PÁLFFY GÉZA: A CSÁSZÁRVÁROS VÉDELMÉBEN A GYőRI ...

és az osztrák örökös tartományok anyagi–katonai erőforrásaival rendelkezett, a császári méltóságot ugyanis
V. Károly töltötte be. Az utóbbi irányította Habsburg Birodalom számára pedig a magyar hadszíntér a
Mediterráneumban és az Észak-Afrikában vívott oszmánok elleni küzdelem után 58 6 csak a harmadik
frontnak, Toledóból nézve mellékhadszíntérnek számított.
Másrészt az oszmán hódítás a magyar királyság történetének talán legszerencsétlenebb időszakában ért el az
ország határaira. Míg Luxemburgi Zsigmond hadvezetésének az említett védelmi koncepció végrehajtását az
oszmán állam egyik legnagyobb válsága, az interregnum időszaka (1402–1413) alatt kellett megvalósítani,
ugyanez a feladat Ferdinánd bécsi és magyar katonai vezetőire éppen akkor várt, amikor Szülejmán
uralkodásának idejére az oszmán állam végleg „patrimoniális világbirodalommá” vált és hódításai csúcsára
ért. 59 7 Ez a birodalom pedig területi, gazdasági és katonai potenciálját tekintve még az 1521 előtti középkori
magyar királysággal sem volt összemérhető, hiszen területét vizsgálva mintegy ötszöröse, népességét
tekintve körülbelül négyszerese volt az utóbbinak, 30jövedelmeiket és fegyveres erejüket összehasonlítva
pedig jóval több mint tízszeres „túlerőben” volt. 60 8 Mohács után az ország három részre szakadásával és a
polgárháborúval ez az arányeltolódás még tovább romlott. De még ha – látszólag legalábbis – a Ferdinánd
király kormányozta Csehországot és az osztrák örökös tartományokat is Magyarországhoz „csatoljuk”, azaz
a magyar király összes egykori gazdasági–katonai erőforrását számláljuk össze, akkor is bőven megmarad az
oszmánok fölénye.
Történetírásunk – kivéve az oszmán birodalom magyar kutatóit – ez ideig minderről gyakorta hajlamos volt
megfeledkezni, amikor a Mohács utáni Magyarország korszakváltásának folyamatát, illetve magának az új
törökellenes határvédelmi rendszernek a kiépítését vette évszázadok távlatából vizsgálat alá. Sőt még
napjainkban sem ritkák a Ferdinánd politikai és hadvezetését egyenesen elítélő, „kurucos” vélemények sem,
amelyek a Habsburg uralkodó tétlenkedéséről vagy arról beszélnek, hogy az osztrák rendek pusztán saját
védelmük érdekében léptek fel Magyarországon egy új határvédelmi rendszer létrehozásával. Noha az utóbbi
vélekedésben természetesen van és nem is csekély igazság, nem feledkezhetünk meg arról, hogy Luxemburgi
Zsigmond király magyar hadvezetése szintén kizárólag saját országa védelme érdekében használta fel a
délszláv fejedelemségeket mint ütközőállamokat, és csak azután lépett fel komolyabban a 15. század elején a
törökök ellen, miután 1396-ban Nikápolynál – miként a Habsburg hadvezetés 1529-ben Bécsnél – és az
egyre gyakoribb oszmán betörések révén saját bőrén megtapasztalta, mit is jelent a törökök fenyegetése.
Magunk tehát azon a véleményen vagyunk, hogy Ferdinánd király mindvégig Magyarország
megvédelmezésén munkálkodott, és még az 1526 utáni zűrzavaros másfél évtizedben is igen sokat tett –
korlátozott anyagi és katonai lehetőségei ellenére – a törökök elleni védekezés érdekében.
1541-ig új végvárrendszer kiépítéséről – a Zengg és Bihács közötti úgynevezett régi horvát végeket (alte
kroatische Grenze) kivéve, 61 9 amelynek kialakulása (mint említettük) 1521-től fokozatosan indult meg a
krajnai, karintiai és stájer rendek anyagi és katonai segítségével – ugyan valóban nem beszélhetünk, I.
Ferdinánd hadvezetése Magyarországon mégis megtette az első fontos lépéseket az új határvédelmi rendszer
létrehozásához. A Luxemburgi Zsigmond-féle említett védelmi koncepció számos elemét részben már ebben
az időszakban elkezdték megvalósítani. Mindezt elsősorban a Ferdinánd király által Magyarországra küldött
és az osztrák tartományok által fizetett idegen és magyar csapatokat irányító, úgynevezett magyarországi
főhadparancsnokok (Oberstfeldhauptmann in Ungarn), 62 10 valamint ha egyúttal nem ők parancsnokoltak a
horvát–szlavón területeken, akkor ott külön főhadparancsnokok (Oberstfeldhauptmann in Kroatien und
Slawonien) vagy helyetteseik (Oberstfeldhauptmannleutnant) hajtották végre. Tevékenységük azután a
hadügy és a határvédelem területén számos olyan változásnak az alapfeltételét teremtette meg, amelyeknek
azután éppen a győri főkapitányság története szempontjából nagyon fontos szerepe volt. Ne feledjük
ugyanis, hogy Magyarország a Mohács utáni évtizedekben történelmének egyik legválságosabb periódusát és
korszakváltását élte 31át. Ezek ez időszakok pedig, ha nem forradalmi jellegűek, akkor csak hosszabb idő
alatt hozhatnak minőségi változásokat.
Noha a magyarországi főhadparancsnokok tisztét ebben a másfél évtizedben betöltő Niklas Graf zu Salm
(1527 és 1529–1530), Hans Katzianer (1527–1529 és 1532–1537), Wilhelm Freiherr zu Roggendorf (1530–
586 Hess, 1978. és magyarul legújabban: Korpás, 1998. 60–64.
597 Fodor, 1998/1. 171–173.
608 Ágoston, 1992. 9–17.
619 Az 1538-ban megszervezett védelmi övezet legkorábbi létszám- és fizetési jegyzékét („Besaczungen an
den Khrabatischen Ortfleckhen Anno etc. [15]38 ten .”) lásd: ÖStA FHKA HKA HFU rote Nr. 15. 1567. Okt.
fol. 18–19. Kiadása: Lopašiæ, 1889. 390.: No. III. Vö. még Pálffy, 1996/2. 177–178.
6210 A főhadparancsnok tisztség-elnevezés bevezetésére lásd: Pálffy, 1997/4. 64–65.