Télre születve _Dante és Pandora_

Télre születve
Hűha, ez aztán hosszú idő. Dante nagyon jól nézett ki
ahhoz képest, hogy több mint kétszáz éves volt.
Nagyon jól.
– És az emberek nem veszik észre, hogy mindig ott
vagytok és nem öregedtek
Dante a fejét rázta. – Amikor elhagyják az Infernót,
kicsit módosítjuk az emlékezetüket. Még ha minden este
is jönnek, sosem fognak emlékezni azokra, akiken nem
fog az idő.
– Ez elég kedves. Az én… – habozott használni a
„falka” szót, mióta ki lett dobva közülük. – Az én
világomban megpróbálunk olyan távol maradni az
emberektől, amennyire csak lehetséges.
– Milyen a jövő, amiben éltél
– Nem sokban különbözik ettől. Nem voltál még ott
– Nem, azóta, hogy kölyök voltam. Mikor végre képes
lettem irányítani az idő-utazó erőm, átugrottam párszor a
jövőbe. De egy idő után unalmassá vált. A helyek
megváltoztak, de az emberek nem. Így végül úgy
döntöttem, hogy a falkámmal maradok Minnesotában és
nem aggódok többé múlt vagy a jövő miatt.
Pandora nagyon szeretett volna időutazásokat tenni.
Az volt a valódi szabadság, az egyetlen, amit még sosem
tapasztalt.
– Meg tudod tanítani nekem, hogyan használjam az
erőm – kérdezte.
– Természetesen.
Pandora mosolygott. Egyik nővérét sem tanították
meg semmire azok, akik erre az idősíkra hurcolták őket.
A katagaria nem engedte nekik, hogy kifejlesszék az
erejüket, féltek attól, hogy elhagynák őket. Sőt,
62