messze volt a híd

a harminchárom éves Bernát herceg, Julianna trónörökösnő férje
olvasott fel közleményt. Kérte az ellenállási csoportokat, tartsanak
készen „karszalagokat jól olvasható »Orange« felirattal”, de ne
mutatkozzanak ezekkel, „amíg parancsot nem adok rá”. Óva intette
az ellenállókat: „tartózkodjatok a pillanat szülte lelkesedésben az
elsietett és önálló akcióktól, mert magatokat is, a folyamatban levő
hadműveleteket is veszélyeztetitek.”
Ezt követően Dwight D. Eisenhower tábornok, a szövetséges
haderők főparancsnoka erősítette meg rendkívüli üzenetében, hogy
„a felszabadulás órája, amelyre oly régóta vár Hollandia, nagyon
közel”. Alig néhány órával később, Pieter S. Gerbrandy, az emigráns
holland kormány miniszterelnöke még derűlátóbban nyilatkozott:
„Most, hogy a szövetséges hadseregek ellenállhatatlan előretörésük
során átlépték Hollandia határát… fölszólítlak valamennyiőtöket,
hogy szövetségeseinket lelkesen fogadjátok hazánk földjén…”
A lakosság örömmámorban úszott, a holland nácik pedig mentették
az irhájukat. Anton Mussert sokáig kérkedett azzal, hogy
náci pártjának több mint ötvenezer tagja van. Ha ez megfelelt az
igazságnak, a holland lakosság most úgy látta, valamennyien megindultak
kelet felé. Számtalan városból és faluból máról holnapra
elkotródtak a nácik által kinevezett polgármesterek és tisztviselők
– igaz, hogy gyakran még szakítottak arra időt, hogy hátralékos
fizetésüket követeljék. Többek között Eindhoven polgármestere és
néhány hivatalnoka is ragaszkodott fizetése folyósításához. Gerardus
Legius, a polgármesteri hivatal titkárságának vezetője nevetségesnek
találta ugyan a követelésüket, de lelkiismeret-furdalás nélkül fizetett.
S miközben nézte, hogyan inalnak el a városból, fölkapaszkodva
„bármire, aminek kereke van”, eltűnődött: „Ugyan meddig jutnak?
Hová is mehetnének?” Roham indult a bankok ellen is. Amikor
Nicolaas van de Weerd huszonnégy éves bankhivatalnok szeptember
4-én, hétfőn, munkahelyére ért Wageningen városában, azt látta,
hogy holland nácik hosszú sorban várakoznak a bank előtt. Mihelyt
a bank megnyitotta kapuit, nagy sietve kivonták pénzüket, és kiürítették
az értéktárgyaikat őrző páncélrekeszeket.
A vasútállomásokat ellepték a rémült civilek. A Németországba induló
vonatokon talpalatnyi hely sem maradt. Amikor Frans Wiessing
leszállt egy Arnhembe érkező vonatról, szinte elsodorta a felszálló
tömeg. Oly nagy volt a tülekedés, hogy miután a vonat elment,
16