Tartalom - Bolgarok.hu

ЗА ДЕЦАТА
Един път дойдоха бабините внучки, Гана, Дана, Мика. Те и
трите бяха с плетени косички. Най-малката още от прага
завика:
– Бабо, бабо, знайш ли? Ще станем момчета! Днес ще ни
острижат. Ще идем и трите.
– Къде? - пита баба.
– При бръснаря Яне.
– Туй няма да стане! Къде ще вървите? На нашта машинка
трябва да извадим по-скоро парите! Почвай, Патилане!
– Не, не щем! Не може1
– Нас ще ни острижат "а ла гарсон", бабо. Патилан не знае! (
а ла гарсон значи, драги ми Смехурко, когато бръснарят някое
момиче като момче залиже).
Но баба им викна:
- Вие какво знайте? От бръснар по-харно мой Патилан
стриже! Хайде, Патилане!
И дорде усетят бабините внучки, до кожа им смъкнах меките
косички. Патиланци същи и трите направих. Те една на друга
взеха да се смеят. Пък аз се изпъчих и гордо добавих:
– Тъй, а, патиланки? Патилан не знае! "А ла гарсон" що е при
моята мода! Отсега нататък тя света ще смае! Навред ще се
пръсне и вечно ще трае! Моми, момци, булки - всичките ще
казват: "Я ме острижете а ла Патиланчо!" И моето име вред
ще се прослави!
– Стига, Патилане! Стига с твойта мода, че смях ни задави!
Не се мина дълго, друго чудо стана. Ти нали си знаеш баба
Цоцолана? За младост и хубост душата си дава. Веднъж, без
да искам, чух я да си казва: "С рязана косица човек по-млад
става. Аз ще си я рязна, ала тая пуста съседка омразна, дето не
помине, там няма да каже. Па нека си казва. Днес стригани
ходят и по-стари даже. Но все пак не смея. Ех, да има някой,
както съм заспала, тъй да ми я резне! Нека да се чуди който
ще тогава!"
"Става, бабо става" – аз на ум си казах и още следобед своето
изкуство пред баба показах.
Легна да подреме баба Цоцолана. Със коса си легна, а без коса
стана. Ала не посмея майстор Патиланчо свойта нова мода
точно да приложи, защото си зная, драги ми Смехурко, баба
Цоцолана как ще ме наложи. И аз я подстригах ни тъй, нито
инак. Казано купешко, а ла таралежко.
Но доволна беше баба Цоцолана, че както кроеше, тъкмо
така стана.
Хайде стига вече. Поздрав най-сърдечен от мен и от мойте
славни патиланки!
Твой приятел вечен:
Весел Патиланчо
GYEREKEKNEK
s a hajam megnyírta.
Ám az én kezem, amint megragadta a gépet, egyetlenegy
szőrszálat el nem vétett.
Egy alkalommal eljött hozzánk a nagymama három
leányunokája: Gana, Dana és Mika. Három fonott copfos
dáma. A legkisebb már a küszöbről kiáltozni kezdett:
– Nagymama, nagymama, tudod mi a helyzet? Fiúk
leszünk! Ma megnyírnak bennünket. Mindhárman
elmegyünk.
– Hova? – kérdezte nagymama.
– Jane borbélyhoz, hát hova máshova?
– Még mit nem! Nem mentek sehova! Inkább a mi
gépünket vetjük be helyette. Patilan, azonnal kezdd el!
– Ne, ne, nem akarjuk! Nem szabad!
– Minket á la garcon fognak megnyírni, nagymama.
Patilan nem tud ilyet! (Az á la garcon az, kedves
Szmehurko, amikor a borbély egy lányt fiúsra nyír meg.)
De a nagymama ragaszkodott hozzá:
– Mit tudtok ti? Derekabban nyír az én Patilánom a
borbélynál! Gyerünk, Patilan!
És a nagymama unokái alig eszméltek fel, puha
hajacskájukat a bőrökig nyúztam le. Az én három
patilanomat is megnyírtam, akik mind nevetésbe törtek ki
a látványra. Én viszont kidüllesztettem a mellem, és
büszkén a következő kijelentést tettem:
– Na, patilankák? Patilan ne tudná? Az „á la garcon” a
specialitásom, az ám! Bámul majd a világ! Mindenütt
elterjed és örökké élni fog a hírem! Lányok, fiúk,
menyecskék – mindenki azt mondja majd: „Engem
Patilan-divat szerint nyírjanak!“ És a nevem mindenütt
híressé válik!
– Elég, Patilan! Elég ebből a te divatodból, a torkomban
nevetés gurgulázik.
Nem sokkal később újabb csoda történt. Ugye ismered
Cocolana anyó gyengéjét? A fiatalságért és a szépségért a
lelkét odaadná. Egyszer – akaratlanul – hallottam, hogy
azt mondá:
„Rövid hajjal fiatalabbnak néz ki az ember. Én
levágatnám, de az az átkozott, utálatos szomszéd, amerre
csak jár, mindenfelé hírét vinné. De hadd pletykáljon!
Manapság még az énnálam öregebbek is rövid hajjal
járnak. De mégsem, nem merem. Eh, bárcsak valaki itt
teremne, aki, amikor elalszom, a hajamon rövidít! Hadd
csodálkozzon akkor, aki csak akar!“
„Meglesz, nagyi, meglesz“ – gondoltam magamban, és
még aznap délután a nagymamám előtt megcsillogtattam
a művészetemet.
Cocolana nagymama lefeküdt, hogy szundítson egyet.
Hajjal feküdt le, de haj nélkül ébredt fel. Patilan mester
azonban nem merte alkalmazni az ő új divatját teljes
mértékben, mert tudta, kedves Szmehurko, Cocolana anyó
hogy megverné érte. Sem így, sem úgy nem nyírtam meg.
Olyan – kuncsaftnyelven szólva – kissé sünszerűvé
tettem.
De Cocolana anyó elégedett volt, mert pontosan úgy lett,
ahogy eltervezte.
De elég lesz mára. Legszívélyesebb üdvözlet tőlem és
dicső patilankáimtól!
A te örök barátod:
Veszel Patilancso
XEMYC
50 HAEMUS