You also want an ePaper? Increase the reach of your titles
YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.
СТРАНИЦИ<br />
митологията и културата образи и сюжети, които съдържат<br />
проекциите на неговия персонализъм. Така в поезията му се<br />
появяват Орфей („Тракийски пасторал“), Танхойзер<br />
(„Танхойзер“), Тибалт, зает от балета „Ромео и Жулиета“ на<br />
Прокофиев („Смъртта на Тибалт“), Юродивия – от „Борис<br />
Годунов“ на Пушкин, Прометей („Приковаване на огъня“),<br />
Христос („Начало на мемоари“), измисленият рицар Тристан<br />
фон Деменциус („Бълнуванията на славния, високо благор -<br />
оден, многострадален и достопочтен рицар…“), Лудвиг ІІ<br />
(„Пътят нататък“).<br />
Тези образи – културни препратки, поради своята раз поз на -<br />
ваемост в читателското съзнание – не се нуждаят от кон -<br />
текста си, за да потвърдят убеждението на поета за без край -<br />
ната повторяемост на човешката участ, за тъмната об ре -<br />
ченост на човешкото да остане при своята същност само ако<br />
е на страната на победените, за от ко леш -<br />
ната (и постоянно повтаряща се) слу че -<br />
ност на всичко в битието на човека. Ето<br />
защо Рупчев ги освобождава от присъщо<br />
кон текст уал ните им внушения, пре функ -<br />
ци о нализира ги свободно, показвайки<br />
така и относителността на човешкото. В<br />
тази художествена интер пре тация духов -<br />
ната автентичност се оказва пос ти жима<br />
вън от времето, в едно аисто рично без -<br />
вре мие, което е ми то ло гич но то все вре -<br />
мие на извечния човек – ограничен и<br />
зависим в средата си, но свободен и без -<br />
гра ничен в своята същи на. Па ра лел но с<br />
това заетите от културата и митологията<br />
проекции на субекта са и онези смътни<br />
прозрения (или само догадки) за човека,<br />
до косващи се до метафизически загадки<br />
или не раз ре шими екзистенциални ди ле -<br />
ми, чийто отговор може да бъде осло ве -<br />
сен само чрез образи, които съхраняват<br />
неясното, неразгадаемото, непреодоли -<br />
мо то.<br />
В едно свое стихотворение Владимир Левчев задава въпроса<br />
„Кой сънува моя живот?“, който всъщност е „Кой живее<br />
живота ми?“, тъй като за това поколение най-често животът<br />
е автентичен в измеренията на ониричното. При Георги Руп -<br />
чев въпросът може да се редактира като „Чий живот живеем<br />
ние?“ И отговорът е не в полза на светлото „велико минало“<br />
(което е все пред нас), а на тъмното, на онези тъмни страни на<br />
човешката същност, които са белег на неговата истинност,<br />
неподменена, неогладена от паметта (истори ческата, култур -<br />
ната). Така идентификациите с посочените персонажи озна ча -<br />
ват свободния и подвижен човек – вечния човек в неговата<br />
относителна устойчивост и относителна уникалност, един<br />
образ, постигнат посредством своеобразно „спиране на вре ме -<br />
то“. Този подход на Георги Рупчев към познанието и само -<br />
познанието се вписва в модерния контекст на анти историч -<br />
ността, зададен от големи творци на ХХ век като Джойс и<br />
Елиът (да не забравяме, че той е един от преводачите на<br />
Елиът у нас).<br />
Извънвременността на човека и човешкото е подчертана не<br />
само от културни идентификации, но и от немалко щрихи в<br />
образа на лирическия персонаж „тук и сега“. Така се явява ха -<br />
рак теристиката на поколението в „Ателие“: „синове без бащи<br />
