Esetkönyv : Példatár a szociális munka egyéni ... - MEK

»»bizalom megszerzése,»»a kliens önbizalmának növelése,»»kliens motiválása, reményvesztettségből való kilábalássegítése segítő beszélgetésekkel,»»testvéreivel rendezni kapcsolatát, családi, környezeti,ellátórendszeri szinteken erőforrások keresése,»»egészségi állapot javulása érdekében rendszeres orvosi kontroll.A problémák okait tekintve szerintem az egyik legfőbb, ami miatt István idáig jutott, aza hozzáállása. Nem érdekli, hogy a lakását szétbontották, nem érdekli, hogy nem volt bejelentvesehová, nem is akar dolgozni, bár jelenleg nem is lenne képes rá, annyira le vanépülve. Nem bánja, hogy nincs jövedelme, „szerzek annyit, amennyi kell”– mondja. Istvánnagyon introvertált személyiség, befelé forduló, nagyon nehéz volt bármi információt kihúznibelőle. Teljesen reményvesztett, kilátástalannak érzi helyzetét, teljesen motiválatlan.Istvánnal mindig is nehéz volt szót érteni, sokszor becsapott, ami mindig kiderült,megbeszéltük, hogy csak akkor tudok segíteni, ha őszinte, mégis többször előfordult,hogy nem úgy cselekedett. Az inzulint rendszerint nem adta be magának, újra kórházbais került egy napra, mert felborult a cukorszintje. Ezután én felügyeltem, előttemadta be magának az inzulint. Tudta jól, hogy úgysem hagyjuk magára, így nem vettekomolyan azokat a feladatokat, amelyekben megállapodtunk.A kórház elindította a leszázalékolását, többször kellett még hiánypótolni, hiszennem volt meg semmilyen munkahelyi papírja. A bizottság előtt harmadszorra sikerültmegjelennie: először elfelejtette magával vinni az igazolványát, másodszor rosszul lett,és elvitte a mentő aznap hajnalban, amikor a megyeszékhelyre kellett volna mennie,harmadszorra sikerült . Kérelmét elutasították, mert összesen 6 év 190 nap munkaviszonyagyűlt össze, így viszont nem jogosult a rokkantsági nyugdíjra.Egészségkárosodása miatt így rendszeres szociális segélyt állapított meg részére azönkormányzat, de ez sem volt egyszerű. Állandó lakhelye másik településen volt, ésbonyolult lett volna ott igényelni a segélyt; egyszerűbbnek tűnt ideiglenesen egy önkormányzatiszolgálati lakásba bejelenteni, így kaphatott segélyt. A pénzt én kezeltem,mert ő elköltötte rögtön cigarettára, és el is kéregették tőle. Minden hónapban ebbőlfizettük az ebédjét, ami maradt, azt további élelmiszervásárlásra, ruházkodásra költöttük.Igazolványait, TAJ kártyáját pótoltuk.Nővéréről nem tudtunk semmit, de egyszer megjelent meglátogatni testvérét. A látogatásigazi okát nem tudtuk, de elmondta, hogy ő nem tud segíteni Istvánnak semmilyenszinten: sem anyagilag, sem lelkileg; erre nem ér rá; ha kiszabadul a fiútestvérük,majd ő a szárnyai alá veszi Istvánt. A börtönben lévő testvért is kerestük, aki nyolchónap múlva szabadul. Vele korábban jó volt a kapcsolata, ez reményt adott arra, hogyha letölti börtönbüntetését, István mellett fog maradni.Az együttműködésünk elején fennálló bizalmatlanságot lassan felváltotta az irántamérzett bizalom, egyre jobban megnyílt, el lehetett vele beszélgetni a családjáról, együttműködővolt. Tudta, hogy úgy osztom be a pénzét, hogy még hónap végén is tudunkennivalót venni. Mivel rendszeres szociális segélyben részesült, így együttműködésünk238