arab koegzisztencia kultúraszociológiai és vallástörténeti ... - Or-Zse

Doktori Disszertáció
Kárpáti Judit
Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem
Zsidó Vallástudományi Doktori Iskola
2009
Nem viselünk kardot és semmilyen egyéb fegyvert, sőt nem is vihetünk ilyet magunkkal. ...
Nem árulunk bort.... Nem mutatjuk nyilvánosan keresztjeinket és könyveinket muszlimok
lakóhelyein vagy piacain. ... Nem emeljük fel hangunkat istentiszteleteinken templomainkban,
sem muszlimok jelenlétében. Nem emeljük fel hangunkat még temetési meneteinken sem. ...
Nem építünk magasabb házakat a muszlimok házánál.... Elfogadjuk ezeket a feltételeket
magunk és közösségünk tagjai számára, cserében a nekünk nyújtott biztonságért.” 104
Az ilyen és ehhez hasonló dekrétumok a zsidók számára ismeretesek voltak a Bizánci
Birodalom különböző régióiban. 105 A diszkriminatív rendelkezések tényleges alkalmazása
azonban az arab világban a korai középkorban kevésbé volt szigorú. Ennek oka nem csupán
az, hogy az arabok kisebbségben voltak, hanem az is, hogy a megszálló csapatok általában a
bennszülött lakosság fő központjaitól elkülönülve, saját táborhelyeiken éltek és a helyi
közigazgatás hivatalnokai továbbra is a helyiek közül kerültek ki.
Ezzel együtt a zsidók mind pszichológiai, mind gazdasági értelemben könnyebben
adaptálódtak az új rendhez, 106 mint a korábbi uralkodó többséghez tartozó bizánci
keresztények vagy perzsa zoroasztriánusok, akik javarésze, a lelki és a gazdasági terhek súlya
alatt, az elkövetkező másfél évszázadban áttért az iszlámra.
104 al-Turtushi, Siraj al-Muluk, Cairo, 1872, pp. 229-230, transl. by Stillman in Stillman, Norman A.: The Jews of
Arab Lands: A History and Source Book, Philadelphia, 1979, p. 158 (angolból ford.: a szerző)
105 Mondhatni, hogy a bizánci kereszténység intoleranciája hasonló, hanem súlyosabb mértékű volt. Noha az
erőszakolt térítés nem vált a birodalom politikájává, a 4. sz.-ból számos esetről tudunk. 315-től Constantinus
(sz. 272 – megh. 337) nem egy zsidóellenes rendeletet hozott, melyek szerint pl. tilos volt a férfiak betérése a
zsidó vallásba, ill. egy másik megújította a Jeruzsálembe történő zarándoklat tilalmát. Constantinus
szorgalmazta, hogy a peszah és a keresztény húsvét időpontja ne essen egybe. A niceai zsinat után így
fogalmaz: „Ne legyen hát semmi közös bennünk a megvetendő zsidó csőcselékkel, mert minket másképpen
áldott meg a mi Megváltónk.” (Eusebius, Life of Constantine, Vol.3, Chap.18, transl. by Ernest Cushing
Richardson in Nicene and Post-Nicene Fathers, Second Series, Vol. 1., ed. by Philip Schaff, Buffalo, NY, Christian
Literature Publishing Co., 1890, (angolból ford.: a szerző), http://www.newadvent.org/fathers/2502.htm)
Utódjának, Constantiusnak (337-361) rendeletei tovább súlyosbították a zsidók helyzetét: a betérés tilalmát
kiterjesztette nőkre is, tiltotta a keresztény – zsidó házasságot, ill. nem-zsidó rabszolga tartását zsidó
háztartásban. Egyik legmesszehatóbb következménye annak a rendeletnek volt, amely megakadályozta, hogy a
rabbik kihirdessék az újholdat és a szökőéveket, ill. hogy küldötteiken keresztül erről tájékoztassák a diaszpóra
zsidóságát. Ez vezette II. Hillélt 358-ban a luah, a héber kalendárium kidolgozásához. [Ben-Sasson, H.H. ed.: A
History of the Jewish People, Harvard University Press, Cambridge, Mass. 2002, pp. 349-356]
106 Stillman, Norman A.: The Jews of Arab Lands: A History and Source Book, Philadelphia, 1979, p. 27
37