Съдържание Tartalom - Bolgarok.hu

В този план поемата „Смъртта на Тибалт“ показва сложни
трансформации на множествения лирически персонаж – от
едно субектно „ние“ към друго, при това редувайки го и с
единичния Аз, както и дистанцирано променяйки „ние“ в „те“.
По този начин текстът се стреми да внуши едновременно
безумието на целия ХХ век – с опияненото от разруха и смърт
човечество, и проблематичното вписване на субекта на
поетическото в тази картина на крайния абсурд, до който е
достигнало човешкото:
Днес ние сме обмислили добре смъртта,
рекламата й, авторското право са платени,
решенията са взети,
животът е недостоверен,
тръбим тържествено за всяка нова смърт,
която сме успели да постигнем,
и триумфално съобщаваме
Последните Известия
за Края на Света.
Това са нашите възможности
и се опитваме сред тях да поживеем невъзможно,
и се опитваме да спрем
прииждането на смъртта… 5
СТРАНИЦИ
Друг пласт на множествеността е изявен в плана на раз ме се -
ните до аисторичност времена и се явява резултат от
преплитането на много Азове, неподвластни на бариерите на
времето, извикани от непризнаващото ограничения съзнание
на субекта на поетическото. За пример могат да се посочат
преди всичко „Смъртта на Тибалт“, „Пътят нататък“ и
„Танхой зер“, където параметрите на пер со на лис тичността
сложно съчетават лич ното преживяно и културологичната
проекция.
Ако от образите в стиховете на Георги Рупчев се опитаме да
сглобим света на лирическия персонаж, то той би бил съв куп -
ност от следните конотации: земя без хоризонт, празна земя на
миражи, ъгълчето на света, карцер със зарезени врати, свят
като изтъркана мелодия, кръгово затворен свят – като дан -
синг; свят, в който се умира по всякакъв начин; свят на по -
стоян ни самоубийства, гара на Ужаса, на живот, обърнат в
преживелица; свят, в който непонятното и маскарадите са
истини; свят на страх, безпътие, безпосочност и смърт; клетка
за самотни пленници, за „опитни зайци с програмиран живот
и смърт“; владение на луди господари; царство на мълви; свят
като вест, която не ще бъде научена; свят на скритото жи вее -
не, на вечното чакане, на задушливи блатни газове и стени;
свят на заплахи, преследване, рани, принуди, отвличане,
убийства; фабрика за пластмасови човечета; с небе – нас меш -
ка, и слънце – обида; зона, свят на безумни ритуали, безумен
живот; кът, тънещ в забрава; свят на вечното отлагане, на
подмяната на живота, без път нататък, „една-единствена въз -
мож ност / в една-единствена реалност“.
Въпреки така изобразения свят обаче множественият лири -
чес ки персонаж не е безволева жертва на случайно стекли се
времена и обстоятелства. Той не е оставен пасивен на плос -
кост та на социалната ситуация, нито е изобразен по правилата
на изкусителната и лесна идея като завършен „продукт“ на
средата, колкото и важна тема да е безвремието на актуалната
реалност. През преградите на ограничените възможности
прозира идеята за метафизичен избор, за съдбовност, която не
XEMYC
2008/II.
OLDALAK
Ilyen vonatkozásban a Tybalt halála poéma a többes lírai
személyesség bonyolult transzformációit mutatja – egyik
„mi”-szubjektumtól a másikig, ráadásul váltogatva az
egy személyi Énnel is, valamint távolságtartóan változ tat -
na a „mi”-t „ôk”-re. Ily módon a szöveg egyszerre igyek -
szik sugallni az egész XX. század esztelenségét – a pusz -
tu lástól és haláltól megrészegült emberiséggel, és a köl té -
szet szubjektumának problematikus belesimulását a
végletes abszurdnak ebbe a képébe, ahová az emberiség
jutott:
Jól megfontoltuk mi ma a halált,
reklámja, a szerzôi jog kifizetve,
a döntések meghozva,
az élet hiteltelen,
ünnepélyesen kürtölünk szét minden új halált,
mit sikerült elérnünk,
és diadalmasan közöljük
az Utolsó Híradást
a világ végérôl… 5
A többes másik rétege jelenik meg a törté nel miet len sé -
gig kusza idôk szintjén, a sok Én egymásba bogozó dá sá -
nak eredményeképp, amelyeken az idô korlátainak nincs
hatalma, amelyeket a költészet szubjektumának korlá to -
kat nem ismerô tudata hív elô. Példaként említhetjük min -
de nek elôtt a Tybalt halálá-t, az Út tová-t és a Tannhäu -
sert, ahol a személyeség paraméterei bonyolultan fonód -
nak össze a személyes élménnyel és a kulturológiai pro -
jek cióval.
Ha megpróbáljnánk Georgi Rupcsev képeibôl és
verseibôl fölépíteni a lírai perszonázs világát, akkor az a
következô konnotációk összessége lenne: láthatár nélküli
föld, délibábok üres világa, a világ apró szeglete, be re te -
szelt ajtajú zárka, egy elkoptatott dallam világa, körbezárt
világ – mint táncparkett; világ, amelyben minden módon
meg kell halni; állandó öngyilkosságok világa, a Bor za -
lom pályaudvara, a kalandba fordult életé; világ, amely -
ben az érthetetlen és a maskara az igazság; félelem, út ta -
lan ság, tévelygés és halál világa; magányos foglyok bör -
töne, „programozott életû és halálú kísérleti nyulak”-é;
ôrült urak birtoka; szóbeszédek királysága; világ, mint ki
nem tudódott híradás; a rejtôzô élet világa, az örök vára -
ko zásé, a fojtogató mocsárgázoké, a falaké; fenyegetések,
nyomozások, sebek, kényszerítések, emberrablások, gyil -
kos ságok világa; mûanyag emberkék gyára; gúny-holddal
és sértés-nappal; esztelen szertartások, esztelen élet öve -
zete, világa; feledésbe merülô zug; az örök halogatás,
élet-csere világa, ahonnan nincs tovább, „egyetlen egy
lehetôség/egyetlen egy realitásban”.
Az így ábrázolt világ ellenére azonban a sokszoros lírai
személyesség nem akarat nélküli áldozata az idôk és
körülmények véletlen találkozásának. Nem marad passzív
a szociális szituáció síkján, nem is a csábító és könnyû
eszme szabályai szerint kerül ábrázolásra, mint a közeg
tökéletes „produktuma”, bármennyire is fontos téma az
aktuális realitás idôtlensége. A korlátozott lehetôségek
kor látain átdereng a metafizikus választás eszméje, a
sors szerûségé, amely nem csupán vak, hanem a szub jek -
tum különleges részvételét is magában foglalja: „Ez az a
hely, / az általam kiválasztott néma hely.” Hangsúlyozom
· 18 · HAEMUS