Korall 7-8. (2002. március) - EPA - Országos Széchényi Könyvtár

KORALL 7–8.175szottak, így tulajdonképpen helyszín sem volt arra, hogy a futballpályákon erõszakoscselekmények zavarják meg a rendet. A második világháború alatt azonban – amikoréppoly intenzitással folytak a bajnoki küzdelmek, mint békeidõben – szinte egyáltalánnem fordultak elõ botrányos események a pályákon. 60Elias a támadókedv civilizálódásáról és a sport kapcsolatáról a következõket írta:„Kifinomult”, racionalizált formában persze a civilizált társadalom mindennapjaiban is megvan atörvényes és pontosan körülhatárolt helyük ezeknek az affektusoknak. Ezek megtekintése elég jellemzõarra az átalakulásra, amely a civilizálódással az affektusháztartásban ment végbe. A harci éstámadókedv például a versenyszerû sportban lel társadalmilag megengedett kifejezõdésre. Mindenekelõtta „nézõi” szerepben nyilvánul meg, például bokszmérkõzések nézésében, azon kevesekkelvaló álmodozásszintû azonosulásban, akiknek mérsékelt és pontosan szabályozott játéktér adatottmeg az ilyen affektusok kiélésére. (Elias 1987: 367)Az, hogy a futballpályákon ezeket az affektusokat az elsõ világháború után nemsikerült gyorsan és kellõ mértékben visszaszorítani, abból is következik, hogy az aztmegelõzõ években – a háborúban – nem is kellett. A botrányok résztvevõi közöttminden bizonnyal sokan voltak olyanok, akik harcoltak a háborúban, ezeknek azembereknek akarva-akaratlanul részük lehetett abban, hogy a fronton erõszakos késztetéseiketkiélhették, sõt, ki kellett élniük. Õk a háború után nem tettek mást, mintcivilizáltabb keretek között folytatták azt, amit azelõtt abbahagytak. A szenvedélymenetesönuralom hiánya, a feszélyezettségküszöb átlépése, az affektusok szabad kiélése,az önkontroll elvesztése: a háború kísérõjelenségei, egyben a támadókedv szublimáltformáinak szerepét ásták alá. Az agresszív ösztönök így a futballpályákon is elõtérbekerülhettek, és a megnövekedett támadókedvet szabadabban lehetett kiélni. Amikor ajátékosok verekedésébe kapcsolódott be a közönség, ebbõl az aspektusból nézve éppaz történt, hogy a drukkereket nem elégítette ki pusztán a „nézõi” szerep. 61Harmadik szempont a háborúnak (fõként a háborús propagandának) az a szerepe,hogy az az igazságot, igazságtételt szolgálja. Mint azt említettem, az 1920-as évekelejének botrányai jórészt úgy törtek ki, hogy a nézõk valamilyen vélt vagy valósigazságtalanságot toroltak meg. Az analógia kézenfekvõ, a háború (és Trianon) utániévek politikai életét – a szélesebb közönséghez eljutó, oda továbbító – jelszavak szintjénépp az a gondolat jellemezte, hogy az igazságtalanságot nem szabad megtorlatlanulhagyni. Nem! Nem! Soha! – a botrányokat okozó közönség épp úgy viselkedett,ahogyan azt az országtól is elvárták, ha az ellenkezik is az államok többségének akaratával,a nemzetközi szerzõdésekkel, az igazságnak akkor is érvényt kell szerezni. Azthiszem ezt az összefüggést – még ha nem is egy erõszakos cselekménnyel kapcsolatos– jól mutatja az 1927-ben játszott Magyarország–Franciaország mérkõzés (eredmény13:1) egyik beharangozója: „Trianon földjérõl érkezik az ellenfél, onnan, ahol megástáka magyar nemzet sírját, onnan, ahol koporsót ácsoltak számunkra. A francia60 Keleten csupán egyszer, 1943-ban az ŠK Rusj (Huszt)–MOVE Szabolcs mérkõzésen az egyik kiállított és apályát elhagyó nyíregyházi játékost bántalmazta a közönség. (Nyírvidék – Szabolcsi Hírlap, 1943. 04. 07.)61 Nem szabad természetesen elfeledkeznünk arról, hogy Elias egyrészt a futballnál lényegesen erõszakosabbbokszot hozza fel példaként, illetve ezek a botrányos esetek nem voltak a játék részei, tehát nemegy szigorúan szabályozott játéktéren folyt az „összecsapás”.