mayenburg: paraziták - Színház.net

F Ó R U Mkozni tanítottuk közös tanítványainkat. Ahogyegyébként a mindenkori legnagyobbak mindigis tették.CA kecskeméti színház nem küzd megoldhatatlanfinanszírozási problémákkal. A költségvetésbőlebben az évben is ki fogunk jönni.Eközben - hogy csak a szomszédos alföldiműhelyeket nézzük - a szegedi költségvetésegyötödéből, a szolnoki feléből működünk.Ugyanakkor a legalulfizetettebb színházi emberekKecskeméten működnek, a színészi,rendezői, műszaki gázsik jóval az országosátlag alatt vannak. Ha ezen a helyzeten közösennem tudunk változtatni, akkor az évek ótaemlegetett rémkép a színház ellehetetlenülésérőlvalósággá válhat.Tisztelettel arra kérem a szenátor hölgyeketés urakat, hogy összes, színházunkkal kapcsolatoskérdésüket nekem tegyék fel, és ne aszokásos mendemondákból tájékozódjanak.Különös intézmény a miénk - mindenkorlesznek olyan érdekek, amelyek érveket keresneka saját mellőzöttségük orvoslásához."Ez utóbbi mondatot persze az egész„szakmához" is intézhettem volna. Eddig valaa közgyűlésen.Mit tehetnék hozzá a fentiekhez?D.Mostanában ismét felvillonganak a régi vitákhalovány visszfényei: vajh mely irányba robogjona földgolyóval párhuzamosan a Színház?Címkézésben továbbra sincs hiány: a kommerszócskaságok sora mindenkor a Közönségrefog hivatkozni. (Mindenkor ők lesznektöbben - a minden giccsgyártók már említettleghíresebb Hedwig tantija irdatlan példányszámokbankelt el Németországban.)Aki a közönséget lehülyézi, az ostoba - akérdés valójában az: vajon nagynénéim vagyfiaim ízlésficamaira legyek-é tekintettel. Hitelesművész ezzel nem nagyon törődhet.Tom Wolfe és Esterházy Péter egyaránt magánakír, miközben természetesen tudja, hogyvannak olvasói. Ha éppen sokaknak tetszik,sőt: műve bestseller - akkor ettől legye-nekboldogok az olvasók.Mainapság az olvasónak idézni, plánehosszan idézni: illetlenség. Mégis megteszemismét. Méghozzá egy agyonvitatott szerzőt,az idén százéves Németh Lászlót - méghozzáA minőség forradalmát:„Bizonyítsam-e magam előtt, hogy mennyireundorodom a kortársak színpadától? Az emberekegy polgári ebédlőt akarnak látni, ahol anépszerű színésznő személyesen méri a levest,vagy keni a vajas kenyeret. A kenyérigazi kenyér legyen, a vaj igazi vaj. Ha a színésznőugyanazt csinálja a színpadon, amit anéző odahaza: az az élethűség. Ha jobban belekanyarinta kenyérbe: az a humor. Hogyrobbantsa szét az ember ezt a tisztes polgáriebédlőt, melynek asztaláról nem hiányozhat afiléterítő s az ismert parasztszobát, melynekfaláról nem hiányozhat a virágos tányér. Mitkezdjünk ezzel a színpaddal, melynek az idejeegyütt tartozik járni a néző zsebórájával, s atőmondatokban beszélő színész csak annyiAz egyiptomi szín Az ember tragédiájábólszót használhat, mint egy lipótvárosi zsúrvagy egy szilasbalhási lakodalom közönsége.Föl lehet forgatni ezt a színpadira tálalt valóságotúgy, hogy az emberek belenyugodjanak?Meglódítani a falióra ingáját, hogy azsebórájukat figyelő néző abszurdumot nekiáltson? Elvágni a képzelet és vers zsilipjeit,hogy el ne szundítson?Sokat tűnődtem ezen az »új műfajon«. Adöntő kérdés: vannak-e egyáltalán olyan műfajok,melyeket a huszadik század talált kivagy virágoztatott fel, s a tömeg is örömét lelibennük. Első pillanatra úgy látszott, hogyilyen műfaj egyáltalán nincs. Azonban neszámítsuk a műfajokat az óda felől: induljunkki alulról, a bukfenc és a divatbemutatóirányából. Így elébb ráakadunk a huszadikszázad saját műfajaira. Ezek: a revü, a burleszkés a pamflet."A színház csak akkor működik, ha nézik.Ures székeknek nem igazán érdemes - ugyebár.De vajon az eleve túlméretezett, a helyzetbőlfakadóan eleve szubvención tengődőszínházaknak érdemes-e ennyi ócska kom-merszet játszani a nem létező bevételi mutatókérdekében? Kimutatjuk-e végre, hogy az„Itt a hacacáré, ezt kapd be" jellegű színimutatványok vajon valóban gazdaságosabbak-e,mint az igényes színházra törekvő előadások?Meglepő, bejelentést kell tennem: ha agazdaságosság felől nézzük, akkor jelenhelyzetünkben valójában érdemesebb Turgenyevetés Parti-Nagy Lajost, Madáchot vagyWyspiarískit játszani, mint irdatlan jogdíjakkalterhelt mjuzikelleket vagy háromdíszleteszenekaros-sztáros operettlit. Ez utóbbiaknálsemmivel sem jobb a szaldó, de a látogatottságkülönbsége sem szignifikáns. Kecskeméten,ha nagyon megy egy darab, akkor huszonötnegyvenjegy is elkel esténként a pénztárban.Ha kevéssé megy, akkor tizenöt jegyetvesznek. Az ötszázhetven fős nézőtéren ez adifferencia elenyészik.A bérlők nélkül az egész „ékszerdobozt"be lehetne zárni a kongás okán. (Egészen kitűnőelőadásokat láttam tizen-egynéhány éve,összesen tizen-egynéhány másik nézővel anagyszínházban - Jancsóék idején, akik el-