„Szépnek teremtette…”

48
személyes és extatikus is. 118 Szolovjov meg van győződve arról, hogy a létbe vetett hit az
érzéki és a racionális ismeret transzcendentális analízisére támaszkodik, amely analízist
előítéletektől mentesen folytatva el kell vezessen a transzcendentálistól a
transzcendenshez, a gondolattól a léthez. Az ismeret ilyen értelemben nem pusztán
jelenségek szövevényes halmaza és egymásutánja, hanem mindig egy abszolút és
univerzális létnek a felismerése, amely nem a szubjektum és objektum találkozásának
következménye, hanem annak feltétele. Ezen abszolút létnek úgy az alany, mint a tárgy
produktuma és manifesztuma, egymást kölcsönösen feltételező kapcsolatuk mind az
igazság, mind a lét korrelatív, organikus, mindenegy karakterének ismérvévé válik.
Szolovjov szerint azt a tényt, hogy az igazság a maga teljességében csak az összes reláció
organikus szintéziseként értelmezhető mind az empiristáknak, mind a racionalistáknak,
pozitivistáknak és idealistáknak el kellene ismerniük. 119 A mindenegységnek pusztán egy
formális aspektusát képezik azok az igazságok (igazság töredékek), amelyeket érzékelés,
vagy fogalmak által nyerhetünk. Ezen igazság töredékek viszont merő és felesleges
absztrakciók maradnak, ha nem utalnak a reális mindenegységre. Mind az anyagi, mind a
szellemvilágban meglévő rend és harmonikus összefüggések feltételezik a reális
mindenegység meglétét. Sem az érzékelés sem a gondolat nem nyújt abszolút ismeretet, ha
nem posztulálja magát az abszolút létet a szolovjovi pozitív mindenegységet, amelyre
hivatkozik. 120 A tényleges igazság tehát nem a fogalomban áll fenn, sem nem az
érzékelésben, hanem a létben.
Ily módon az ember az igazság megismeréséhez csak saját benső tapasztalatán
keresztül juthat el. Az embernek van egy egészen különleges képessége, (amely
meghaladja a tudatosság vagy az érzékelhetőség által szerezhető ismeretek szintjét, és
amely csak megközelítőleg adhatók vissza az intuíció, vagy az igazság „ösztönös
megérzésének” fogalmaival) amely által felfedezi az autentikus valóságot. Pontosan ebben
a tettében – a valósággal való egyesülésben – ismeri meg saját maga autentikus lényegét és
nem pusztán a monitorozó gondolkodás és érzékelés, mint külsődleges tapasztalat által
nyújtott önnön maga empirikus oldalát.
Szolovjov gondolatmenetében és érvelésében kulcsfontosságú a külső és belső
tapasztalat megkülönböztetésének mozzanata, ezért azt nekünk is kitüntetett figyelemmel
118 SOLOV’ËV, V., Sulla realtà del mondo esterno e sui fondamenti della conoscenza metafisica in La crisi
della filosofia occidentale, Casa di Matriona, Milano 1989, 191.
119 Szolovjov eme megállapításához rendkívül hasonló konklúzióra jut Hans Urs von Balthasar is, amikor
arról értekezik, hogy az igazság természetszerűleg számtalan önmagában is helyes szólam szimfóniájának
metaforájaként értelmezhető (Die Wahrheit ist symphonisch, Johannes Verlag, Einsiedeln 1972.)
120 BOSCO, N., Vladimir Solov’ëv. Ripensare il cristianesimo, Rosenberg & Sellier, Torino 1999, 56.