„Szépnek teremtette…”

30
A rútság pozitív definíciója, amely a csúfságot, mint karakterjegyet nem csak a
szépség privációjaként jellemzi, hanem ha azzal való dialektikus viszonyában is, de mégis
pozitív módon képes megfogalmazni, nem ritkán okozott gondot az esztétika tételes
kifejtésének történetében. Az első kézenfekvő magyarázat Szolovjov szerint is a rútságot
csak átmeneti állapotnak tekinti, amely az állatvilágban is leginkább az embrionális, vagy
lárva állapotra jellemző. 68 A tökéletesen kifejlett egyed, amely génjeit egyedül képes
továbbörökíteni, faját fenntartani, viszont már a szépség megnyilvánulása
(lárva↔szitakötő; hernyó↔pillangó).
Nem csak életében megnyilvánuló erény az igazsághoz való kompromisszumok
nélküli ragaszkodás, hanem Szolovjov gondolkodásának is kétségbevonhatatlan
jellegzetessége. Érvelésében és bizonyításaiban nagy gondot fordít arra, hogy elkerülje az
alkalmazott logika zsákutcáit. A formális szellemtudományokra jellemző deduktív
módszer 69 , amely a lehető legáltalánosabb elvont alapelvből kíván minden igazságot
levezetni, önmagában, az azt igazoló tények nélkül puszta hipotézis, prekoncepció marad.
A tapasztalati evidenciákból, gyakorlati megfigyelésekből építkező természettudományok
induktív módon próbálnak eljutni az általános törvényhez. Bár a természettudományos
metódusnak is megvannak a saját korlátai – soha nem tudja az ész számára szükséges
egyetemességet garantálni – „az élővilágban megjelenő szépségnek az esztétika számára
releváns faktumait, azok rendszerezését sokkal inkább biológusoknak, zoológusoknak, mint
filozófusoknak vagy hivatalos esztétáknak köszönhetjük.” 70 Az élővilágban tett számtalan
kiváló megfigyelés bizonyítja a szépség minden egyéni ízléstől független objektív
realitását a természetben. Mivel ez az objektivitás sokkal nyilvánvalóbb, mint az emberi
tevékenységek, a különböző művészeti ágak esetében, ezért látható kedvvel és skrupulusok
nélkül merít belőlük Szolovjov, sőt az esztétikát, mint az érzékelhető szépség elméletét az
élővilágból vett példákkal bizonyítja, a teremtő tevékenység esztétikus voltára alapozza.
Az állatvilágot vizsgálva Szolovjov megállapítja, hogy az állatokban a növényekkel
ellentétben az esztétikai érték nem lineáris függvénye a zoológiai fejlettségnek. Az a tény,
hogy a létfokozatokkal nem párhuzamosak az esztétikai fokozatok, természetesen egy
68 SOLOWJEW, W., Die Schönheit in der Natur, 148.
69 A formális tudományokra (logika, matematika, geometria) jellemző deduktív módszer nem elégséges a
szépség meghatározásához. Valószínűleg Szolovjov maga is egy arany középutat keres, a nem csak
előfeltevésekre, vagy pusztán tapasztalati tényekre építő, hanem sokkal inkább a társadalomtudományokra
jellemző hermeneutikus módszert, amelyet viszont ily egyértelműséggel nem fogalmaz meg.
70 SOLOWJEW, W., Die Schönheit in der Natur, 152. Szolovjov kifejezetten is megnevezi Darwint, akinek
munkásságát rendkívül nagyra értékeli. Darwin elmélete eredeti értelemben nagyon távol állt attól a
szélsőséges következtetésektől, amelyek miatt életművére, mint a materialista világszemlélet credójára
szoktak hivatkozni, s ami miatt neve ugyancsak kétes csengésűvé vált idealista körökben.