„Szépnek teremtette…”

50
Összefoglalva megállapíthatjuk, hogy Vlagyimir Szolovjov az emberi
megismerésről megfogalmazott kritikája meghaladja mind David Hume empirizmusát,
mind a Descartes és Kant nevével fémjelzett racionalista megközelítést. Némi ihletet talán
Schopenhauer filozófiája jelenthetett számára, akinek hasonlóan fontos az autentikus
valóság egysége és konkrétsága, még akkor is, ha a schopenhaueri konklúziót, amely a
személy végtelen világát az akaratra redukálja Szolovjov ugyancsak egy absztrakciónak
nevezi. 124 Még akkor is ha némi paradoxonba hajló következetlenséget lehet látszólag
Szolovjov szemére vetni, amikor nem alkalmaz megfelelő distinkciót a benső és külső
tapasztalat lehatárolására. Szolovjov szerint a benső tapasztalatban benne foglaltatik a
külső érzékekből származó információ is, még akkor is, ha közel sem olyan súllyal, mint a
pozitivisták azt állították. A külső tapasztalat nem önálló és autonóm, hanem szerves részét
képezi annak a végtelen, de konkrét egységnek, amelyet az emberi személynek nevezünk.
2. 4. Teozófia, mint az integráns ismeret diszciplínája
Az emberi gondolkodás történelmének minden valamire való próbálkozása, amely
magát méltónak szerette volna tudni a bölcselet elnevezésre elsődleges feladatának
tekintette a létezés legsürgetőbb kérdésre – „Mi végre vagyunk ezen a Földön?” – hiteles
választ adni. A bölcselet, s azon belül az emberi tudás lehetőségét vizsgáló filozófia is
egyben mindig metafizikus, a létezésre, mint teljességre, mint legalapvetőbb kontextusra is
utal szükségszerűen. Ezt az igazságot, amely sok iskolafilozófusnak a figyelmét elkerüli, a
rendszerben gondolkodó elmék számára válik felismerhető evidenciává, de még közöttük
is kevés esetben annyira meghatározó, mint Vlagyimir Szolovjovnál.
„Az ember a megismerő tevékenységében természetesen keresi az információk
gazdagságát, amelyeket a tapasztalataiból és a külvilágot érintő megfigyelésekből merít,
másrészt törekedhet a tudás formális tökéletesítésre, vagy a logika helyességére, és végül
célul tűzheti ki az egész teljességet (vszeceloszt), avagy az abszolút tartalmat.” 125 Az
emberi tudás azon részét, amely empirikus ismeretekre, materiális igazságokra törekszik
Szolovjov pozitív tudománynak nevezi, az általános alapelveket feltáró, formális
igazságokat megfogalmazó szegmensét absztrakt filozófiának hívja, az abszolút valóságot
124 SOLOV’ËV, V., La crisi della filosofia occidentale, Casa di Matriona, Milano 1989, 97.
125 SOLOV’ËV, V., I principi filosofici del sapere integrale, in Sulla Divinoumanità e altri scritti, Jaca Book,
Milano 1990, 32.