mayenburg: paraziták - Színház.net

Marija Lobecsova (Grekova), Szergej Kurisev (Platonov), Oleg Dmitrijev (Vojnyicev) és Arkagyij Koval (Oszip)megfogalmazom). A távolságtartás és az esendő azonosulás küzdelmeigazságokat szakít. Csehov első drámai műve pont így: a feloldódásés a szemlélődés határán született. Tudom, a szerző nem szorulaz én vállveregetésemre - inkább a szűnni nem akaró gyomortájiszorítást (pánikot?) oldanám azzal, hogy leírom: nagy műalkotása Platonov.A Kis Színház előadása nemcsak mint színházi műalkotás volt lenyűgöző,hanem (inkább) mint egy nagy formátumú színházi alkotó,Lev Abramovics Dogyin emelkedő életművének fontos eleme. Azelőadás „akadémiai" szempontból legfontosabb vívmánya, hogyfényes győzelmet arat a történetmesélés naturalizmusa felett. Előszörszépen elhitetik velünk, hogy egy enyhén stilizált térben rendeseneljátszott, valóságos esemény tanúi vagyunk, majd apránként kiviláglik,hogy az eredeti naturalista(szerű) konvenció helyére alattombanegy vállaltan áttételes, etűdökből á11ó színházi szerkezetetcsempésztek. Ez a jeleneteket, lényegi tulajdonságokat, jelentéseketlátványos jelképekbe sűrítő fogalmazásmód főként az előadás másodikfelében hat elemi erővel, és nyújt igazi segítséget a színészekszámára: a szöveges jeleneteknem maradnak alul a nagyhatásokat (zenés terítés, zenésés vízi-zenés szerelmeskedés,asztali sztepp-tánc, háló,subák) felvonultató,különlegesen erős, érzékijelenetekkel szemben. Aforma szervül, a játékszabályokkalnem hivalkodnak; aszínészek cinkos szövetségbennagyjából megtartjákmaguknak titkaikat.Az első részben, ahol sokkaltöbb a „próza", a jeleneteknehezebben érnek célt. Akiegyenlítetlenségért - anéhány kérdéses szerepmegoldás(Anna Petrovna, SzergejVojnyicev) és a nem túlszerencsés beosztású térmellett - minden látszatellenére nem a prózai színházsajnálatosan túlérzékenytermészete felel. A másodikrész szélsőséges formáinakhozadéka az egész előadáshangvételére átsugárzószínészi (túl)fokozottság.Bármilyen meglepő, a darab első fele nem szereti és nemis nagyon érti azt a játékstílust,amellyel a másodikfele - többnyire - harmonizál.A Platonov első két felvonása(főképpen az első) minthakülönös elbánást igényelne:nem kér a színpadi sűrítésből,sem a nézőtér felé kerekítettgesz-tusokból, sem a kigyakoroltságból.Ha van a világonszerencsés színház, amely-neknem jelentene gondot a teljesdarab színrevitele, akkor az aKis Színház. Náluk nem ritkaa nyolc-kilenc órás előadás, aközönség kímélete nemszempont. Ugyan sok túlzómítosz övezi amunkamódszereiket (végsősoron ők is csak próbálnak),de tény, hogy be-mutatót -már presztízsből is - csakakkor tartanak, ha úgy érzik,valamit igazánmegtaláltak. Csodálatos színészek sorakoznak; ember és türelemvégtelenül rendelkezésükre áll.A darabot mégis jelentősen megkurtították. Öt szerep (Petrin,Iszak Vengerovics, Scserebuk, Ivan Trileckij, Nyikolaj Trileckij) és ajeleneteknek mintegy harmada lapátra került. Miért egyszerűsítenekilyen drasztikusan? A könnyebb nyugati eladhatóság - rövidebbelőadás, nagyobb siker - volna a vad húzások oka? (A Kis Színház aföldkerekség legtöbbet turnézó társulata, egy évadból négy-öt hónapigbiztos úton vannak, ebből tartják el családjukat, nem a nyomorúságosfizetésükből.) Ha Kis Színház, akkor fúvószenekar? Hollywoodiverzió? Nem!? Nem elsősorban.Az előadást hét évig próbálták (ami azért náluk is a normális, átlagospróbaidő többszöröse), nyilvánvaló hát, hogy nagyon sokfélemegoldást kipróbáltak és elvetettek. Valamit kereshettek, és ez a valaminehezen adta magát. Vagy ami adta magát, az nem tetszett neki(k).Nem az érdekelte? Az már nem érdekelte (őket)? De vajon miez az az? Mit ad ez a darab? Miért vetették el azt, amit adott?(Szerintem) a választható életút-lehetőségek, túlélési technikák