Családi Kör, 2018. november 29.

INTERJÚ
ELFELEDETT VAJDASÁGIAK
(Meg)menekülés a koncentrációs táborból
Sholl András Ausztráliából látogatott szülővárosába, Szabadkára,
ahol gyerekként élt. Nem is akárhol, hanem a Raichle-palotában.
– Nagy boldogsággal tölt el, hogy végre felújították a szabadkai
zsinagógát. Nagy örömömre szolgál, hogy most találkozhattam gyerekkori
pajtásommal is, akiből katolikus pap lett, és itt, a szülőföldjén
végzett szolgálatot. És milyen isteni ajándék, hogy az a tizenkét ember,
akiket körbevezettem a gyülekezet házában, hegyről-végről a rokonaim,
csak a történelem kegyetlensége folytán a szélrózsa minden irányába
távoztunk megélhetést keresni. Anyai ági rokonunk, Hartmann
Rafaelné milliókat ajándékozott a zsinagóga felépítésére, amit 1902
szeptemberében a zsidó nagyünnepek alkalmával szenteltek fel – mesélte
Sholl András, aki 1939-ben született a szabadkai zsidó kórházban.
– Nagynéném, Schrégér Teréz nem sokkal születésem után hunyt
el. Sajnos, személyesen nem ismerhettem meg, de édesanyám elbeszélései
alapján nemcsak a rokon, hanem az első világháborús tartalékos
magyar százados, a sikeres üzletasszony és a jótékonykodó Teréz
történetét is hallhattam. Hartmann Raffael második feleségeként a
Hartmann Raffael és Társa húsfeldolgozó üzem oszlopos tagjává vált.
Teréz csak kétosztályos iskolát végzett, de kitűnő üzleti érzékkel és kemény
munkával igazgatta a húsgyárat. Az ország egyik legsikeresebb
gyára lett, exportált Magyarországra, Csehországba, Angliába, elsősorban
baromfit és tojást, majd sertéshúst is. Teréz ragaszkodott ahhoz,
hogy péntekenként személyesen fizesse ki minden munkását.
Sholl András gyerekként azt hitte, mindenkinek olyan családi háza
van, mint a Raichle-palota, amelyet Raichle J. Ferenc önmaga számára
tervezett és építtetett, 1904-től pár évig ott is élt a család, azonban
több okból kifolyólag eladósodott, és a bank rátette a kezét az épületre.
„Édesapám, Schossberger Emil óverbászi születésű, szabadkai
gyógyszertárat vezető ember volt, és a családunk részére megvásárolta
az eladó Raichle-palotát. A zsidó vallású szüleim, akik elsősorban
magyarnak tartották magukat, egy évvel a születésem előtt felvették a
katolikus hitet. Bátyámat, Pétert és engem is a Szent György-templomban
kereszteltek meg.
Hiába keresztelték meg őket, 1944 tavaszán mindkettőjüket a bácsalmási
gyűjtőtáborba vitték sorstársaikkal együtt, ahol azt az ételt kapták,
ami a németeknek már nem kellett. Mi várt a deportáltakra? Vonatút,
egyenesen a halálba, Auschwitzbe.
– Édesapám tanácsa, hogy nem kell sietni, mint utólag kiderült,
bölcs döntés volt. A júniusi melegben mi az utolsó marhavagonba
kerültünk. A hosszú szerelvény az útja során Bécs előtt megállt, és
az utolsó vagont lekapcsolták róla. Valószínűleg egy zsidó fizetett
Eichmannak, hogy emberéleteket menthessen. Én 388 svájci frankot
értem – mondta Sholl magába roskadtan, üveges tekintettel.
– Az embereket a strasshofi koncentrációs táborba vitték, és kiadták
a parancsot, hogy tusoljunk le. Kis sárga szappanokat kaptunk,
amikbe ez volt belevésve: EJS, vagyis Echte Jüdische Seife, azaz valódi
zsidó szappan.
