Tarjányi Eszter - Irodalomtörténeti Közlemények

ItK
mezi: „Gyülöljetek, jól van! Mit bánja a nap, ha / Egy két bitang felhő suhan végig rajta,
302
Irodalomtörténeti Közlemények
200. C. évfolyam . szám
/ Azért tovább ragyog”.
A levél harmadik bekezdésében írója arról számol be, hogy a „Hfutárnak segédszer-
kesztője lettem. Már egy hete én irom a *** jegy alatt a Hirharangot”. 29 Majd a levél
vége felé visszatér erre, és elmondja, hogy mennyit kap munkájáért: „jó fizetésem van,
[…] 30 pengő, s ebéd NIgnácnál”. Arról nincs adat, hogy Lisznyai valaha is a Hölgyfutár
szerkesztője lett volna, annál inkább tudható ez Tóth Kálmánról, aki jóval később írt
emlékezésében is eldicsekszik ezzel a csodálatot arató nagy fizetéssel: „nagy úr valék az
akkori irók közt; segédszerkesztője voltam annak az »egyetlen szépirodalmi lap«-nak;
irtam bele ujdonságokat, színházi kritikát, verset, humoreszkeket, külföldet és vegyest, és
kaptam azért havonkint harminc forintot. Nagy dolog volt az akkor! A fiatal irók ugy
néztek, mint valami Krözust s a legtitkosabb irigységek tárgyát képeztem.” 30 A Pallas
lexikon úgy tudja, hogy Tóth Kálmán 1852 júliusától lett a Hölgyfutár segédszerkesztője.
31 E levél ismeretében viszont a szeptember eleji időpont nevezhető meg Tóth Kálmán
segédszerkesztői munkájának kezdőpontjául. A levél közreadói a *** jelzéssel megjelent
Hírharangot először az 1852. szeptember 9-ei számban találtak.
Lisznyairól tehát nem tudható, hogy biztos fizetéssel is kötődött volna a laphoz, noha
versei rendszeresen jelentek meg a Hölgyfutárban. Tóth Kálmán esetében ez viszont
ismert volt, tehát, ahogy a levélben írta, tényleg befolyással rendelkezhetett annak a lapnak
a tartalmára vonatkozóan, amelynek aztán 1856 és 1862 között főszerkesztője is lett.
„Ezután befolyással leszek a lapra, s hiszem jobb lesz a Vizhangnál, minek öt utolsó
számában alig akadtam egy igazán jó versre. Polémiámban igazat mondék” – állítja a
levél írója, és valószínűleg arra a polémiára céloz, amely Egy elveszett tárca, és a Hölgyfutár,
meg a „Budapesti viszhang” címmel Tóth Kálmánként aláírva jelent meg a Hölgyfutár
1852. szeptember 7-ei 204. számában, tehát öt nappal a levél keltezése előtt.
Lisznyai ilyen nyilvánvaló polemikus írásáról nem tudni. Ebben viszont, a talált szöveg
irodalmi sablonját alkalmazva, a megszólaló párbeszédes formában vitatkozik egy Júlia
nevű lánnyal. Júlia az, aki a Budapesti Viszhang és Hölgyfutár közti vitában az utóbbi
védelmére kel és megfigyeli azt, amit Tóth Kálmán a levelében is megfogalmazott, hogy
„a Hfutár napi lap, a Viszhang pedig tisztán az irodalomra szorítkozik, s még is minő
figyelemmel kiséri azt, talán ollyasszerű birálatokkal mint a ’Nagyidai Cigányok’é? – ha
Boileau föltámadna, s elolvasná, bizony bizony ismét jobb létre szenderülne. A Hölgyfutárban
tisztán önálló, s nem journalistikai műnek többnyire csak a versek tekinthetőek,
ezekre nézve pedig ünnepélyesen fölmerném híni koszorus költőnket Vörösmartyt, és
Cucort, olvassák végig az augusztusban mind a két részről közlött verseket, s mondják ki
a haza szine előtt mellyik adott több jót?!” 32 A levél tehát megerősíti Tóth Kálmánnak a
29
SCHEIBER–ZSOLDOS, i. m., 80.
30
TÓTH Kálmán, A „szegény Beöthy Laci”-ról = T. K., Irka-firkák: Elbeszélések, emlékjegyzetek, novellák,
jellemvázlatok s több efélék, Bp., 1877, 129.
31
Pallas nagy lexikona, IX, Bp., 1895, 426 (Hölgyfutár címszó).
32
TÓTH Kálmán, Egy elveszett tárca, és a Hölgyfutár, meg a „Budapesti viszhang”, Hölgyfutár, 1852.
szept. 7., 204. sz., 825.