Télre születve _Dante és Pandora_

Sherrilyn Kenyon
– Ó nem, én nem vagyok az – mondta szinte morogva
a szavakat. – Én ember vagyok, nem pedig egy állat, mint
te.
Dante összehúzta a szemeit a szavak hallatán,
amiknek nem kellett volna megsérteniük, valamilyen
megnevezhetetlen okból mégis megbántották őt. Eltért a
szokásaitól, csak hogy gyengéd legyen a nővel.
És mit ért el vele
Semmit, csak a nő megvetését olyasmiért, amin nem
változtathat, ahogy a nő sem változtathat az emberségén.
Semmi rossz nem volt abban, hogy katagari. Sőt,
egyenesen büszke volt az örökségére. Az biztos, hogy a
fajtája jobb volt, mint a nőé. A katagaria legalább nem
hazudott, csalt vagy lopott ok nélkül.
Vicsorgott, kimászott az ágyból és az erejével
felöltöztette magát.
– Rendben. Legyen szép életed.
Pandora ugrott egyet, amikor a férfi becsapta maga
után az ajtót.
– Neked is! – kiáltott utána gyerekesen, tudva, hogy a
férfi úgysem hallja őt.
De miért is törődik vele
Dante egy állat volt. De ahogy a fürdő felé tartott,
hiányolta azt a melengető érzést, amit a férfi ölelése
váltott ki. A nevének édes csengését az ajkain, miközben
szeretkeztek.
Az érzést, ahogy a nyelveik hadakoztak.
A fogait csikorgatva száműzte az emlékeket és
nekilátott a zuhanyzásnak. Ahogy a víz ráhullt, eszébe
jutott Dante bátyja, aki még mindig nem hozta el hozzá
Acheront. Helyette elküldte hozzá a testvérét.
Hogy merészelte!
45