Csányi Vilmos • Az emberi viselkedés - Polc.hu

gálni kezdik, hogy elképzelésük helyes volt-e. Majmot nem lehet lakásban, házi kedvencként
szabadon tartani, mert szisztematikusan felderíti azt, a legapróbb részletekig, és az
eredmény egy romhalmaz. Az ember tárgyszeretetének is ez az eredete. Hároméves koruk
körül a gyerekek egyszerre csak elkezdenek kavicsokat gyûjteni, igaz, hogy azok nem ehetôek,
de szépek, színesek, formásak, és vonzalmunk az ilyen tárgyakhoz velünk született.
A különbözô viselkedésmintázatok nem véletlenszerûen jelennek meg egy faj viselkedési
készletében, hanem funkcionálisan kapcsolódnak egymáshoz, a viselkedési mintázatok
egy nagyobb csoportjában, amit „viselkedési-komplexnek” nevezünk. Ezek evolúcióját érdemes
mindig szemügyre venni. A viselkedésmintázatok hasonlóságából lehet a rokonságra
is következtetni, és viszont. Két faj közeli rokonsága nagy valószínûséggel hasonló viselkedésmintázatokat
eredményez, kivált, ha a vizsgált fajok ökológiai környezete nem nagyon
különbözik, ugyanis a környezetváltozásokat a tulajdonsághalmazok változása kíséri.
Érdemes elôre tisztázni azt is, hogy bár népszerû dolog az állatok, különösen a majmok
viselkedését az emberéhez hasonlítani, de a következtetésekkel óvatosan kell bánni, mert
az emberi viselkedés meghatározásában a genetikai felépítés mellett a társadalmi-kulturális
környezet is döntô szerepet játszik. Ebben is különbözünk rokonainktól. A fôemlôsök
rendjébe az emberrel együtt kevesebb mint kétszáz faj tartozik, de a szokások alapján jól
elkülöníthetô emberi kultúrát sok ezret ismerünk. A nagy számok miatt tehát könnyû valamilyen
majomviselkedéshez egy hasonló kulturális viselkedést keresni, és azt állítani, hogy
íme, itt a hasonlóság. Sokkal gyümölcsözôbb, ha nem érjük be pusztán a hasonlóságok
kimutatásával, hanem közös szabályozó elveket keresünk, ha a majmok szociális viselkedését
modellként használjuk az embervizsgálatokhoz, ahogyan ezt a humánetológusok is teszik.
A majmok a dinoszauruszok kipusztulása után fejlôdtek ki, és rendkívül változatos életmódot,
rugalmas csoportszerkezetet alakítottak ki az evolúció során. Távoli elôdünk, a
félmajmok és a majmok közös ôse már 50–60 millió évvel ezelôtt rendelkezett három,
számunkra is fontos tulajdonsággal: fogásra alkalmas kézzel, térbeli és színlátással. Az
emberszabásúak, beleértve a késôbbi embert is, mintegy 30 millió évvel ezelôtt (lehet, hogy
ez az idô még kevesebb volt) váltak el a majmoktól, késôbb leszakadtak tôlük a gibbonok.
Körülbelül 18–20 millió éve, a miocén kor elején, Kelet-Afrikában legalább tízféle emberszabású
majomfaj élhetett. A legismertebb ezek közül a Proconsul, amely fákon tartózkodott,
négy lábon járt, nagy szemfogai voltak és valószínûleg nem volt farka. Egy vele azonos
idôszakban élô másik nagyon hasonló faj az Afropithecus. 14 millió éve, a középsô
miocénben élt a Kenyapithecus, amelyet arckoponyája alapján fejlettebbnek ítélnek. Afrikán
kívül is találtak hasonló maradványokat; ilyen Európában a Dryopithecus (valószínûleg ide
tartozik a magyarországi Rudapithecus is), valamint a Dél- és Nyugat-Ázsiában talált Sivapithecus.
Ez utóbbi valószínûleg az orangután ôse, amely 12–14 millió évvel ezelôtt vált el
a Hominidáktól, az emberhez vezetô ágtól. A gorilla kb. 7–9 millió, a csimpánz kb. 6 millió
évvel ezelôtt vált le. A csimpánz és a bonobó szétválása 2–2,5 millió évvel ezelôtt történt.
12