Gyöknyelvészet!

a családját azzal, hogy szándékosan "keverék anyanyelven" tanítottabeszélni a gyerekeit. S olyan jól össze is passzolt ez a két nyelv...S mikor végre megérkeztek látogatóba Magyarországra, mi is nagyonjól szórakoztunk. A két és fél éves Juditka mindjárt be is mutatta a tudományát:etze! etze! (ezt! ezt!) mutogatott a konyha irányába. Mit akarsz"ezt"? A kicsi rábólintott, hogy végre megértik és szaladt a hőtıgéphez.Abban volt az elızı napi kirántott hús. Baszár! rikkantotta. Baszár!? Nemértjük ám, Juditka. Mit kell itten baszárni? gurultak a nevetéstıl és kinyitottáka hőtıt. Juditka már húzta is kifelé a nagy húsos tálat: "Aval,de nem klumpli!" tette hozzá figyelmeztetıen (az 'aval' is: de). Oké, ígymár értjük. Hús, az kell, de krumplit nem akarsz. Nemakarsz, ismételteJuditka és levett egy húst. Na jó. Ennek melegíteni se kell, krumpli sekell, meglátszik, hogy izraeli gyerek. Szóval a baszár, az a hús, he?Mit tudsz még magyarul, kérdezték, amikor már befalta a jó nagy szeletet.En-todok-mágyarul, felelte. Aha. Akkor mi ez? Ha-sája (a szája) –felelte a pici. És ez? Ha-fule (a füle). Nevetve puszilták meg a kétoldalt.Ha-fofádat, mondta erre Juditka. Ezt azért mondja, magyarázta nekünk,ısmagyaroknak anyukánk, mert amikor összemaszatolja magát, azzalszoktam a hónom alá kapni, hogy "na gyere, megmosom a kis pofádat".Mindenki dılt a kacagástól. Oké, ezzel el is vagy fogadva kistesónak. Tetényleg egy "todok-mágyarul" gyerek vagy.A kis Juditka ma már 26 éves, anyám pedig évek óta azt kutatja, hogyanszármazhattak egymásból, vagyis inkább valamilyen közös ısnyelvbıl avilág különbözı nyelvei. Az emberré válás folyamatát, a jégkorszakokdrasztikus környezeti változásait s a népvándorlások korszakait is igyekszikbeleilleszteni a kutatásaiba.A szavak értelmét egészen az ısi hangutánzó kurrogásokig igyekszikvisszavezetni. Abból indul ki, hogy az elsı kiejtett hangok csakis mássalhangzók,vagy mássalhangzó torlódások lehettek. A magyar rovásírásbóleredı óegyiptomi, de az óhéber írásból is látszik, hogy eleinte szintecsak a mássalhangzókat írták le – a magánhangzók jelölése ritka és hiányosmaradt. S a héber írás ma is ilyen: az á, e, i, o/u hangokat csaknéha jelöli – nem is jelöli, legtöbbször csak utal rá, hogy ott vannak.Ö és ü betőt – bár "elkapottan" a héber is ki tudja ejteni – a mai napigsem használ. Ezek a sajátosan a magyar magánhangzók a többi, fıkéntázsiai nyelvekbe is csak a magyarból kerültek át. (Nem pedig fordítva!)8