Jászi Oszkár válogatott levelei

252.
Csécsy Imréhez
Drága Imrém! Oberlin, 1947. V. 13.
Tegnap vettem május 4. leveledet. Egyidejűleg az alábbi cablet
küldtem el címedre:
WISH NOT ANSWER ARTICLE NOW OR LATER STOP
TREAT AFFAIR EXCLUSIVELY ACCORDING YOUR BEST
CONVICTION
Ügy érzem, hogy semmi értelme nem volna egy polémiának.
Nem verekedhetem csak úgy mellesleg egy világnézettel, melyet
már 25 év előtt túlhaladtam. S egyben nincs meg számomra a vita
szabadsága sem, hisz ha égészen nyíltan beszélnék, a végső összeütközés
elkerülhetetlen volna. Ma otthon nemcsak az elmélet ridegebb
és ortodoxabb, mint valaha, hanem az összes tényeket egyetlen
forrásból és elferdítve kapják.
Gyakorlati szempontból sem volna értelme, hogy felfújjak egy
jelentéktelen epizódot. Maga az a tény, hogy Gönczi és társai egy
merev marxistát választottak szószólóul, legjobbal} jellemző elvi
és taktikai álláspontukra. „Ö felsége legengedelmesebb ellenzéke"
kívánnak lenni. Gönczi kivételével a többi aláírót vagy nem ismerem,
vagy filozófiai és metafizikai véleményükre nem helyezek
nagyobb súlyt, kivéve a Vágó praktikus materializmusára. Velük
szemben az a véleményem, hogy vagy képesek vagytok (és akarjátok)
egy nem-marxista demokráciának alapjait lerakni, vagy az
egész vállalkozásnak nincs értelme. Ez esetben megmaradhattok a
marxista hierarchia szelíd, óvatos, udvarias, „liberális" hátvédének.
Mint már egyszer mondottam, egy merőben eklektikus szemle
halott írás.
De a durva legközelebbi exigenciák szempontjából sem volna
értelme, ha ama barátainkkal polemizálnék. Mivel könnyű volna
egy kis üvöltést rendezni a „gyakorlati politika" embereinek, hogy
beutazási engedélyem ügyét zavarják. „Sorry, Jászi fasiszta lett,
elbutult öreg korában. Ezen nem segíthetünk." Pedig sajnálnám,
ha nem engednének be. Ugyanis látogatásomnak ma már csak két
célja lehet: búcsút venni régi barátoktól és tájaktól és emlékektől;
505