Tarjányi Eszter - Irodalomtörténeti Közlemények

ItK
fenn. 87 A két költői magatartásmód szembeállítása nevelési célokat volt képes betölteni,
Irodalomtörténeti Közlemények
200. C. évfolyam . szám
ezért nyomhatja el az esztétikai szempontú értelmezését A walesi bárdoknak. A walesi
bárdok hátterének legendája ugyanis, ahogy általában a legendák, nem igaz vagy nem
úgy igaz, ahogy vélni szeretnénk. Nem lehet többé már úgy tenni, mintha nem tudnánk
azt, hogy A walesi bárdokat Arany csak jóval később, 1863-ban jelentette meg, és valószínűleg
fejezte is be. 88 1857-ben viszont egy köszöntő dalra vonatkozó felkérésnek
eleget tett. Erről ugyanis irodalomtörténet-írásunk – ha nem is túlságosan nagydobra
verve, inkább a filológiai megjegyzések közé száműzve – már régóta tud.
Voinovich Géza nem A walesi bárdok jegyzetében, hanem a Köszöntő-dal kritikai kiadásbeli
jegyzetében már megemlítette, hogy Arany megírta az üdvözlő verset. Keresztury
Dezső pedig a Kapcsos könyv facsimile kiadása során szembesült ezzel a ténnyel és ezt
Arany-monográfiájában is feltüntette. Voinovich Géza és Keresztury Dezső azonban feltehetően
a tabu-témának kijáró ijedelemtől áthatva nem teljesen pontosan regisztrálja az eseményeket.
Mintha nem mernék végiggondolni, hogy mi is történhetett, és a lehetőség szerint
pontosan utánajárni a fellelhető tényeknek. Nézzük csak a szóban forgó Arany-verset:
Köszöntő-dal
II. Endre korában
Bort ide a billikomba! föl vele!
Csengjen össze tiszta ezüst kebele,
Mint szivünkből e kivánat égre száll:
Éljen a hon! éljen urunk, a király!
Harcra magyar! lelsz magadnak vívni tért:
Győzni dicső, halni dicső, a hitért;
Tűzz keresztet Jerusálem szent fokán:
Éljen a hit! vesszen el a vad pogány!
Egyesül a rózsavirág és kereszt:
Ily jegy alatt hű lovagszív vért ereszt:
Éljen urunk, hős királyunk, s leánya,
Magyarország legdeliebb rózsája!
(1857. március)
87
A walesi bárdok és Lisznyai Kőltöi üdvözletének morális felhangú szembesítése található meg például:
VADNAY Károly, A madarak pajtása (Emlékezés Lisznyaira) = V. K., Elmúlt idők, Bp., 1886, 187; A 19.
századi magyar történelem, szerk. GERGELY András, Bp., 1998, 324; DÁVIDHÁZI Péter, „Per passivam
resistentiam”: Egy politikai magatartásforma értékeléséhez = D. P., Per passivam resistentiam: Változatok
hatalom és írás témájára, Bp., 1998, 39; KOVÁCS József László, Az 1857-es császárjárás irodalmi visszhangjai
= Az irodalom ünnepei, szerk. KALLA Zsuzsa, Bp., 2000.
88
Vö. MALLER Sándor, Neville MASTERMAN, „Ötszáz, bizony, dalolva ment lángsírba welszi bárd”, It,
1993, 276 skk.
325