Öt vidéki ősbemutató - Színház.net

Ugo Betti: Bűntény a Kecskeszigeten (Miskolci Játékszín).
Pákozdy János és Zoltán Sára (Iklády László felv.)
gyertyával a kézben, s mihelyst kettesben marad Jelenával, rögtön
megragadja az alkalmat, hogy térdre zuhanjon előtte, de nem
találja cl rögtön a megfelelő testtartást, ezért igazít még egyetkettőt
a térdén, majd megjelenik Fjodor Ivanovics is,
bajuszkötővel, jégeralsóban, pokrócba csavarva, s a belépő
Szonyától elnézést kér, amiért nincs rajta - nyakkendő. De
ironikussá tudja tenni a rendező a darab megnyugtató befejezését
is azzal, hogy a szerelmesek egy bödön lekvárral a kezükben
találnak egymásra.
A rendezés félreérthetetlenül ironikus vonalvezetése ellenére
itt-ott bizonytalanságot, megtorpanást is elárul. Ennek nyilván az
az oka, hogy a dramaturgiai gyengeségeket nem sikerült mindenütt
eltüntetni. Ezzel függ össze az, hogy csak a laza, vontatott -
szokványos színpadképével hagyományos Csehov-rendezésekre
utaló - első felvonás után állhatunk rá egy „másik hullámhosszra " .
Stúdiókísérlet
A miskolci Nemzeti Színház Stúdiószínpada, a Játékszín ' 72 olyan
művet mutatott be az idén, amelynek történetesen szintén
megtalálható az előképe az író korábbi munkájában.
Ugo Betti A felügyeletben már pontosan leírta azt a bírósági
esetet, amely aztán a Bűntény a Kecskeszigeten című darabjában
drámává növekedett. A „bűncselekmény" egy kopár szigeten zajlik
le, ahol három nő él a világtól elzárva: egy özvegyasszony a
sógornőjével, és a lányával. Váratlanul felbukkan egy fiatalember,
aki állítólag fogolytársa volt az özvegy férjének.
Titokzatosságával, rámenősségével és szórakoztató fecsegésével
sorra meghódítja a nőket, de aztán, amikor rájön-nek arra, hogy a
szerelemben osztozniuk kell, hiúságukban, sértettségükben, de
egyszersmind saját szenvedélyüktől is meg-riadva elteszik láb alól
a betolakodót.
A felügyeletben jelzett bűncselekmény azonban a Bűntényben
már messze meghaladja a polgári igazságszolgáltatás illetékességi
körét. A Kecskesziget nemcsak egy bűnügy megállapítható
helyszíne, hanem ugyanakkor a definiálhatatlan emberi
magánynak, elszigeteltségnek színtere is, ahol az ösztönök
ellenőrizhetetlen mélységeiből váratlan szenvedélyek és kegyetlen
szenvedések szakadnak föl, és a kopár fölszín megtelik a remény
és reménytelenség nyugtalanító képeivel. Az ösztönvilágot
feltáró kíméletlen tárgyilagosságot azonban minduntalan átszövi
Betti szemléletének líraisága. Ebben a lírában pedig sokkal több a
feloldás, mint az izzás, nem a balladaszerű Lorca-drámákra (a
Bernarda Alba házára, a Yermára) utal, hanem a groteszkhez, az
abszurdhoz vezet el. A kút mélye, ahová végül Angelo kerül,
korántsem, tegyük fel, a Déva várába falazott Kőműves
Kelemennét juttatja eszünkbe, hanem sokkal inkább a szemétkukába
száműzött Naggot, A játszma végéből.
A groteszkbe hajló, realitás és jelképiség között borotvaélen
táncoló darab régóta foglalkoztatta a magyar színházakat, különösen
az öt évvel ezelőtti felolvasószínpadi bemutató óta.
Azután mégis inkább az író két gyengébb darabja, az Özönvíz és A
játékos került színpadra.
A miskolci Játékszín mostani előadása nem azzal az igénnyel lép
fel, hogy Bettivel kapcsolatban valami véglegeset mondjon. Sallós
Gábor rokonszenves szerénységgel a kísérletezésben jelölte meg
rendezése célját. Felfogásában a Kecske-szigeten történtekből
leginkább a bűntényre derül fény. Arra a bűntényre, amely - mint
előzetes nyilatkozatában is kifej-tette - szükségszerűen következik
a társadalmon kívül rekedt ember magatartásából. Sallós éppen
ezért tényszerűen, tárgyilagosan rekonstruálja a történetet. Pontos
képet igyekszik adni a Kecskesziget topográfiai elhelyezkedéséről.
A hangszóróból érkező mekegés, a széksorok közötti járat
belevonása a játékba, félreérthetetlenül erről tájékoztat minket. De
ide tartozik az is, hogy precízen tisztázza a cselekmény ok-okozati
összefüggéseit. Nála az idegen férfi, Angelo például nem úgy
marad lenn a kútban, hogy a kútkáváról lecsúsznak a kötélhágcsó
kampói, és Agata csak a véletlen művét szentesíti be nem
avatkozásával, hanem úgy, hogy az özvegy előre megfontolt
szándékkal követi el a merényletet. Az előadás elején rendkívül
lassú tempót diktál Sallós, amelyből éreznünk kell a délvidéki
álmos, fojtogató levegőt. A színészi játékot illetően is ezt a
visszafojtottságot követelte. Lefojtott gesztusokból, apró
villanásokból azután fokozatosan bontja ki a szenvedélyeket, hogy
a nagy ki-robbanás után újra elfoglalja helyét a csend. Ez a stílus
leginkább az Agatát alakító Kovács Máriának felel meg, aki önfegyelmet
és a görcsösen méltóságteljes tartás mögött feszültségeket
és rezignáltságokat sejtet játékával; ez hitelessé teszi, hogy a
három nő közül (Piát Zoltán Sára játssza Máthé Etával felváltva,
Silviát pedig Kopetty Lia) éppen neki lesz ereje ahhoz, hogy
leszámoljon Angelóval. A másik kulcsszerepből Pákozdy János
rokonszenves szélhámost formái, de van ereje és bátorsága ahhoz
is, hogy később leleplezze a figurában az üresfejűséget és a hiú
önteltséget is.
A miskolci Játékszín, amely tavalyi produkciójáért nívódíjat
kapott, nem dolgozik szorosan kötött műsornaptár szerint. Előfordul,
hogy a stúdióvá alakított próbaterem előadásai olykor
teljes házként kelnek cl. A színészek, a rendezők elsősorban jó
játékalkalomnak tekintik az itteni munkát, ráadásnak a rutin mellé,
alkalomszerű erőpróbának. Nem lehetetlen, hogy idővel a
Játékszín alkalmat ad rendszeresebb műhelymunkára is.