Télre születve _Dante és Pandora_

Télre születve
Pandora nem látta mi az, ameddig a nő át nem
nyújtotta azt Danténak és férfi felé fordult. Nem tudta
nem elnevetni magát, mikor az aranymedálba foglalt
zafírpárduc vékony láncát Dante a nyakába tette.
Pandora óvatosan megfogta a medált és tüzetesebben
megnézte. – Milyen szokatlan.
– Igen, valóban az – mondta az eladónő. – A tervezője
egy sámán, akivel Nyugaton szoktam találkozni. Olyan
állatokról szokott nyakláncot csinálni, amikkel a
látomásaiban találkozik. Azt mondta ezt annak a
párducnak az emlékére készítette, amelyik kivezette őt
egy rémálomból.
Milyen különös egybeesés.
Felnézett és Dantéra mosolygott a gondolat hatására.
– Elviszem – mondta Dante és előhúzta a tárcáját.
Pandora a kezében tartott tökéletes műalkotásra nézett.
Nagyon értékelte a gesztust, különösen annak fényében,
mit mondott Romeo Dante önzőségéről.
– Köszönöm – mondta, mikor a férfi ismét mellette
volt.
– Szívesen.
Pandora csak még jobban mosolygott, lábujjhegyre
állt és egy finom csókot nyomott a férfi arcára.
– Ha ezt még egyszer megteszed – suttogta Dante a
fülébe – egy szempillantás alatt az emeleten találod
magad, meztelenül.
A leküzdhetetlen vágy hullámai átmosták a testét. A
benne élő párducnőnek másra sem volt szüksége, csak
hogy a férfit magában tudja. Épp eleget beszélgettek és
természetének vad része most már követelte a maga
részét a történetben.
64