rain man esőember

– Elég nagy tehertétel ez nekem, higgye el! Kizárólag az édesapja
iránti tiszteletből vállalkoztam rá – felelte. – És a tiszteletem ebben
ki is merül.
Charlie-t most már elöntötte a düh. „Hidegvér”, hajtogatta magában,
és visszafordult az ablak felé, hogy leplezze idegességét.
A hátizsákos pasas ekkorra ott állt a Buick mellett, és bámulta.
– Gondolja, nekem is… valamilyen tiszteletet kéne éreznem iránta?
– bökte ki nagy nehezen.
– Azt gondolom, ön úgy érzi, hogy becsapták – felelt Bruner szelíden
–, hogy elsőszülötti jogától megfosztotta egy ember, aki nem
tudta kimutatni a szeretetét.
Annyira igaz volt, amit mondott, hogy Charlie valósággal megmerevedett
a meglepetéstől. Erős fizikai fájdalom hatolt belé, mintha
millió rózsatüske szúrná. „Hát ez nem semmi!” Kint a pasas egy
kis noteszt húzott elő a hátizsákjából. Vizslatta a kocsit, aztán írt.
Mint aki jegyzeteket készít.
– Azt hiszem, az ön helyében én is hasonlóképp éreznék – folytatta
Bruner. „Most!” Charlie visszafordult, levette napszemüvegét,
és mélyen az orvos szemébe nézett. Hatásos csönd.
– Én azt reméltem, meg tudjuk beszélni; hogy öntől magyarázatot
kapok… Segít megértenem apám viselkedését, hogy milyen jogon
tette ezt velem. Mert ha nem, ha nincs elfogadható érv, élni fogok a
jogaimmal, és szembeszállok vele. – Egy kis szünetet tartott, hogy
fokozza a hatást, majd visszafogott hangon folytatta. – Akár peres
úton is.
Dr. Bruner összekulcsolta a karját, és visszaült a székébe. Szemében
valami mosolyféle bujkált. „Helyben vagyunk. Fenyegetőzés.
A törvénnyel!” Már várta ezt. Figyelte az ifjú Babbitt lányos
arcát, amint dühét szemüvege mögé rejti, és udvariasságot erőltet
magára. Van valami ebben a fiúban, hajlam az intelligenciára,
egészséges ösztön, hogy fennmaradjon ebben az elállatiasodott
világban. Talán veszélyes, de tiszteletre méltó; olyan ellenfél, akit
becsülni kell.
– Ön bizonyára képes küzdeni, Babbitt úr – mondta kedvesen.
– Tudja, mint ennek az intézetnek az igazgatóját, okkal, ok
nélkül, számos esetben szurkáltak, bökdöstek, kikezdtek már –
határozottan nézett Charlie-ra –, és hogy, hogy nem, mégis itt
vagyok.
41