Tájékoztató füzet az óvodás korú(3-6 éves)

lis kimenetek. A beszéd kialakulásában, a nyelvi fejlõdésben szerepet játszó auditív
feldolgozás csak érintõlegesen kap helyet Ayres elméletében.
A neuromotoros készség, a szenzoros integráció önmagában ugyanis kevés az adaptív
interakcióhoz. Az agynak képesnek kell lennie tranzakcionális fogalmakat alkotni
és megtervezni a megfelelõ válaszokat, amely már kognitív reakció.
A szenzoros integráció és egyik kimenete, a praxis funkcionálisan kölcsönösen egymástól
függ. A testbõl származó érzékelések, különösen céltudatos cselekvés során,
biztosítják azokat az eszközöket, amelyek révén kialakul a test idegsejti modellje
vagy észlelete. A testészlelet, vagy ahogy idõnként említik, a testséma fogalmat Head
(in: Ayres) vezette be. Pontos testséma szükséges a praktikus feladatokhoz, az
irányérzéshez és ahhoz, hogy a testet a térhez viszonyítsuk. Ugyanakkor az adaptív
cselekvés kigondolása, megtervezése és végrehajtása fontos eszköze annak, hogy az
érzékelést tudatossá tesszük, és testészleletté változtatjuk.
A praxis meghatározó fogalma Ayres szenzoros integrációs elméletének. A praxis
mint készség részben a szenzoros integrációs, részben pedig magasabb rendû kognitív
folyamatoktól függ, és szükség van hozzá a fogalomalkotás belsõ programjára,
valamint célirányos cselekvésre.
Kizárólagosan emberi adottságnak tekinthetõ, amelyen nyugszik a fizikai világgal
folytatott gyakorlott, adaptív kölcsönhatás megfogalmazása, megtervezése és megvalósítása.
A praxis az a képesség, amelynek révén az egyén rájön, hogyan használja
kezeit és testét olyan szakszerû feladatokban, mint például játékokkal való játszás,
szerszámok használata (beleértve a ceruzát és a villát), egy szerkezet megépítése
(legyen az építõkocka-torony vagy egy ház), egy szoba rendberakása, vagy egy sor
különféle foglalkozás. A praktikus képességbe beletartozik, hogy tudjuk, mit tegyünk
és azt is, hogy hogyan tegyük. A praktikus készség alapvetõen fontos a céltudatos
tevékenységhez. A praxis ezek szerint inkább „magatartás”, semmint „motoros
koordináció”. Bár szükség van szabályos motoros válaszra is ahhoz, hogy környezetünkben
begyakorlott, célirányos feladatokat hajtsunk végre, ezeknek a cselekedeteknek
az irányításához praktikus fogalomalkotás és tervezés is kell. A praktikus
képesség tapasztalatból alakul ki, és a gyermek érésével egyre erõsödik. A szenzoros
integráció és a praxis együttesen alkotják az egyik legfontosabb összekötõ
kapcsot a környezet és az emberi magatartás között. Ezek teszik lehetõvé, hogy
információs tranzakciók alakuljanak ki a szervezet és a világ többi része között,
amelyek alapvetõ szerepet játszanak a magatartás szervezõdése szempontjából.
Az érinthetõ, két- és háromdimenziós, gravitációhoz kötött világ szempontjából a
praxis ugyanaz, mint a társadalmi világ szempontjából a beszéd. Mind a praxist,
mind a beszédet tanuljuk, és mindkettõ interakciókra és tranzakciókra tesz képessé.
Megkívánják emellett a fogalomalkotás és tervezés kognitív funkcióit, amelyek a
neuromotoros rendszeren keresztül juthatnak kifejezésre. Míg a beszéd révén más
emberekkel kommunikálunk, a praxis azzal függ össze, mit „teszünk” a világban. A
szenzoros integráció és a praxis teszik lehetõvé a szervezet-környezet interakciót, és
ez az alapja az emberi fejlõdés, tanulás és magatartás nagy részének. (Ayres elmé-
11