Textus - Szabó Lőrinc

swes muot ze minnen steit,
dem ist dîn name alsô gehiure.
daz er bezzers nien engert.
Wart iht liebers danne wîp,
des habe ich ungesamnet mînen muot.
wîbes name und wîbes lîp
sint beide reine, swie doch eine mir unsanfte tuot.
Ich unverdâhter man
war tuon ich wort, war tuon ich sinne,
swanne ich bî der schoenen bin,
daz ich niht reden kan?
sô gar verstummet mich ir minne,
daz ich bin gar âne sin.
Swanne ich sprechen sol ze nôt,
sô kan ich harte kleine, des mich vrume;
sô wird ich bluc, von schamen rôt.
dar nâch besunder kan ich wunder,
swanne ich von ir kume.
Was sol mîn umbesagen?
mit einem worte sîz besliuzet,
wan si sprichet, ’ine wil’,
sold ich dar umbe verzagen?
nein, ich enwil, swen lîhte verdriuzet,
der bejagete niht ze vil.
Ich wil si noch versuochen baz
unde mich ze dienste ir iemer sparn.
und obe si mir gebiutet daz,
ze Babilône nâch ir lône wolde ich gerne varn.
Der sumer sî sô guot,
daz er die schoene in sîner wunne
lâze wunneclîche leben.
swaz wol den ougen tuot
und sich den liuten lieben kunne,
daz müez ir diu saelde geben.
Swaz grüenes uf von erden ge
oder touwes obenan nieder rîsen muoz,
loup, gras, bluomen unde kle,
der vogele doenen gebe der schoenen
minneclîchen gruoz.
A szerelem hive (4x rövid i!)
előtt neved annyira kedves,
hogy különbet nem kiván. (4x rövid i!)
xx Volna még ily kelleme
másnak, azt hinném, jó nekem a rossz.
Ám a nő teste s neve
mennyei-tiszta
akkor is, ha
xx|gy|akran megkinoz. (4x rövid i!)
Csacska férfi vagyok:
hol hagyhattam szemem, beszédem,
hogy, lám, úgy elgyávulokx (rövid u!) 93
és éxxs|szól|ni nem tudok
és a kedvesem közelében
xx|egé|szen elnémulok? (rövid u!)
Mikor sz|ó|lni kell,
amit tudok, se tudom sehogyan,
aztán szégyenpír fut el,
bár, mikor elmék,
rögtön esmég
megjön a szavam.
De mit is mondanék?
Hisz egyetlen szava letorxkol
hetykén, hogy : „Nem akarom:!x”
Búnak ez nem elég?
Aki ennyit se bír a rosszból,
nem éri azt sok haszon!
Inkább lesem hát tovább
és ezután is szolgája leszek
s ha parancsot arra ád,
a messzi Bábel
Tornyáig elä-, (kötőjel!)
– el én! – elmegyek!
Fürdesse őt, amíg
csak tudja, áldással, a kedvest,
a nyár: bőség|,| x |dús| örönm!
Mi xxxx |szemnek| jólesik
Lés szivet soimogatni nem rest,
öntözze ezer öröm!
Ami zöld bimbó meg ág,
esőzzön rá s minden harmat vele
s lóhere, lomb, fű s virág
és ami szárnyal,
a madárdal
üdvösséges gyönyöre!
Ir rôse varwer munt
Szája, rózsaszirom,
und ir wol stenden liehten ougen,
s tündöklő fénye a szemeknek,
dâ bî ein wol geschaffen lîp,
s teste, az édes erő,
daz machet manger stunt,
mint gyakor hatalom,
daz mir daz herze truret tougen.
szivem mélyéig megremegtet.
daz bedenke, ein schoenez wîp!
Gondolj erre, drága nő!
Du senfte mir daz swaere leben
Könnyítsd nehéxz bánatom
und biut mir vil schiere dîne hant,
és nyújtsd felém, nyújtsd már a kezedet:
ald ich muoz in den sorgen sweben.
ne sírjak soká s nagyon.
dar an gedenke, niht entwenke, entstricke mir daz bant. Gondolj rám, lelkem,
rendületlen, (rövid ü!)
s oldozd terhemet!
GOTTFDRIED VON STRASSBURG
[SZABÓ LŐRINC]:
Szerelmi dal 94
Minnelied
Gyönyörűszép idő,
mikor az április, megérve,
immár májusba vegyűl!
Ég és föld repeső
öröm és minden párban élve
jár vagy úszik vagy repűl.
Árva hát én hogy legyek?
Én csak azzal nem vagyok egyedűl,
aki lakja szívemet
s akinek íze,
drága méze
93
Egy kéziratos megjegyzés két sorhoz nyilazva.
94
ÖB.II.126-128
95
MS.74-75
[SZABÓ LŐRINC]:
PSZEUDO-GOTTFRIED VON STRAßBURG:
Szerelmi dal 95
Minnelied
Gyönyörűszép idő,
mikor az április, megérve,
immár májusba vegyül!
Ég és föld repeső
öröm és minden párban élve
jár vagy úszik vagy repűl.
Arva hát én hogy legyek?
Én csak azzal nem vagyok egyedűl,
aki lakja szívemet
s akinek íze,
drága méze
10