Jászi Oszkár válogatott levelei

166.
Benedek Marcellhez
Kedves Barátom! Oberlin, 1930. 111. 31.
Kórházban fekszem egy lábgyulladással. Ez mentse ki levelem pongyolaságát.
(Betegségemet ne említsd. Jelentéktelen s nem szeretném,
ha híre Anyámhoz eljutna.)
Egyedüli célja e soroknak, hogy megköszönjem szép és nemes
könyved elküldését. Rég nem hatott reám könyv oly erővel, mint
ez a kis írás. Éspedig két okból: 1. Mert hitvallás egy nagy etikai
tradíció mellett. Jól esett látni, hogy a noblesse obiige nem halt
ki teljesen még ama sötét tájakon sem. Idealizmusod eleven erő,
melyet Atyád halála csak megacélosított.
2. Mert pompásan hű és megrendítően igaz rajzát adtad a mai
magyar kultúra rettenetes és szégyenletes helyzetének. Szégyenletes,
mivel nem pusztán egy történelmi szerencsétlenség ez, hanem
társadalmi bűnök láncolata. Ebben a korban, amikor annyit bőg
és jajveszékel a bamba vagy üzletes honfibú. Te kiabáló hangok
és színek nélkül sokkal igazabban és maradandóbban örökítetted
meg a magyar katasztrófát.
Csak azt sajnáltam, hogy túlzott gyöngédségből anonimitásban
vagy pszeudonimitásban részesítetted ama irodalmi kalózokat, akik
- a Te ítéleted szerint - Benedek Eleket a halálba kergették. Ezt
a kíméletet nem tudom sem helyeselni, sem megérteni.
Talán egyszer egy nagy történelmi regényben fogod megfesteni
Erdély összeomlását s - változatlanul hiszem - feltámadását (persze
nem „integritásos" feltámadását).
Mégegyszer köszönöm kedves Marcell, azt a ritka élvezetet, melyet
nekem megkapó könyveddel szereztél.
A legjobbakat kívánva melegen üdvözöl igaz barátod
Jászi Oszkát
szép és nemes könyved: Benedek Marcell: Magyat író tragédiája 1929-ben
(Budapest, 1930).
321