Az Iskola a határon teológiája - Nyelvtudományi Doktori Iskola

Az én-vezérelt olvasó egyben vágy-vezérelt olvasó is. A szükségletkielégítés
mindig valamilyen hiány-tapasztalathoz kapcsolódik. Az ember nem
képes az irodalmi formában megjelenő tartalmat saját feltáró erejével, vagyis
értelmével felfedezni – de képes asszimiláló erőivel (értelmével és akaratával)
elfogadni és befogadni. A perszonalista felfogás 118 alapján gondolhatjuk ezt úgy,
hogy azért képes erre, mert az individuum a transzcendens megszólítás révén, a
megszólításra adott válaszában születik személlyé. Ilyennek tekinthetjük a
műalkotások megszólítását és az olvasói választ is. 119
(2.1.3.2) A participációs kommunikációfelfogás terminusaiban gondolkodva azt
mondhatjuk, hogy egy ágens (kommunikatív) aktivitása feltételezi a
problémafelismerést, illetve a megoldásához relevánsnak ítélt felkészültség
hozzáférhetőségét. Alapvető különbség van azonban a között, ha az ágens az
irodalmi művel való kommunikációkor a problémát saját állapotának
változásaként vagy pedig környezetének változásaként azonosítja. Van, aki azért
olvas (egy regényt), mert saját problémájára/problémáira keres megoldást (ez
lehet akár unaloműzés, a valóság előli menekülés, esztétikai élvezet vagy az élet
értelmének keresése) – mások pedig azért, mert környezetükben megjelenik egy
Másik: egy irodalmi mű. (Vagyis az ágensek lehetővé teszik, hogy megjelenjen:
nyitottak az világ esztétikai fakultása iránt.) Az irodalmi művel mint létezővel
számolva az olvasó belebocsátkozik a dialógusba, engedve ezáltal, hogy ez a
kapcsolat (kommunikáció) őt magát is megváltoztassa.
mint olvasó és én mint a szöveg hangja kellőképpen egyesülünk, akkor azon kaphatom magam,
hogy szabadon figyelek, de nem másvalakire, hanem magamra, amilyen lehetnék, amilyen kell
legyek, amilyen alapvetően vagyok. A szöveg objektuma felfedte a világomat, átfordította azt, s a
szavakon keresztül új jelentés adott neki. Az olvasó a szöveg énjével a saját énjeként való
szembesülésben intuitíve felfogja a gondolkodás és lét egységét.” /Klemm, 1998, 19; idézi
Kamarás István az Olvasó a határon kéziratában: a kiadásból kimaradt./
118 Pl. Buber, 1994; Levinas, 1999.
119 Természetesen az olvasó nem képes egy olyan mű felhívására válaszolni, amely teljes
mértékben ismeretlen, vagyis amikor a mű világa és az olvasó világa egyáltalán nem fedik át
egymást.
30