Az Iskola a határon teológiája - Nyelvtudományi Doktori Iskola

A hívő/szépirodalmat olvasó nem a teológustól/irodalomtudóstól kapja
ismereteit, hanem az egzegéta (az olvasó számára „értelmetlen” részeket
megvilágító) segítségével a szöveg tükrében próbál egy intenzívebb
vallási/esztétikai tapasztalatra jutni. 169
Mint már fentebb utaltam rá, az irodalmi mű (a beszéddel illetve a
legtöbb szövegtípussal ellentétben) nem kommunikáció, hanem kommunikatív
jelenség. 170 Az irodalmi mű mint verbális ikon 171 elképzelés ugyanakkor
elfogadhatónak tűnik számomra, hiszen az ortodox ikon-felfogás 172 közel áll az
én regényfelfogásomhoz. Ricoeur szerint a költői funkció kinyilatkoztató
funkció: egy olyan igazságfogalmat testesít meg, amely nem foglya a
megfeleltetési, valamint az igazolási és cáfolati igazságmeghatározásoknak. Itt az
igazság nem igazolást (verifikációt) jelent, hanem megnyilvánulást
(manifesztációt): vagyis „szabad létét annak, ami megmutatja magát”. 173
2.2.3. Példázat és metafora
„Minek ír hosszú regényeket, aki rövidebben
és más módon is el tudja mondani, amit akar” 174
A parabolában Ricoeur – a hagyományos szemiotikai gondolkodásnak
megfelelően – megkülönbözteti a referenciát és az értelmet: a történet másra
vonatkozik, mint amit elmond. A parabola egy narratív forma összekapcsolása
kitapintható empirikus tények és lélektani-erkölcsi-metafizikai ismerettartalmak megfeleltetésére
törekednek /vö. Mártonffy 2001b, 75/.
169 Vö. Ricoeur, 1995, 14.
170 Ezt szokás úgy mondani, hogy az irodalmi művek dekontextualizáltak – szerintem ez
félrevezető, hiszen a kontextusnélküliség mint teoretikus konstruktum is egy kontextus. Sokkal
szerencsésebb az irodalomról a kulturális emlékezet Assmann-féle modellje alapján gondolkodni:
erről a 3.3.2.1. fejezetben írok bővebben.
171 Hester, 1967. ill. Wimsatt–Beandsley, 1954.
172 Ld. pl. Florenszkij, 2005, főleg 94-110. és 173-179.
173 Ricoeur, 1995, 37.
174 Ottlik, 1980, 184
42