„Szépnek teremtette…”

32
amely természete és lényege szerint meg kell azt haladja, már esztétikailag negatív
minőség alapját képezi. Szolovjov ezt, azzal magyarázza, hogy a magasabb rendű
állatokban is megvan a vegetatív állatiságnak a szerve – az emésztő- és bélrendszer –
amely mind külső alaki hasonlóságában, mind biológiai értelemben a gyűrűsférgek formája
által kifejezett primitív ösztön csökevénye. Az állatok ezért az emésztőrendszerüket testük
belsejébe rejtik, azt különféle esztétikus módon takarva el a külvilág elől (pikkely, toll,
szőr, prém stb.) A kozmoszt Alkotó Szellem tudja, hogy ami az ásvány- és növényvilágban
önmagában is szép lehet, az állatvilágban a maga meztelenségében már alacsony rendű. A
cél viszont nem az önmagában csúf alapok elpusztítása, hanem azoknak a szépség által
történő elfedése, s végezetül a szépség által történő átszellemítése. 75 A legmagasabb rendű
állatokban a szépség nemcsak külsődleges, hanem egész testi megjelenésükben érzékletes
módon fejezik ki az élet ideáját a testrészek harmonikus arányossága, az egész egyed
mozgékonysága és a dinamikus erő által. 76
A teremtés egyes szintjei, a benne rejlő folyamatos fejlődés és tökéletesedés mind azt
bizonyítják, hogy sem a természet, sem annak értelmes Alkotója nem közömbös a szépség
iránt. 77 Darwin megfigyeléseit felhasználva Szolovjov azt a csak első hallomásra meglepő
következtetést is megfogalmazza, hogy egyes fajok egyedei nem csupán nem közömbösek
a szépség iránt, hanem a célszerűség ellenére is ragaszkodnak hozzá. A feltűnő szépség,
amely az életben maradás esélyei szempontjából kivételesen hátrányos is lehet, nem
rettenti az egyedeket. Sőt arra is van megmagyarázhatatlannak tűnő példa, amikor nem
csak saját fajának ellenkező nemű egyedei számára mutatja meg egy állat testi szépségét,
hanem idegen fajok szemlélői számára is. 78
A természetben megtestesülő szépségről folytatott eszmefuttatása végén eljut
Szolovjov a az emberi testhez, amelyben az életnek és látható formáknak a legnagyobb
összhangja és teljessége jut kifejeződésre. Különösképpen a női testben, mint a vegetatív és
állati szépség legmagasabb szintézisében látja meg Szolovjov a szépség természeti
formákban elérhető legmagasabb szintjét. 79 Az emberi testben a kozmikus folyamat, amely
75 Lehetetlen nem észre venni a kegyelemtani párhuzamokat és a keleti teológia legeredetibb toposzára, az
átistenülés tanára való rímelést. Szolovjov soha nem törekszik kifejezetten a filozófiai értekezéseken belül a
teológiai áthallásokra, de tudomány- és ismeretelméleti felfogásának megfelelően meg sem ijed, ill. nem
zárkózik el a párhuzamok elől.
76 SOLOWJEW, W., Der allgemeine Sinn der Kunst, in Deutsche Gesamtausgabe VII, Erich Wewel Verlag,
München 1953, 180.
77 SOLOWJEW, W., Die Schönheit in der Natur, 148.
78 UO. 161-167.
79 Az örök nőiségnek ilyen mértékű idealizálásával csak Danténál és Goethénél találkozhatunk Szolovjovot
megelőzőleg, őt követően pedig Pavel Evdokimovnál, akinek esetében nyilvánvaló a szolovjovi hatás. Vö.
EVDOKIMOV, P., La donna e la salvezza del mondo, Jaca Book, Milano 1980.