/ и бащи на синчета нераждани“, като тези безкоренност и<br />
XEMYC<br />
2008/II.<br />
OLDALAK<br />
métereit, hogy olyan alakokat és szüzséket vonjon ki a<br />
mitológiából és kultúrából, amelyek perszonalizmusának<br />
projekcióit tartalmazzák. Így jelenik meg költészetében<br />
Orfeusz (Trák pasztorálé), Tannhäuser (Tannhäuser),<br />
Tybalt Prokofjev Rómeó és Júlia címû balettjébôl köl -<br />
csön véve (Tybalt halála), a Balga Puskin Borisz Go du -<br />
nov jából, Prométheusz (A leláncolt Prométheusz), Krisz -<br />
tus (Az írások kezdete), a kitalált lovag, Tristan von De -<br />
mentius (A dicsô, nagyméltóságú, sokat szenvedett és<br />
tiszteletreméltó lovag…), II. Lajos (Út tova). Ezeknek az<br />
alakoknak – kulturális idézetek, minthogy az olvasói tu -<br />
dat felismerheti ôket – nincs szükségük kontextusra, hogy<br />
alátámasszák a költô meggyôzôdését az emberi sors vég -<br />
te len megismétlôdhetôségérôl, a sötét elrendeltetett ség -<br />
rôl, hogy az ember csak akkor maradhat önmaga lényege,<br />
ha a legyôzöttek oldalán áll, a<br />
hajdan volt (és állandóan ismét -<br />
lô dô) megtörténhetôségrôl az<br />
em beri létben. Éppen ezért Rup -<br />
csev megszabadítja ôket a rájuk<br />
jellemzô kon tex tuális sugallatok -<br />
tól, szabadon áthangolja ôket,<br />
meg mutatva így az emberi dol -<br />
gok viszonylagosságát is. Eb ben<br />
a mûvészi interpretációban a<br />
szel lemi hitelesség az idôn kívül<br />
bizonyul elérhetônek, egy tör té -<br />
nel men kívüli idôt lenségben,<br />
amely az örök emberi mitológiai<br />
minden ide jûsége – korlátozott és<br />
függô a maga közegében, de sza -<br />
bad és határtalan a maga lé nye -<br />
gében. Ezzel pár<strong>hu</strong>za mo san a<br />
szubjektumnak a kultúrára és mi -<br />
tológiára vonat ko zó projekciói<br />
azok a ködös felismerések (vagy<br />
csak utalások) is az emberrel<br />
kap csolatban, amelyek meta fi zi -<br />
kus utalásokat vagy megoldhatatlan egzisztenciális di -<br />
lem mákat érintenek. Az ezekre adott válasz csupán olyan<br />
képeken keresztül fogalmazható meg, amelyek meg ôrzik<br />
a ködöset, megfejthetetlent, leküzdhetetlent.<br />
Vladimir Levcsev egyik versében felteszi a kérdést: „Ki<br />
álmodja az életemet?”, ami valójában „Ki éli az éle te -<br />
met?”, mivel ennek a nemzedéknek az élet leggyak rab ban<br />
az onirikus távlataiban autentikus. Georgi Rupcsev nél a<br />
kérdést úgy szerkeszthetnénk meg, hogy „Kinek az életét<br />
éljük mi?” És a válasz nem a fényes, „nagyszerû múlt”<br />
(amely még mindig elôttünk van), hanem a sötét ség, az<br />
emberi lényegnek azok a sötét oldalai, amelyek pótol ha -<br />
tatlan, a (történelmi, kulturális) emlékezetbôl ki irt hatatlan<br />
valódiságát fémjelzik. Így az említett per szo názzsal való<br />
azonosulások szabad és mozgékony embert jelen tenek –<br />
az örök embert a maga viszonylagos állhata tosságával és<br />
viszonylagos egyediségével, olyan alakot, amely egy<br />
sajátos „idômegállítás” útján született. Georgi Rupcsev -<br />
nek ez a hozzáállása a megismeréshez és az ön meg is me -<br />
rés hez belesimul a történelemellenesség modern kontex -<br />
tu sába, amely a 20. század olyan nagy alkotóinál buk kan<br />
fel, mint Joyce, Eliot (ne feledjük, hogy Rupcsev Eliot<br />
egyik fordítója nálunk).<br />
· 20 · HAEMUS
Change language