– Sátáni dolog volt, amit velünk tettek! A tust félve engedtük
meg, de víz jött föntről, nem gáz. A felnőttek munkát kaptak a Kabel-
und Drahtwerke üzemben, szerény kereset is járt nekik. Majd
egy évig itt dolgoztak. Mikor az amerikaiak lebombázták a gyárat
1945 májusában, akkor a németek elvittek bennünket egy tanyára,
egy nagy istállóban kellett éjjeleznünk. Sok szalma volt benn.
Édesapám figyelmeztetett bennünket, hogy reggel jól bújjunk el
a szalma alá, semmink ki ne látsszon, és meg ne pisszenjünk. Így
is tettünk, apám utolsóként hagyta el az istállót reggel, amit a náci
jól bereteszelt. A menetnek egy kis erdőn keresztül kellett mennie.
Édesapám ügyesen elbújt az egyik fa mögé, s amikor a menet már
A KONCENTRÁCIÓS TÁBORBÓL MEGMENEKÜLT
SHOLL ANDRÁS ÉS CSALÁDJA
jól eltávolodott tőle, visszafutott az istállóhoz, az ajtót csak kicsit
tudta félretolni-nyomni, előbb Péter és én bújtunk ki, édesanyámat
pedig a szó szoros értelmében kihúzta az ajtó alatt. A menet
embereit Korneuburghoz közel agyonlőtték. Másodszor menekültünk
meg apám tanácsára! Emlékszem, ahogy szabadon a burgonyaföldön
keresztül mentünk mi négyen, s az telis-tele volt katicabogárral!
Azóta is, ha katicabogarat látok, nekem a szabadság jut
eszembe! Egy 13. századbeli kastély környékén telepedtünk le, a
kastélyban a németek tanyáztak, hátulról meg az oroszok lőttek
rájuk. Édesapám jól tudott svábul, el is keveredhetett a közeli sváb
parasztok között. Ő odaadta a kosarát, azok meg élelmet adtak
érte. Még a borbélyhoz is bemerészkedett, ahol a nácikat borotválták.
Elvegyült a parasztok között, mikor pokrócosztás volt, szerzett
is hét pokrócot nekünk. Így mentett meg bennünket harmadszor.
Pár nap múlva, ahogy a faluból hozzánk tart, szembetalálta magát
egy orosz fegyveressel. – Te zsidó vagy, ugye? – kérdi az tőle. – Igen,
az volnék – mondta ő. – Tudod, én is az vagyok! – vágta rá az „orosz”.
Akkortól biztonságba kerültek, és heteken belül vonattal Szabadkára
jöttek. Az elvett Reichle-palotát visszakapták, de nem sokkal később
mindenüket elvették, a Nikola Kujundžića 6/A alatt laktak másfél évig,
majd 1951 júniusában elhagyták Jugoszláviát és Izraelbe utaztak. Ott
két évig nem kapott gyógyszertári munkát édesapjuk, ezért Ausztrália
mellett döntött a családfő. Az új világban pedig rendeződtek a dolgaik,
a szülők dolgoztak, Péter és András tanultak. Akkor váltottak a
Sholl névre, mert az ausztrálok képtelenek voltak kimondani azt, hogy
Schossberger.
Büszkén sorolja András a diplomáit: francianyelv-tanár, gimnáziumi
nyelvtanár, jogász, ügyvéd. Nyelvtanárként és jogászként, de legtöbbet
ügyvédként dolgozott. Felesége, Penny, akivel Oxfordban ismerkedett
meg, tanítónő, két felnőtt lányuk van, Nicolette és Alicia. Nicolette
gyerekei Jordan és Abbey. András 37 évig lakott Melbourne-ben,
de hűvösebb helyre vágytak, és felköltöztek Észak-Queenslandbe.
Hétvégente a közeli szigeten élnek, ahol jótékonysági célból katolikus
papok részére átmeneti szállást biztosítanak, hiszen ott egy papnak
sok kis helyen kell miséznie.
„Nyugdíjas vagyok, de szívesen bedolgozok ügyvédként, ha kérnek.
Ezt a munkát nagyon jól fizetik, hét-tíz nap kemény munka, és
meg is van a repülőjegy Pennynek és nekem Európába. Jövőre együtt
repülünk ide, ha Isten is úgy akarja!”
MOLNÁR Ildikó
8 2018. november 29.