messze volt a híd

elővárosában Jan Voskuil harmincnyolc éves vegyészmérnök az
apósa házában rejtőzött. Amikor megtudta, hogy a neve szerepel a
letartóztatásra kijelölt holland túszok jegyzékén, húsz mérföldnyire
levő geldermalseni otthonából menekült ide, s hozta feleségét, Bertát,
és kilencéves fiukat is. Idejében érkezett Oosterbeekbe, tanúja volt
a kiürítésnek. Apósa megnyugtatta, hogy „most már nem kell tartanod
a németektől, kár lapulni”. Amikor Voskuil kinézett Oosterbeek
főutcájára, „teljes zűrzavar” képe tárult elé. Szinte egymásba ért a
németekkel „veszélyesen túlterhelt” teherkocsisor. Kerékpáros katonákat
is látott, amint „kétségbeesetten tapostak, a kormányokon
bőröndök és ruhaakasztók”. Voskuil szentül hitte, hogy a háború
néhány napon belül véget ér.
Arnhemben Jan Mijnhart, a Grote Kerk, a 305 láb magas tornyáról
híres, testes tizenötödik századi Szent Özséb templomának
sekrestyése látta, amint a Moffen-ek (a németek holland gúnyneve)
„négyes sorokban vonulnak át a városon Németországnak”. Akadtak
közöttük öregek és betegek is. A szomszédos Ede községben egy idős
német katona arra kérte Rudolph van der Aa-t, értesítse családját
Németországban, hogy találkoztak. „Rossz a szívem”, fűzte hozzá,
„azt hiszem, nem húzom sokáig”. Lucianus Vroeman, arnhemi kamasz
megfigyelte, hogy a németek elcsigázottak, s nyoma sincsen
„sem harci szellemüknek, sem büszkeségüknek”. Látta, amint tisztek
sikertelenül vagy kevés eredménnyel próbálták helyreállítani a rendet
a szétzüllött csapatokban. De a katonák még azzal sem törődtek, hogy
a hollandok kiáltozzák nekik: „Eriggyetek haza! Pár óra múlva itt
lesznek az angolok meg az amerikaiak.”
A negyvennégy éves dr. Pieter de Graaff sebész az Arnhemből
kelet felé vonuló németeket figyelve bizonyosra vette, hogy „ez a
vég, a német hadsereg nyilvánvalóan összeomlott”. Suze van Zweden
középiskolai matematikatanárnőnek egyéb oka is volt, hogy emlékezetébe
vésse ezt a napot. Johan nevű férje, köztiszteletben álló
neves szobrász, 1942 óta a dachaui koncentrációs táborban sínylődött,
mert holland zsidókat rejtegetett. Suze abban reménykedett,
hogy férje most hamarosan kiszabadul, hiszen a háború már-már
befejeződött. Eltökélte, hogy végignézi ezt a történelmi pillanatot
– a németek kivonulását és a szövetséges felszabadítók bevonulását.
Fia, Robert még kicsi volt, hogy megértse, mi történik, de kilencéves
lányát, Sonját, magával akarta vinni a városba. Öltöztetés közben
19