Tarjányi Eszter - Irodalomtörténeti Közlemények

ItK
tőkre vonatkozó gúnyos jelzőt. Szilágyi Sándornak A nagyidai cigányokat jóindulatúan
300
Irodalomtörténeti Közlemények
200. C. évfolyam . szám
ünneplő és kezdő költők felé szúró kritikájára tehát – stratégiai szempontból szinte érthetően
– a Hölgyfutár válaszul 1852. október 6-án (a dátumban lehet, hogy célzást gyanít-
hatunk) A nagyidai cigányok nyomdai munkálataiban feltehetően közreműködő Tóth
Kálmán által szerkesztett Hírharang rovatában ismerteti az eredetileg az Új Magyar
Múzeumban megjelent Toldy Ferenc-kritikát, amely elsősorban A nagyidai cigányokra
vonatkozó ellenérzéseit hangoztatta, de Lévay és Tompa köteteiről is megírta lesújtó
véleményét. Toldynak az Új Magyar Múzeumban és a Hölgyfutárban megjelent soraiban
Arany A nagyidai cigányokja így „itéltetik meg”: „Szomorú aberratiója egy ritka szép
léleknek, nem a tárgyánál fogva, mert a költő minden tárgynak kölcsönözhet költői érdeket
az eszme által, mellynek azt vivőjévé teszi; de a tartalomnál fogva, melly – áldatlan
üresség.” Úgy tűnik tehát, mintha Gyulainak a magánlevelet nyilvánosságra hozó indiszkrécióját,
Toldy kritikájának az ismertetésével Arany Jánoson és vele Tompán meg
Lévayn torolnák meg a sértett költők.
Ez a „kamasz” megjelölés fordul elő aztán Arany Lisznyai Kálmánnak című versében,
jelezve, hogy a „mezítlábas kamasz” elnevezés alatt elsősorban Lisznyaira gondolhattak,
ami Lisznyai születési évét nézve legalábbis talányos. 25 Lisznyai, ha fiatalabb volt is
Aranynál, költői munkássága jóval korábban indult, még Petőfit is megelőzte. Az 1840es
évek első felében Petőfinél is ismertebb költő volt. 26 Tompa és az ő nyomán Arany,
Gyulai és Szilágyi Sándor tehát mesterségesen kreált egy generációs ellentétet, ezáltal is
leplezve a fontosabb esztétikai vitát. Inkább a nemzedéki ellentét retorikáját használták
ki az eredendő poétikai ellentétet hangsúlyozó beszédmód helyett, valószínűleg azért,
mert az kevésbé megfogalmazható, könnyen szereptévesztő beszédmódot eredményezett
volna, hiszen Lisznyai, Tóth Kálmán és a másik oldal kisebb költői, Gyulai, Lévay, Szász
Károly között olyan nagy tehetségbeli különbség nem volt, ami a markáns szembeállítást
magyarázhatta volna. Gyulai tévedése, Rém Elek és Mike emlegetése a másik oldal elmarasztalásakor,
jelzi a poétikai bizonytalanságot a két tábor szétválasztásában. Ennek a
retorikailag képzett hadállásnak, vagyis a generációs antipátiává változtatott esztétikai
ellentétnek köszönhető aztán, hogy a Hölgyfutár nemzedéki lapként számon tartott szerepkört
kapott, és talán az is, hogy az utókor – valószínűleg tévesen – Lisznyait tette meg
az ellenoldal vezető költőjének, az ellentámadásokat összehangoló vezéregyéniség szerepét
ruházva rá, amely vélemény valószínűleg korrekcióra szorul.
25 Lisznyai 1823-ban, de lehet, hogy 1821-ben született. (Vö. SZILÁGYI Márton, Lisznyai Kálmán: Egy 19.
századi írói életpálya társadalomtörténeti tanulságai, Bp., 2001, 17; ANDOR Csaba, Szilágyi Márton Lisznyai
kismonográfiájáról = IX. Madách Szimpózium, szerk. BENE Kálmán, Bp.–Balassagyarmat, 2002, 220 skk.)
A Hölgyfutár poétái közül egyedül Tóth Kálmán esetében lehetne ilyen generációs ellentétet a konkrét életkor
alapján feltételezni. Ő ugyanis 1831-ben született. Tóth Endre 1824-es, Székely József 1823-as, Szelestey
László 1821-es születésű. Aranyék oldalán viszont Szilágyi Sándor 1827-es, Gyulai 1826-os, Lévay 1825-ös.
26 Erről részletesebben SZILÁGYI Márton, i. m., 32.