Съдържание Tartalom - Bolgarok.hu

Тия петнайсет тимпанени удара
ми приличат на петнайсетте години,
в които не съм те познавал.
Между предпоследния и последния удар
ни представиха, разговаряхме за Прокофиев,
който се подписвал само
със съгласните букви на името си,
да, това е напълно в неговия стил,
а между удара и траурния марш
танцувахме много твърд рок и ти сънува
някакво късо пътуване, което не завърши добре.
Моят баща е бил военен,
после станал строителен инженер, той имаше
голям артилерийски бинокъл, аз
обичах да гледам през него.
Сега мога да броя прозорците, които светят:
един, два, три, четири, пет, шест, седем,
мога да броя прозорците, които угасват:
един, два, три, четири, пет, шест, седем,
колкото да не изкрещя, че съм самотен –
самотата е твърде естествена,
за да бъде понасяна лесно.
Чух, че Тибалт бил умрял.
О, той беше съвсем млад,
но хората са толкова непостоянни.
Умират ден за ден,
умират по площадите,
умират в тихите си стаи тихо,
умират пред бараки на гета или концлагери,
умират в асансьарите, пребити с автомобилни вериги,
умират за всеобща полза,
умират безполезно, казват, че красиво,
умират с мозъци, размазани върху асфалта,
умират изнасилени в телефонни кабини
сред вцепенението на разпилени минзухари,
орлови нокти, нокти на орли, които те замайват,
сред прилепите на нощта – тампони хлороформ,
памуци кръв, хирургически компреси, съсиреци и слуз –
черупките от ореха на Пепеляшка.
Къде расте това дърво и кой
събира и раздава плодовете твърди,
кой ги пази, чии
води са тези, стар кормчийо,
чии са тези багри хипнотични?
Смърт.
Човешко е да се умира.
Да, хората са толкова непостоянни –
отровени умират от отровите, които произвеждат,
премачкани умират от машините, които произвеждат,
простреляни умират от оръжията, които произвеждат,
опиянени от мощта си,
от своето опиянение опиянени,
опиянени от мощта за смърт.
Чух, че Тибалт бил умрял.
Говорят, че не се е мъчил много,
СТРАНИЦИ
XEMYC
2008/II.
OLDALAK
Ez a tizenöt üstdobütés
a tizenöt évre emlékeztet,
amikor még nem ismertelek.
Az utolsóelôtti s az utolsó ütés között
mutattak be minket egymásnak, Prokofjevrôl
beszélgettünk, aki csak a mássalhangzókkal
írta alá nevét, igen,
ez teljesen rávall,
az ütés és a gyászinduló között pedig
kemény rockra táncoltunk, s te valami
rövid utazásról álmodtál, mely balul ütött ki.
Apám katonatiszt volt, aztán
építészmérnök lett, volt egy nagy
tüzérségi távcsöve, nagyon
szerettem belenézni.
Most számolhatom a világító ablakokat:
egy, kettô, három, négy, öt, hat, hét,
számolhatom a kihunyó ablakokat:
egy, kettô, három, négy, öt, hat, hét,
hogy föl ne üvöltsek: mennyire magam vagyok –
a magányosság igazán természetes,
hogy könnyedén viseljük.
Hallottam, hogy Tybalt meghalt.
Ó, egészen fiatal volt,
csak az emberek oly állhatatlanok.
Meghalnak napra nap,
meghalnak a tereken,
meghalnak csendes szobáikban csöndben,
meghalnak a gettó vagy a láger barakkja elôtt,
meghalnak hajtólánccal agyonverve a liftben,
meghalnak az egyetemes jóért,
meghalnak haszontalan, azt mondják, szépen,
meghalnak aszfalton szétfröccsent velôvel,
meghalnak telefonfülkében megerôszakolva
széthajított kikericsek dermedtségében,
varjúköröm, karma varjaknak, amelyek bódítanak,
az éjszaka denevérei között – kloroformtamponok,
vattavér, szorítókötés, alvadék és nyálka –
hamupipôke dióhéjai.
Hol nô ez a fa, és ki
gyûjti és osztja széjjel a kemény gyümölcsöket,
ki ôrzi, és kié
ez a víz mind, vén kormányos,
kié ez a hipnotikus sok szín?
Halál.
Meghalni emberi.
Igen, az emberek oly állhatatlanok –
meghalnak méregtôl mérgezetten, mit ôk termeltek,
meghalnak gépektôl szétlapítva, mit ôk gyártottak,
meghalnak fegyvertôl semmisülten, mit ôk gyártottak,
meghalunk hatalmuk mámorában,
megittasultságuk mámorában,
mámorában halál-hatalmuknak.
Hallottam, hogy Tybalt meghalt.
Azt mondják, nem sokat szenvedett,
· 24 · HAEMUS