Az Iskola a határon teológiája - Nyelvtudományi Doktori Iskola

folyamatában főleg a szemantikai szintre koncentrálnak, egy ideális olvasó (aki
többnyire egy széles műveltséggel rendelkező irodalomtudós) olvasatát alapul
véve. Az így értelmezett lehetséges világ 56 azonban önmagában még szintén nem
elég ahhoz, hogy választ kapjunk az irodalmiság mibenlétének kérdésére.
A befogadásesztétikai elméletek, noha jelentősen hozzájárultak az
irodalomszemiotika pragmatikai dimenziójának kidolgozásához, s az ideális
olvasó problémáját elkerülendő értelmezői közösségekről beszélnek, figyelembe
véve ezek történetiségét is, azonban így az irodalmiság is relativizálódik, s a
kutatás elveszti tudományos megalapozhatóságát. 57
(1.3.1.2) Az irodalmi művek irodalomtudományi vizsgálata hagyományosan
vagy az alkotót vagy az olvasót vagy a mű szövegét állítja középpontba, illetve
az irodalom e három tényezőjét járja körül – ugyanakkor ha a műelemzést el
akarjuk különíteni az alkotáslélektani-, befogadásesztétikai-, olvasásszociológiaistb.
vizsgálatoktól, illetve a kiadás(ok)/fordítások történetétől és a
keletkezéstörténet illetve a mű előzményeinek és utóéletének vizsgálatától, akkor
többnyire marad a nyelvi-nyelvtani, stilisztikai-retorikai elemzés – feltételezve,
hogy az ún. irodalmiságot tetten érhetjük ilyen jellegű explikációkkal.
(1.3.1.3) Bármilyen célú műelemzés megkezdése előtt tisztáznunk kellene a mű
befogadása 58 és az irodalomra való (akár köznapi, akár művészi vagy
tudományos) reflexió közti különbséget. Az irodalmi olvasás alapvetően
dialogikus természetű: szükséges hozzá az irodalmi olvasásra képes (megfelelő
56 Pl. Csúri, 1987, 7-40.
57 Az irodalomtudomány mint befogadói közösségek ízléstörténetének bemutatója és befogadói
szokásaik elemzője mint a kulturantropológia egyik területe, tudományosan elfogadhatónak
tűnik, ha, lemondván ideológiai igényeiről, az értelmező tudományok egyikeként hozzáférhetővé
teszi az egy-egy közösségben irodalmi műként olvasott szövegek értelmezési sémáit, s ezzel nem
csak olvasási stratégiákat kínál fel, hanem hozzájárul kultúránk, s benne önmagunk jobb
megértéséhez is. /Vö. pl. Geertz 1994, 199/ Az értelmezői közösségek problémájához ld. pl.
Kálmán C., 2001.
58 Jelen dolgozatban a befogadás kifejezést a művel való (buberi értelemben vett) dialogizálás
értelmében használom. A hagyományos irodalmi elemzések az olvasó-mű párbeszéd helyett
inkább a művek egymás közti párbeszédére koncentrálnak, s így egyfajta (fiktív vagy valós)
hatástörténetet rekonstruálva.
16