Családi Kör, 2018. november 29.

oktatás
Miniszteri fizetés tanároknak?
Egy hosszan dédelgetett illúzió ismét
szertefoszlott a hazai oktatásügyben. Mire
elindult a tanév, sőt túljutott a negyedén,
kiderült, hogy az anyagi, erkölcsi és szakmai
megbecsülés évek óta remélt számottevő
javulása nehezen, de akár azt is mondhatnánk,
semmilyen eséllyel nem válik nálunk
valóra. Bár már évtizede hitegetik vele az
embereket, eleddig jószerével csak megszorításokkal,
megfélemlítéssel, elvonásokkal
és leépítéssel találkoztunk.
A nyári szabadságok időszaka – ahogy
lenni szokott – a mellébeszélések ideje
volt. Mindenki nagy izgalommal és nagy
reményekkel várta a bértáblák, vagy ahogy
errefelé mondjuk, fizetési osztályok bevezetését
a közszférában. Hoszszas
viták és találgatások
zajlottak, sikerül-e majd az
oktatásügyet a nem igazán
biztató nyolcadikból
valahogy átbűvészkedni a
kilencedikbe. Végül a szakszervezetek
elégedetten
tették közhírré, hogy ha
nem is a teljes közoktatási
vertikum, de az osztályfőnökök
mindenképpen fel
fogják tornázni magukat
e „megtisztelő” besorolás
legalacsonyabb fokára.
Sőt az oktatásügyi miniszter
rózsaszín távlatokat
vetített a hiszékenynek
hitt (mondjuk prózaian:
palira vett) közvélemény
elé. Komoly országban hasonló szemenszedett
mellébeszélésért vezető állami hivatalnokok
azonnal és retúrjegy nélkül repülnek.
Nálunk korántsem így állnak a dolgok.
Šarčević egészen addig ment a „ránk törő
jólét” ecsetelésében, hogy már-már önmagát
kezdte sajnálgatni. Szeptember 30-án
még ezt nyilatkozta a Telegraf napilapnak:
– A jelenlegi 49 700 dináros tanári kezdő
fizetésnek rövid időn belül 67 000 dinárra
kell növekednie, ami 20 év szolgálattal eléri
a 80 ezret, vagy még ennél is többet!
Hovatovább, 38 évvel (amennyi neki
van) meg fogja haladni a miniszteri fizetést.
Így nyilván ő maga is fontolóra veszi, hogy
visszamegy földrajztanárnak! Persze, jót kacagott
a saját bárgyú tréfáján. Nyilván azt
remélte, hogy ezzel oldani fogja a tamáskodók
gyanakvását.
Ráadásul a szakszervezeteket is megdorgálta,
mert nem méltányolják az eredményeket,
pedig akkor szerinte minderre még
„a pénz is megvolt”.
10 2018. november 29.
Bértáblák jegelve
Ki kit csap(ott) be?
Persze a miniszteri optimizmus és eme
váteszi nagyvonalúság nem tartott sokáig,
éppen csak addig, ameddig sikerült élét
venni a lagymatag érdekvédelemnek. Mert
– mint ismeretes – itt-ott az idei tanév is rövidített
órákkal kezdődött. De ebben nem
sok új van, nyilván az hatna az újdonság
erejével, ha nem így történt volna.
Nem kellett sok időnek elmúlnia, hogy
a fentebb vázolt optimista (közel)jövőkép
hátraarcot vágjon. November másodikán
a Hivatalos Közlönyre hivatkozva bejelentette
a sajtó, hogy a bértáblák bevezetését
2020-ra halasztották. Ez már szinte biztosan
egybeesik az államfő által régóta ígérgetett
„országos jólét” beköszöntével.
Közben azért lesz béremelés. Amolyan
szerény és szegényes, igazi szerbiai. Egyelőre
kilenc százalék körüli, de hetet is emlegetnek.
Ha januárig nem változik a helyzet,
de miért is ne romlana, akkor talán meglesz
az öt. De azért várjuk ki türelemmel.
Persze a hárítás országos taktikái kiválóan
működnek. Miután kiderült, hogy hányadán
állnak a dolgaink, és a szakszervezetek
(nem túl erélyesen) dünnyögtek egy sort,
például elmondták, hogy „Mlađan Dinkić
óta minden egyes kormány becsapja a tanügyeseket”
– és ezzel a jelenlegi kormányzat
felelősségéből jókorát másokra hárítottak
–, nyilvánosságra került még egy adat:
a tanügyesek átlagbére (48 ezer dinár)
lassan 10 százalékkal alacsonyabb a köztársasági
átlagnál (52 000). Ez viszont szégyenletes
és megalázó, mert a képzettségi
struktúra messze túlszárnyalja az országos
átlagot. És már az is jogos elégedetlenség
forrása (volt a múltban), ha nem haladja
meg.
Tehát a „nyugalom megőrzése érdekében”
csendben lépni kellett. Újfent hazai
módszerek szerint, itt ugyanis mindig a támadás
számít a legjobb védekezésnek. Elindult
tehát az országos megfélemlítés újabb
hulláma. Fentről lefelé, ahogy illik.
Ilyen-olyan nepotizmus
„Tüzérségi előkészítésként” már október
derekán támadásba lendült a miniszter. Elsőként
az intézményvezetőket fenyegette meg.
„Az iskolaigazgatóink semmire nem valók!”
– jelentette ki a sajtónak, és legalább 30 intézményvezető
leváltását helyezte kilátásba.
Elsősorban, mint mondta, nepotizmus (rokonok,
családtagok foglalkoztatása) miatt.
A dologhoz annyit hozzá kell azért fűzni,
hogy bár erkölcsösen hangzik
a fenti mondat, van viszszája
is. A jelenlegi szerbiai
foglalkoztatási gyakorlat
a pártalapú „nepotizmust”
nemhogy nem tartja elítélendőnek,
de lassan már kizárólagos
módszerré emelte.
Ennek haladó szintjén
kézen fogva vezetik a pártkádereket,
meg azok utódait,
boldog őseit, rokonait
és ismerőseit az „együttműködésben”
élen járó régi,
de maradni áhító, továbbá
újonnan kinevezett és még
inkább bizonyítani igyekvő
vezetőkhöz, hogy szó szerint
beültessék őket a nem
ritkán nem is létező, csupán
számukra kitalált munkakörökbe.
A bértábla bevezetésének elnapolásával
egyidejűleg (november 3-án) aztán szélesedni
kezdett a megfélemlítés arcvonala.
Šarčević megnevezett egy kragujeváci intézményvezetőt,
akit le fog váltani, de nem
nepotizmus miatt – és itt tágul ki a kör –,
hanem azért, mert kisebb létszámú osztályt
nyitott a szabályzatban foglaltaknál. Érts: 61
tanulónál kevesebben járnak két tagozatba.
Csak úgy mellékesen: a közvetlen környezetünkben
is van intézmény, ahol a diákok
átlagos létszáma alig haladja meg a 10-et,
pedig kb. 20 tagozat működik.
A napokban minden iskolát körlevélben
figyelmeztettek, hogy nem marad
következmények nélkül az észszerűtlen tagozatalakítás,
és emiatt „terepre küldték a
felügyelőket”.
A taktika bevált. Innentől mellékes kérdéssé
vált a bértábla, fölülírta a megélhetésért
való rettegés.
BERETKA Ferenc
Illusztráció/bobbleo - Getty Images