Tarjányi Eszter - Irodalomtörténeti Közlemények

ItK
vers. A kritikai kiadás által kodifikált szövegkiadásokban tehát már önálló címmel jelölt
Irodalomtörténeti Közlemények
200. C. évfolyam . szám
különálló Arany-verssé vált a Kín. Ez pedig azért lehet most különösen érdekes, mert
arra utal, hogy Arany, még ha ki is figurázta Lisznyait a Lisznyai Kálmánnak írt versé-
ben, de utána rögtön írt egy másikat, amelyben már komolyan kipróbálja, szinte kísérletezve,
szinte a terhelési próbáját vizsgálva a Lisznyai által alkalmazott költői eszköznek,
az egy vagy két szótagú rövid verssorokat. Sőt még rá is licitál, hiszen a Kín még virtuózabb,
mert csak egy szótagos sorokból építkezik. Komoly kísérletnek tűnik ez a versszöveg,
hiszen nem mutat parodizáló, kritikai felhangot ezzel a versépítő móddal szemben,
pusztán a Kín cím utalhatna erre, de az is csak akkor, ha a kínrímre való utalást veszünk
észre benne.
Ez azonban nem ilyen egyszerű, hiába illene bele a megértő módú és a kezdő költők
egyes fogásait kipróbáló Arany képébe. 36 Voinovich Géza a Lisznyai Kálmánnak című
vers első megjelenésére nézve a Nemzet című lap 1883-as évfolyamához irányítja az
érdeklődőt. 37 Ez már magában gyanús. A Nemzet ugyanis – ez az 1882. szeptember 1-jén
indult szabadelvű lap, amelynek Jókai volt a főszerkesztője – olyan napilap, amely reggeli
és esti kiadással is rendelkezett. Tehát pusztán az évre korlátozó megjelölés egy kritikai
kiadás igényeit tekintve nem tekinthető egyértelműnek, hiszen egy egész évfolyamot
kell átlapozni az állítás ellenőrzéséhez. Különösen azért hibáztatható Voinovichnak ez a
nagyvonalúsága, mert felesleges munkát ró arra, aki kíváncsi erre az első szövegközlésre,
hiszen nem is az 1883-as évfolyamban található, hanem az 1882. december 31-ei, reggeli,
120. szám mellékletében.
Valószínű, hogy Voinovich a kritikai kiadás sajtó alá rendezése közben nem vette ezt
a számot elő, mint ahogy jóval korábban, az Arany-életrajz írásakor sem, mivel már ott is
tévesen jelölte meg Szilágyi emlékezésének idejét. 38 Csak az idők múlása során elhomályosuló
emlékezetből utal tehát erre az adat- és szövegközlésre. A kritikai kiadásban
megjelent szöveg vizsgálata azt mutatja, hogy Voinovich egyértelműen az általa második
közlésként megjelölt, Arany László által kiadott hátrahagyott versekből vette át a verset
és Szilágyi Sándor szövegét még szövegváltozatként sem tüntette fel. Arany László pedig
vagy felülbírálta Szilágyi Sándor véleményét talán a birtokában akkor még meglevő
kézirat ismeretében, vagy pedig – és ez a valószínűbb – akárcsak Voinovich, ő sem olvasta
el figyelmesen Szilágyi sorait. Őt azonban mentheti az, hogy nem is hivatkozik
Szilágyi emlékezésére, és nem is kritikai kiadást szerkesztett. Csak annyit fűz hozzá
magyarázatul, hogy „Az ötvenes évek elején a francia irodalomban divatba jöttek a
hangutánzó versek; madarak csecsergését, erdei zsivajt, békák zaját stb. akarták a rhytmus
és rím mesterkélt pengésével kifejezni, s ezzel egy eredeti újítást hozni be a leíró
költészetbe. Nálunk e téves irányt Lisznyai Kálmán kezdte meghonosítani s rövid sorokra
szaggatott, csengő-bongó versekkel lépni föl.” Majd állításának alátámasztásául idéz
36 Ezt korábban a Vojtina levelei öccséhez című vers kapcsán fejtettem ki (Hová levél?… = Levél, író, irodalom,
szerk. KICZENKO Judit, THIMÁR Attila, Piliscsaba, 2000, 139–151).
37 AJÖM, VI, Zsengék és rögtönzések, s. a. r. VOINOVICH Géza, Bp., 1952, 219.
38 VOINOVICH Géza, Arany János életrajza 1849–1860, Bp., 1931, 197. (Itt a téves dátum 1883. dec. 30.)
305