Az Iskola a határon teológiája - Nyelvtudományi Doktori Iskola

materiális világ csak jól használható és mással nem nagyon helyettesíthető
hipotézisek. Érzéseink azok, melyek hatást gyakorolnak ránk, s megszabják
életünk kereteit. Ugyanakkor ezen érzések nagyon illékonyak: csak a nyelv
segítségével vagyunk képesek rögzíteni őket, csak így tudjuk, mi van bennünk.
Azonban minél jobban pontosítunk, az eredeti érzés annál többet veszít
bizonyosságából, sokszínűségéből – míg végül eltűnik. 80 Sümegi szerint a
regények segítenek visszatalálnunk nyelv előtti érzéskomplexumainkhoz. 81
A narratív pszichológia szerint 82 a világlátás az élettörténet következménye –
és az a szempont, amire támaszkodva az élettörténet eseményei értelmet nyernek.
Világlátásunk határozza meg, hogy identitásunk kialakításakor életünk
eseményeiből mit tekintünk kulcsfontosságúnak/kihagyhatatlannak, és mit
lényegtelennek. 83
Ha életünk folyamán meglévő elbeszélésünk valamelyik fontos, az egész
történetre hatással lévő eleme hamisnak bizonyul, s nem tudjuk a keletkezett
lyukat befoltozni, az egész történetet újra kell írnunk. 84 Ilyen helyzettel
létezésed egészét. (…) eszembe jutott álmomban a következő filmtöredék: (…) Késő őszi este egy
nagy tér sarkán ácsorgok. Szilviát várom. (…) Sötétszürke a november. Esik Nem esik Nem
esik, az ernyő a karomon. (…) élesen és egyértelműen egy hiánytalan nagy Szigma volt
összefoglalva és egybesűrítve benne. (…) A vacak kis mozi. Szilvia, aki megjön, és rám hagyja.
(...) igen, ilyen volt, és ezt mégis szívszorongva visszavágyod. A Szigma tele volt tárgy nélküli
nosztalgiával. Névtelen, mély sóvárgással. (…) ezt csak az álmod érezte Nem. Én. Felébredve
ugyanez a sóvárgás bennem maradt.” /Ottlik, 1989, 116-8./
80 Sümegi, 2006, 20.
81 Uo. 27.
82 Pl. Tengelyi, 1998; Pataki, 2001.
83 „Ha a közfelfogás szerint fontos tényeket sorolom fel, akkor például teljesen hamis képet
festek” /Ih 0.3, 15/ (Vö. Ottlik, 1980, 20: „Nem tudom, hogy mi a lényege egy ember életének: a
tettei, a viselt dolgai, vagy olyasféle megfoghatatlan apróságok, mint egy ködös téli reggelének a
hangulata. Nyilván elválaszthatatlanul hozzátartozik életünkhöz minden fűszál, ami az utunkba
akad: minden gondolatunk, vágyunk, törekvésünk; emlékeink, indulataink; egészségünk, pénzünk,
munkánk, hitünk; a szívünkben bujkáló titkos várakozások és a pillanat látható, érzékelhető
jelenségei; s nyilván még sok minden.”)
84
Az ilyen, egész addigi életünket újragondoltató eseményt nevezi Tengelyi László
sorseseménynek /Tengelyi, 1998, 199/.
22