mayenburg: paraziták - Színház.net

V I L Á G S Z Í N H Á Zzók, táncjelenetek, kitömött állatok terepe a tér.A zene hozzá populáris klasszikus, a világításugyanilyen. Nem hiányzik, és nem zavaró. Ajelmez szellemes: a férfiakon például kétnadrág, egy alul, egy meg felül, ennek szárábaa karok passzolnak majdnem elegáns.A férfiak - sajnálatos - halványabbak ésegyformábbak, mint a nők. Ez utóbbi különösenakkor probléma, amikor egy színész kétszerepet is játszik, teljesen egyformán. De asumma mégiscsak az volt, bogy egy kiemelkedőés egy nagyon jó alakítás révén -kivált, hogy a két főszerepről van szó - ép-penelment ez a rendező nélküli előadás. Ami jóvolt, abból lett az előadás; tehát Schillerdrámája a de Roovers értelmezésében a kétasszony esendőségéről, kisajátíthatatlan, közös„igazáról" szól. Mária méltósága semmivelnem erősebb, mint Erzsébet ingadozása - nemgyőz itt senki.A „well-made " Schiller-darabhoz képestCsehov Platonovja - eredeti formájában -majdhogynem fércmű. Föl nem foghatom, miindította arra a 't Barre Land amúgy igazánszimpatikus fiatal színészcsapatát, hogy - hamár Csehov - éppen ezt, a legelsőt és tánpraktikusan a legnehezebbet mutassák be, mintmondtam, rendező nélkül. Az anti-szociálisanhosszú opus - vélnénk - elsősorban erősdramaturgot, azután még erősebb rendezőtkíván. De ez: előítélet.Volt öt felvonás - egyenként negyvenötötvenperc. Kezdetben csupasz a színpad - amitrafóház, nem színpad, csak egy elkerítettsarok: ők lent, mi fönt -, hétágra süt a nap,betűz a hatalmas ablaktáblákon, csak lassansötétedik ránk. Akkor viszont dörög ésvillámlik, mintha tűzijáték volna odakint; valaminta közvetlen közelben két sínpáronvágtatnak percenként a vonatok Amszterdamfőpályaudvara felé - e legutóbbi mint rendezőieffekt igazán kapóra jön majd, amikor Szása avonat elé akarja vetni magát, pont jókor.A játéktér hátuljában itt is van függöny:ezúttal fényes fémlapokból áll (egyszer fordítjákmeg őket, a negyedik felvonásban ekkora durva felük látszik), leselkedni lehet köztük,ezt sűrűn meg is teszik. Mögötte az éppen nemjátszó színészek, bár némelyikük ott is játszikviselkedik legalább. Aztán kerül a színpadraez-az; székek, nárciszok, kis állvány raktárnyivodkával, Platonov negyedik felvonásbeliszobájába rengeteg pokróc.Ami szinte azonnal feltűnik: a színészek anézőkkel szembefordulnak, úgy mondják aszöveget. Ez eleinte zavaró, hiszen még a viszonylagrövid mondatokból álló dialógusok isígy kelnek életre, de később - amikor egy-résztmonológok-történetek kerülnek sorra, másrésztaz ötlet megrögzött konzekvenciája vesznilátszik - csak-csak szöget üt még a kissé lassúfelfogású néző fejébe is (ez voltam én), hogyitt a szerepjátszás változott for-májáról van szó.A 't Barre Land társulatának látható szándékaszerint a produkció lényege, hogy a színészegyetlen pillanatra sem lénye-gül át, nem válikfigurává, hanem mindvégig interpretál, és ezt isa néző orra alá nyomja. A mókás kis parókáktehát, amelyek kezdet-ben megrökönyödéstkeltenek például Szonya vagy Szása fején,merthogy narancs-sárga és fekete műanyagszálas sapka inkább mindkettő, a színésznők -és nem a figurák-nak, a színmű alakjainak -kelléktárából valók. A jelmezek e tekintetbenkevésbé konSara De Bossehere (Erzsébet) a de Roovers StuartMária-előadásában (Fran van derHoeven felvételei)zekvensek; amennyire valamilyenek egyáltalán,annyira a figura tartozékai; mint példáulGrekova csizmás-kiskosztümös exteriőrje.Az előadás tánccal kezdődik - méghozzászalontánccal. Lehetséges, hogy valamiféleolvasatot kellett volna fellelni a partnerekváltakozásában - de valószínűbb, hogy inkábbvalamelyes hangulati fűtöttség megteremtésevolt a cél. Ha ez nem is, érdeklődést keltőfeszültség létrejött azért, s el is tartottlegalább a hosszas expozíció, az első felvonáslegvégéig.Ekkorra kiderült, hogy ez a Platonov isabból a fajtából való, melynek középpontjábanhagyományosan nem karizmatikus Platonováll. Ebben a verzióban - lassanként mártradicionálisan - a viszonyokon van ahangsúly, kevésbé az ön- és környezetpusztítófőszereplőn. Ha ezt az értelmezést inkábbaz táplálja, hogy a főszerepet játszó színészvisszafogott, mindközönségesen gyenge -akkor persze az egészet megette a fene.Itt valószínűleg nem erről volt szó. A Platonovot játszó Jacob Derwig tehetségesnekmutatkozik - nota bene: ő, mintha csak fegyelmezetlenségbőltenné, túlságosan sokszoraz alakításra, a hagyományos szerepformálásraszavaz -, csak éppen nem a karizmatikusvilágcentrumot, hanem a nőknek gyengeségeokán minduntalan áldozatául szegődőértelmiségi férfit játssza. Mutatja, hogy tudja:minden választása kudarc; mutatja, hogy voltaképpenszereti az ő Szásáját, s még azt ismu-tatja, bogy nincs miért beleszeretni, demégis.A nők - akik engedelmesebben követik aközösen lefektetett rendezői alapelvet, és inkábbbeszélnek a közönségnek - kicsit túlságosanhasonlítanak egymásra. Ez főkéntSzonya esetében baj, hiszen ő mégiscsak egyorosz falusi femme fatale. Csehov is a belépőjét„csinálja meg" leginkább - ehhez képestezen a színpadon (ahol rendre ott marad-nakaz éppen nem játszók is) percekig észrevehetetlen.A fiatalos kedély és az ensemble-játék (azegyik ismertetés színészi jam-sessionről be-