel a fűzfapoéták
ellen, akkor azonban – eltávolodva az ötvenes évek elejének ellentmondásokkal teli
légkörétől – már indulatoktól mentesen, poétikailag érvelve fejti ki véleményét. Korábban
viszont nyilvánosságra szánva csak verses formájú műveiben jelenik meg ez a polémikus
él. Vojtina levelei öccséhez, Év kezdetén, Lisznyai Kálmánnak, Poétai recept,
A sárkány: azok a versei, amelyekből kiderülhettek a kortársak számára Arany fenntartásai
a korabeli költői gyakorlattal szemben. Ezek közül azonban három álnéven, 11 egy
07
JÓKAI Mór, Egy magyar nábob, s. a. r. SZEKERES László, I, Bp., 1962, 61.
08
Arany János levele Ercsey Sándornak, 1853. márc. 2. = AJÖM, XVI, Levelezés, II, s. a. r. SÁFRÁN Györgyi,
BISZTRAY Gyula, SÁNDOR István, Bp., 1982, 181.
09
Sz., Kemenesi czimbalom, Budapesti Viszhang, 1852. nov. 14., 541.
10
GYULAI Pál, A Hölgyfutár poétái, Pesti Röpívek, 1850. dec. 1., 9. sz., 285 (kötetben: GYULAI Pál, Bírálatok,
cikkek, tanulmányok, s. a. r. BISZTRAY Gyula, KOMLÓS Aladár, Bp., 1961, 162).
11
A Vojtina első levele „közli A… J.”, a második levele „közli A…y J…-.”, az Év kezdetén Arianus, a
Poétai recept Sol aláírással jelent meg először. Második kiadásukban, az 1856-os Kisebb költemények között
már egyértelműen Arany János tekinthető e művek – a kortársak számára is egyértelműen megjelölt – szerzőjének.