Élet & Stílus 2019. Téli szám

négyszemközt
Nem olyan könnyű az, ha az embernek az édesapja a
menedzsere, hiszen nehéz különválasztani, hogy most éppen
az apámmal, vagy a menedzseremmel vitatkozok. De a vitáink
mindig egy célt szolgálnak, hogy jó minőségű legyen a
zene, a közönség szeresse a dalaimat. Már nem bánom, hogy
így alakultak a dolgok. Együtt ötletelünk, és megmutatom a
szüleimnek a készülő dalokat, meghallgatom a kritikájukat,
és aztán vagy megfogadom a tanácsaikat, vagy nem, hiszen
a dalaim az enyémek. A szerelmem, Anita is inspirálóan hat
rám. Van, hogy órák hosszat ül csak a kanapén a kis házi
stúdiómban, amíg én játszom a dallamokkal, zenét írok,
hangszerelek, de nagyon jól esik, hogy érzem a támogatását.
Nem véletlenül kértem meg a kezét. Egy férfinak meg kell
érnie, hogy készen álljon a családalapításra. Úgy érzem, révbe
értem, Anita az a nő, akivel le szeretném élni az életemet.
A szüleim példája lebeg a szemem előtt, akik boldog házasságban
élnek.
– Szerencsés vagy, hogy ilyen szerető családod van, de az
ikertesódat messzire sodorta az élet, ő már hosszú ideje ismét
Amerikában él, és már apuka lett. Nagyon hiányzik Ben?
Milyen nagybátyja vagy a kis Kainak?
– Leginkább távoli, hiszen nem tudunk olyan gyakran
találkozni, mint amilyen gyakran szeretnénk. Persze, hogy
hiányzik a testvérem, de egyelőre ezt a helyzetet kell elfogadnunk,
hiszen őt az üzlet oda szólítja, ott építette fel a
karrierjét. Kai baba nagyon aranyos, és természetesen a
nagyapja már tett arról, hogy legyen a kezében dobverő. Kai
kétnyelvű lesz, mert Ben magyarul, a felesége pedig angolul
kommunikál vele.
– Megméretted magad az amerikai Voice tehetségkutatóban
is, és nagyon szeretett a közönség és a zsűri is. Kinek az
ötlete volt, hogy elindulj a versenyen?
– Anyué volt ez is, akárcsak a Megasztár. Linda akkoriban
Amerikában volt – a Universal kiadónál– és rendre olvasta
a Voice felhívását. Anya beszélt rá, hogy próbáljam meg.
Nem bántam meg, nagyon élveztem, és itthonról is sok
bíztatást kaptam, sok szeretet áramlott felém. Úgy éreztem
magam, mint egy sportoló, aki a hazájáért versenyez. Erre
emlékszem inkább, nincs bennem tüske, hogy nem én lettem
a győztes. Hazajöttem, és itthon vetem bele magam a
zenélésbe, írom a dalaimat – immár magyar nyelven is – és
koncertezem.
– Sokan szeretik a dalaidat, és sokan járnak a koncertjeidre.
Hogyan tudsz megbirkózni a rád irányuló figyelemmel,
a rajongók szeretet megnyilvánulásaival?
– Általában szeretettel közelítenek felém az emberek.
Emlékszem, amikor a Megasztár után megijedtem, és
nem tudtam mihez kezdeni a rajongókkal, azt mondta az
édesapám: „Hidd el Vik, pár év múlva az lesz a baj, ha nem
jönnek.” Úgyhogy tisztelettel vagyok az emberek iránt, és
megtiszteltetésnek veszem, és meghatódom, ha valaki művész
úrnak szólít. Mind a mai napig hálát érzek és elcsodálkozom,
amikor egy-egy fellépési helyszínen látom, hogy mennyien
kíváncsiak rám. Igyekszem megszolgálni a bizalmat.
– Mindig jól öltözött vagy. Csak nem édesanyád keze van
a dologban, aki kiváló stylist is?
– Tény, hogy valóban remek ízlése van, de ami az én megjelenésemet
illeti, nem mindig értünk egyet. Sokáig nem
engedte levágatni a hosszú hajunkat, és emlékszem, balhé
volt, amikor Bennel úgy döntöttünk, hogy mégis röviden
viseljük. Azóta tart a sapka– és kalapőrületem, ami szintén
nem tetszik neki. De én nagyon szeretem a fejfedőket – a
kalap öltöztet, megkülönböztet. Öt-hat éve kialakult a saját
stílusom, olyan „királyviktorosan” öltözködöm.
12