27.06.2018 Views

Családi Kör, 2018. június 28.

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.

INTERJÚ

Majd következett a cigarettáról való leszokást támogató

pályázat.

– A budapesti ARC magazin meghirdette a Dohányzásról leszokást

támogató pályázatát, óriásplakátok mellett rövidfilmekkel

is lehetett pályázni, éltünk a lehetőséggel, bejutottunk a legjobb

nyolc videó közé, az átadón megismerkedtünk Geszti Péterrel és

Bakos Gáborral, akik az ARC alapítói. Emlékezetes pillanat volt, mivel

amikor kiderült, hogy vajdasági srácok vagyunk, és hogy még

nem láttuk a kiállított plakátokat az Ötvenhatosok terén, akkor

Gábor a rendezvény után azonnal taxiba ültetett minket, és végigkísért

a kiállításon. Megemlíteném még a Dobosi Attilával készült

vajdasági parasztolimpiás reklámfilmeket, illetve a Téglagyár és a

Golyóálló című alkotásainkat is.

Ezután pedig a sors közbeszólt.

– Valóban. Mivel nonprofit szervezetként tevékenykedtünk, így

bármennyire is haladtunk, ebből még megélni nem lehetett, de

közben felnőttünk, sokunknál a munka és a család került prioritásba.

Szétszóródtunk a szélrózsa minden irányába. Legfőképpen külföldre.

Nagyon sajnálom, hogy véget ért ez a korszak, hiszen rengeteg

jó tapasztalatot és kapcsolatot tudtunk szerezni. Szerencsére

sikerült a filmezéshez közeli munkahelyet találnom reklámfilm- és

animációkészítő poszton. Az ezt követő négy évben még több ismerősöm

döntött úgy, hogy külföldön folytatja az életét, bevallom,

nekem is megfordult már a fejemben.

Végül az itthon maradás mellett döntöttél.

– Ami ismét egy pályázatnak köszönhető. Értesültem egy lehetőségről,

ahol cégalapításra lehetett támogatást kérni a Prosperitati

Alapítványnál. Úgy gondoltam, ezt még megpróbálom. Ha sikerül

boldogulnom, akkor maradok...

Jó alapötlet, megfelelő hozzáállás és

egy nagy marék kreativitás

A vállalkozás, amit alapítottál, szintén az artNova stúdió nevet

viseli.

– Ez részben nosztalgia, részben valamilyen szinten az előzőnek

a folyatása szeretne lenni. Bár egyelőre a cég fő profilja az animáció-

és reklámfilmkészítés, de az idei évben szeretném beindítani a

reklám-és stúdiófotózást is.

PINDROCH CSABA ÉS A BAJSAI VANYÚR ÁKOS

Mi szükséges egy jó animáció és reklámfilm elkészítéséhez?

– A különféle alkotási technikákat bárki megtanulhatja, vásárolhat

eszközöket, megismerheti a szoftvereket, ám amit igazán fontosnak

tartok, az a jó alapötlet, megfelelő hozzáállás és természetesen

egy nagy marék kreativitás.

A stúdiód beindítása óta különböző helyekről kerestek már

fel munkaügyben. Készítettél kisfilmeket amatőr színjátszó

csoportnak, középiskolának, múzeumnak stb. Hogyan lehet

téged megtalálni?

– A www.vanyurakos.com honlap címen, illetve Facebookon kereshetnek

az érdeklődők.

A STÁB FÉNYKÉPEZKEDIK, HÁTUL AZ AUTÓRA VALAKI RÁADTA A GYÚJTÁST

Tavaly meghívtak zsűritagnak az Egri József Nemzetközi

Ifjúsági Filmfesztiválra.

– Megtiszteltetésnek vettem, másrészt még a civil szervezetben

sok filmes pályázaton vettünk részt, így pontosan tudom, milyen

a túloldalon lenni, ahogyan azt is, hogy mekkora felelőssége van

a zsűrinek egy-egy döntés meghozatalában, hiszen az én filmes

pályám is egy pályázat megnyerésével kezdődött. Ki tudja, mi lett

volna, ha akkor nem látják meg azt az alkotásomban, amit megláttak.

Visszatérve a zsűrizésre, nagyon élveztem, hiszen a tervezői,

operatőri és vágói munka az én munkakörömbe is beletartozik, így

elejétől a végéig rálátásom volt a beérkező pályaművekre. Siflis

Zoltán és Gazsó Orsolya mellett voltam zsűritag, és a csapatban is

nagyon jól éreztem magam.

Készülnek a forgatókönyvvázlatok

Hogyan telik a szabadidőd?

– Igyekszem hasznosan eltölteni, fejlődni, a zene megmaradt,

anno gitáros voltam a bandában, most dobolni tanulok. Nagyon

izgalmas téma a különféle külső érzékelők és a videóanyagok párosítása.

Képzeld el, hogy sétálsz az utcán, elmész egy képernyő előtt,

amin egy videó megy, és az a videó reagál a külvilágra, érzékel, és

például megszólít. Szóval évek óta foglalkozom hobbielektronikával,

amivel ezeket megvalósítom. Természetesen a film megmaradt,

forgatókönyvvázlatokat készítek. Több hosszú távú projekt is

tervben van, egyesek már a megvalósítás fázisába léptek, én pedig

a csapatmunka híve vagyok, ezért, akit érdekel az animációkészítés,

filmezés, vagy ha szépen rajzol, és szeretne csapatban dolgozni,

keressen fel bátran.

Jelen pillanatban egy mozifilmen dolgozol?

– Igen, egy nagyszabású magyarországi produkcióról van szó,

profi stábbal, olyan színészekkel, mint például Pikali Gerda, Kálloy

Molnár Péter, Csuja Imre, egy történet, ami összeköti a múltat és a

jövőt. A film a 129 címet kapta, pillanatnyilag az utolsó simításokat

végzi a csapat, nagyon lelkesen dolgozunk rajta, szeretnénk, ha

már jövő év tavaszán a mozivásznon láthatnánk viszont. Természetesen

ez csak a kezdet, és remélem, hogy idővel megteremtődnek

itthon is a körülmények ahhoz, hogy készülhessen egy vérbeli vajdasági

mozi.

FEKETE Annamária

2018. június 28. 13

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!