Textus - Szabó Lőrinc

Úgy érzem, ezer éve már,
hogy drága karja ringatott.
Igazán nem az én bünöm,
hogy hozzá menni nem tudok.
Mióta nem hallok madárdalt
és a rétet se láthatom,
minden örömöm oly rövid
s oly hosszú minden bánatom!
Ford Szabó Lőrinc
[SZABÓ LŐRINC]:
Három dal 125
– Dietmar von Aiste (1150-1200) –
Ahi! már közel az idő,
hogy a madárka mind dalol,
a hárs zöld koronája nő,
a télnek nyoma sincs sehol.
Színét sok gyönyörű virág
pettyezi a mezőkre már.
Sok szív örül majd ennek és
az enyém is vigaszt talál.
*
A magas hársfa tetején
egy édes kis madár dalolt.
Csattogott tőle a liget
s szívem oly helyre szállt, ahol
már voltam egyszer, valaha.
Láttam szép rózsabokrokat…
Róluk most gondolataim
egy asszony felé rajzanak.
*
Úgy érzem, ezer éve már,
hogy drága karja ringatott.
Igazán nem az én bűnöm,
hogy hozzá menni nem tudok.
Mióta nem hallok madárdalt
és a rétet se láthatom,
minden örömöm oly rövid
s oly hosszú minden bánatom!
Ugy érzem, ezer éve már,
hogy drága karja ringatott.
Igazán nem az én bünöm,
hogy hozzá menni nem tudok.
Mióta nem hallok madárdalt
és a rétet se láthatom,
minden örömöm oly rövid,
s oly hosszú minden bánatom!
[>10] WALTHER VON DER VOGELWEIDE:
31 126
Vrô Welt, ir sult dem wirte sagen
daz ich im gar vergolten habe.
Mîn grôziu gülte ist abe geslagen,
daz er mich von dem brieve schabe.
Swer ime iht sol, der mac wol sorgen.
ê ich im lange schuldic wære, ich wolt ê z’einem juden borgen.
er swîget unz an einen tac:
sô wil er danne ein wette hân,
sô jener niht vergelten mac.
II
›Walther, dû zürnest âne nôt;
dû solt bî mir beliben hie.
Gedenke waz ich dir erbôt,
waz ich dir dînes willen lie,
Als dicke dû mich sere bæte.
mir was vil inneclîche leit daz dû daz ie sô selten tæte.
bedenke dich: dîn leben ist guot.
125 ÖB41.25
126 WG.102
127 LGW.129-130
Ahi! már közel az idő,
hogy a madárka mind dalol,
a hárs zöld koronája nő,
a télnek nyoma sincs sehol.
Színét sok gyönyörű virág
pettyezi a mezőkre már.
Sok szív örül majd ennek és
az enyém is vigaszt talál.
*
A magas hársfa tetején
egy édes kis madár dalolt.
Csattogott tőle a liget
s szívem oly helyre szállt, ahol
már voltam egyszer, valaha.
Láttam szép rózsabokrokat…
Róluk most gondolataim
egy asszony felé rajzanak.
*
Úgy érzem, ezer éve már,
hogy drága karja ringatott.
Igazán nem az én bűnöm,
hogy hozzá menni nem tudok.
Mióta nem hallok madárdalt
és a rétet se láthatom,
minden örömöm oly rövid
s oly hosszú minden bánatom!
14
Ahi! már közel az idő,
hogy a madárka mind dalol.
a hárs zöld koronája nő,
a télnek nyoma sincs sehol.
Színét sok gyönyörű virág
pettyezi a mezőkre már.
Sok szív örül majd ennek és
az enyém is vigaszt talál.
*
A magas hársfa tetején
egy édes kis madár dalolt.
Csattogott tőle a liget
s szívem oly helyre szállt, ahol
már voltam egyszer, valaha.
Láttam szép rózsabokrokat…
Róluk most gondolataim
egy asszony felé rajzanak.
*
Úgy érzem, ezer éve már,
hogy drága karja ringatott.
Igazán nem az én bűnöm,
hogy hozzá menni nem tudok.
Mióta nem hallok madárdalt
és a rétet se láthatom,
minden örömöm oly rövid
s oly hosszú minden bánatom!
WALTHER:
[Frô Welt, dû solt dem wirte sagen…] 127
Frô Welt, dû solt dem wirte sagen
daz ich im gar vergolten habe:
mîn grœste gülte ist abe geslagen;
daz er mich von dem brieve schabe.
swer ime iht sol, der mac wol sorgen.
ê ich im lange schuldic wære, ich wolt ê zeinem juden borgen.
er swîget unz an einen tac:
sô wil er danne ein wette hân,
sô jener niht vergelten mac.
’Walther, dû zürnest âne nôt:
dû solt bî mir belîben hie.
gedenke waz ich dir êren bôt,
waz ich dir dînes willen lie,
als dû mich dicke sêre bæte.
mir was vil inneclîche leit daz dû daz ie sô selten tæte.
bedenke dich: dîn leben ist guot:
sô dû mir rehte widersagest,
sô wirst dû niemer wol gemuot.’