Nyelvtudományi közlemények 71. kötet (1969) - MTA ...

, 374 SZENDE TAMÁS
előzetes „statisztikai vizsgálatot" (vö. CHOMSKY—HALLE: i. m. 330: „kiértékelő
eljárást=évaluation procédure)" igényel— ami ellen semmi nem szól, ha e
vizsgálatot a beszédtanulás korai fázisára tesszük. Az ajakartikuláció vizsgálata
a hangsúly tekintetében JESPERSENÍ látszik igazolni, akinek elgondolása
— az izomtevékenység szerepének hangsúlyozott közbeiktatásával — a hangsúlyt
az innervációval hozza összefüggésbe (JESPERSEN, Lehrbuch der Phonetik.
Leipzig—Berlin, 1904), tételét mint a hangsúly egyik elemére vonatkozó
megállapítást VON ESSEN is támogatja (Allgemeine und angewandte Phonetik.
Akademie Verlag, Berlin, 1953, 119) és FÓNAGY IVÁN is elfogadja (A hangsúlyról,
NyTudÉrt. 18. 1958, 25).
8. Az egyes beszédhangok ejtését a hangfolyamatban nagy mértékben
befolyásolja és meghatározza az a körülmény, mi a megfelelő beszédhang hangkontextusa
(FRY, Mode de perception des sons du langage, Phonétique et Phonation,
191 — 203, különösen 196 — 7). A jelenség egyszerre fiziológiai és mentális
természetű. Fiziológiai értelemben tehetetlenségről van szó, mentálisan
szabályszerű, nem tudatosuló automatizált kalkulációval állunk szemben.
A két tényező egymással ellentétes irányban hat.
Az egyenletes beszédtempó alapja a hangfolyamatban föllelhető hangok
arányos egyneműsége a hosszúság tekintetében, ami akkor van optimálisan
biztosítva, ha a beszédhangok közötti átmenetek is egyöntetűek. Mivel maguknak
a hangátmeneteknek, szemben a beszédhangokkal, jelentés megkülönböztető
szerepük nincs, s csupán a megelőző és követő beszédhang bizonyos
elemeit tartalmazzák, nem hordoznak fonemikus kvalitásokat (így a rövidség/hosszúság
minőségét sem), a hangátmenetek időazonossága a beszédtempó
harmóniáján kívül a beszédhangok egyes, az azok egyértelmű megkülönböztethetőségét
szolgáló tulajdonságainak, bizonyos jellemző jegyeinek kiemelését
is hivatva van biztosítani.
A puszta megfigyelés számára is szembeszökő tény (különösen idegen
nyelvekben alkalmazott hanghelyettesítések folyamán ütközik ki ez a sajátság),
hogy némely hangkapcsolatok kiejtésére „nehezebben fordul az ember
nyelve" mint másokéra. Márpedig a nyelvi követelmény éppen az, hogy az
átkötés minden esetben egyformán sima legyen (ti. az idő szempontjából).
Az átkötésekre vonatkozó nyelvi követelmény, az azonosidejűség és az átkötések
fiziológiai megvalósulásában mutatkozó nehézség fokának különbözősége
a hangátmenetek realizációjának sebességében egyenlítődik
ki.
A normál hangosfilm korántsem ad korlátlan lehetőséget a hangátmenetek
vizsgálatára, nemcsak azért, mert eleve csak az ajakartikulációt veszi
figyelembe, hanem, mert a felvétel sebessége nagyon gyakran nem tudja követni
a gyorsabb átmeneteket. Gyakran előfordult, hogy a filmkockák 1/24
másodpercenkénti ugrása egyáltalán nem volt elégséges a jelenség követésére,
s a két egymás után következő kockán két, külön- és önálló beszédhangot
kellett konstatálni, s a közbenső átmenet így egyszerűen lemaradt a képsorról.
Épp ezért, amikor a labializáció és az ajakkerekítés sebességét fölmértük,
gyakorta nem kerülhetett sor átlagolásra, mivel az említett esetekben a sebességet
végtelennek kellett venni (valójában ez itt természetesen azt jelenti,
hogy kisebb 1/24 másodpercnél). Az idevágó adatok tehát nem összegzett értékek,
hanem illusztrációk, s az értékelésben mindig a sebesség nagyságrendjével
dolgoztunk: megszámoltuk, hány „végtelen", hány egy-, két- és három-