Télre születve _Dante és Pandora_

Sherrilyn Kenyon
– Nem hiszem, hogy bánnám, ha ezt tennéd – suttogta
vissza.
Nem kellett kétszer mondania. Egyik percben még a
tömegben ácsorogtak, a másikban már a szálloda egyik
szobájában voltak, ahol senki nem látta őket és senki nem
csorgatta a nyálát Dante után. Az utóbbit Pandora
akaratlanul is kiszúrta odalent.
– Ez a te szobád – kérdezte, mikor a tekintete az
ismeretlen, de elegáns berendezésre vetült.
– Ez a mi szobánk – mondta Dante, és úgy nézett rá,
mint egy éhes vadász a zsákmányára.
Pandorának nem tetszett a hangneme. – Ez egy
parancs volt
– Nem, Pandora. De amíg a párom vagy, ami az
enyém, a tiéd is egyben.
– Eléggé különbözöl attól az önző párductól, akiről
Romeo azt mondta, hallani sem akar arról, hogy párja
legyen.
Dante ezen elgondolkodott. Igaza van. Sosem akarta,
hogy oda legyen láncolva bármihez is, különösképpen
nem egy párhoz. Mégis, számára is érthetetlen okból, egy
kicsit sem bánta azt, hogy Pandora az övé.
– Senki nem kérdezett meg arról, hogy kit akarok
páromnak, vagy, hogy egyáltalán akarok-e.
–Felemelte a nő megjelölt kezét, hogy mindketten jól
lássák. – De téged szántak nekem és én mindig vigyázok
arra, ami hozzám tartozik.
– És ha nem akarok hozzád tartozni
– Nem kényszeríthetlek arra, hogy elfogadj engem
párodnak, Pandora, ezt te is tudod.
Szabadon elhagyhatod a pártfogásomat bármikor, és
vissza is térhetsz, ha úgy tartja kedved. Pandora nyelt
65