messze volt a híd

– Nehéz napok várnak ránk – intette őket. – A németek még nincsenek
legyőzve. Higgyétek el, ha a szövetségesek megpróbálnak
átkelni a Rajnán, óriási csatának leszünk tanúi.
3
Hitler időközben intézkedett. Szeptember 4-én a kelet-poroszországi
Rastenburgban, a Führernek a görlitzi erdő mélyén berendezett
főhadiszállásán, a hatvankilenc esztendős Gerd von Rundstedt
tábornagy megtette előkészületeit, hogy átvegye a nyugati front
parancsnokságát. Váratlanul érte a kinevezés – nem számított új
megbízásra.
A kényszernyugdíjazott von Rundstedtet nagy sietve reaktiválták,
és négy nappal korábban Rastenburgba rendelték. Két hónappal
korábban, július 2-án Hitler levette a nyugati front főparancsnoki
(német katonai nyelven OB West, vagyis Oberbefehlshaber West)
tisztéről, éppen amikor von Rundstedt, aki még nem veszített
egyetlen csatát sem, Németország legnagyobb háborús válságának,
a szövetségesek normandiai partraszállásának következményein
igyekezett úrrá lenni.
A Führer és Németország legkiválóbb hadvezére nem egyezhettek
meg, hogyan kellene legcélszerűbben szembeszállni az invázióval.
Von Rundstedt még a partraszállást megelőzően erősítést
kért, és kertelés nélkül közölte Hitler főhadiszállásával (OKW
– Oberkommando der Wermacht – a fegyveres erők főparancsnoksága),
hogy a létszámban, felszerelésben és repülőgépekben
fölényben levő nyugati szövetségesek „ott szállhatnak partra, ahol
akarnak”. Szó sincs róla, jelentette ki Hitler, az Atlanti Fal, a részben
fölépült part menti erődítmények, amelyek – Hitler kérkedő
nyilatkozata szerint – majd háromezer mérföldön át a norvég–finn
határon levő Kirkenestől a Pireneusokig, a francia–spanyol határig
húzódnak, ellenségnek „leküzdhetetlen akadályt” jelentenek. – Von
Rundstedt azonban világosan látta, hogy az erődítmények inkább
a propaganda teljesítményei. Egyetlen szóval intézte el az Atlanti
Falat: „Szemfényvesztés!”
Erwin Rommel, a legendás hírű tábornagy, aki a háború első
évében az észak-afrikai sivatagban aratott győzelmeivel szerzett
25