Tartalom - Bolgarok.hu

2011/II.
Én a résnyire nyitott ajtó mögött ülve.
A fényképein megláttál,
Egy fényképen is megláttál,
Gombokat, kutyát, mindent,
Újra megláttál engem, Dezső.
Hányingered volt, elvesztetted a talajt a lábad alól,
Keményen megragadtad a kalauz két vállát,
Mintha ezzel lelket önthettél volna magadba,
Hogy elárultak, hogy végzetes árulás részévé lettél.
Játékszerré és eszközzé egyszerre, és pontosan Te,
Aki éppen pár órával azelőtt elégedetten használtál
Eszköznek és játékszernek engem.
Megráztad a kalauz vállát, s fülébe ezt kiáltottad
Bolgárul háromszor: Nem, nem, nem,
Betántorogtál a vonatfülkébe, átellenben velem,
És hánytál, hófehér márványarccal
A vajszínű zakódban, hosszú, sárga művészsáladban.
Mert hányingered volt tőlem,
A gyenge művészlelkednek.
A gép puha, lágy,
Az érzelem határozott, éles.
Egész hajnalig ott ültem veled,
De nem írtál bele a történetedbe,
Pedig sosem léptél volna ki a folyosóra
Azon az éjszakán, ha nem űzlek ki
Némaságommal, amelyet sokáig érleltem
Magamban.
A vonat lágy, írtad, de rögtön
átfirkáltad, olvashatatlanul.
A női test túl kemény egy nőnek.
BOLGÁR KALAUZ
Az utazásról volt szó, és azt találtam mondani
Neked magamban, hogy éppen a némaság az utazás
Legfontosabb alkotóeleme,
De nem magány, nem függetlenség és főleg nem
felelőtlenség
Ez, hanem az idegenség megtalálása lelkünkben,
A sajgó, érthetetlen, feloldhatatlan megértésé,
Amelyre mióta készülünk már tétován,
Könyveket lapozva, éjjeleken át,
Testünket vizslatva titokban,
Képzeletünkkel kiegészítve a megismerhetetlent,
Amelyre ébredünk reggel, és fekszünk minden este.
De mi két kavicsként ültünk hajnalig egymással szemben,
Mint két kavics, egymás mellé helyezve, egyedül.
БЪЛГАРСКИЯТ КОНДУКТОР
Ненадейно ме видя на снимките му,
Видя ме на една снимка, мен,
Копчетата, кучето, всичко,
Отново ме видя, Дежьо.
Повръщаше ти се, загуби почва под краката си,
Хвана здраво кондуктора за рамената,
Сякаш можеше така да се освестиш,
Предали са те, част си от съдбовното предателство.
Едновременно играчка и средство, точно Ти,
Който преди час доволен ме използва
За средство и играчка.
Разтърси рамената на кондуктора, извика
Три пъти на български в ухото му: Не, не, не,
Изкандилка се в купето, насреща ми,
И заповръща със снежно бяло мраморно лице
По сакото си в охра, по дългия си артистичен шал.
Защото на слабата ти артистична душа
й се повръщаше от мен.
Машината е мека, пухкава,
Чувството е категорично, рязко.
Съвсем до сутринта стоях с теб,
Но не ме вписа в историята си,
Макар че никога нямаше да излезеш в коридора
Онази вечер, ако не бях те прогонила
С безмълвието си, което дълго откърмях
в себе си.
Влакът е мек, написа, но тутакси го
задраска, до нечетливост.
Женското тяло е претвърдо за една жена.
Ставаше дума за пътешествие, и взех че
Казах в себе си, точно безмълвието е
Най-важната съставна част от него.
Но не е самота, не е независимост и главно не е
безотговорност,
А намирането на чуждостта в душите ни,
Разбирането на болящото, неразбираемото, непростимото,
За което кой знае откога се готвим колебливо,
Прелиствайки по цели нощи книги,
Изследвайки тайно телата си,
Допълвайки непознаваемото с въображението си,
За което се будим сутрин и лягаме всяка вечер.
Но ние седяхме като две камъчета един срещу друг.
Като две камъчета, сложени едно до друго, сами.
Превод: Николай П. Бойков
XEMYC
· 23 ·
HAEMUS