30.12.2012 Views

messze volt a híd

messze volt a híd

messze volt a híd

SHOW MORE
SHOW LESS

You also want an ePaper? Increase the reach of your titles

YUMPU automatically turns print PDFs into web optimized ePapers that Google loves.

elővárosában Jan Voskuil harmincnyolc éves vegyészmérnök az<br />

apósa házában rejtőzött. Amikor megtudta, hogy a neve szerepel a<br />

letartóztatásra kijelölt holland túszok jegyzékén, húsz mérföldnyire<br />

levő geldermalseni otthonából menekült ide, s hozta feleségét, Bertát,<br />

és kilencéves fiukat is. Idejében érkezett Oosterbeekbe, tanúja <strong>volt</strong><br />

a kiürítésnek. Apósa megnyugtatta, hogy „most már nem kell tartanod<br />

a németektől, kár lapulni”. Amikor Voskuil kinézett Oosterbeek<br />

főutcájára, „teljes zűrzavar” képe tárult elé. Szinte egymásba ért a<br />

németekkel „veszélyesen túlterhelt” teherkocsisor. Kerékpáros katonákat<br />

is látott, amint „kétségbeesetten tapostak, a kormányokon<br />

bőröndök és ruhaakasztók”. Voskuil szentül hitte, hogy a háború<br />

néhány napon belül véget ér.<br />

Arnhemben Jan Mijnhart, a Grote Kerk, a 305 láb magas tornyáról<br />

híres, testes tizenötödik századi Szent Özséb templomának<br />

sekrestyése látta, amint a Moffen-ek (a németek holland gúnyneve)<br />

„négyes sorokban vonulnak át a városon Németországnak”. Akadtak<br />

közöttük öregek és betegek is. A szomszédos Ede községben egy idős<br />

német katona arra kérte Rudolph van der Aa-t, értesítse családját<br />

Németországban, hogy találkoztak. „Rossz a szívem”, fűzte hozzá,<br />

„azt hiszem, nem húzom sokáig”. Lucianus Vroeman, arnhemi kamasz<br />

megfigyelte, hogy a németek elcsigázottak, s nyoma sincsen<br />

„sem harci szellemüknek, sem büszkeségüknek”. Látta, amint tisztek<br />

sikertelenül vagy kevés eredménnyel próbálták helyreállítani a rendet<br />

a szétzüllött csapatokban. De a katonák még azzal sem törődtek, hogy<br />

a hollandok kiáltozzák nekik: „Eriggyetek haza! Pár óra múlva itt<br />

lesznek az angolok meg az amerikaiak.”<br />

A negyvennégy éves dr. Pieter de Graaff sebész az Arnhemből<br />

kelet felé vonuló németeket figyelve bizonyosra vette, hogy „ez a<br />

vég, a német hadsereg nyilvánvalóan összeomlott”. Suze van Zweden<br />

középiskolai matematikatanárnőnek egyéb oka is <strong>volt</strong>, hogy emlékezetébe<br />

vésse ezt a napot. Johan nevű férje, köztiszteletben álló<br />

neves szobrász, 1942 óta a dachaui koncentrációs táborban sínylődött,<br />

mert holland zsidókat rejtegetett. Suze abban reménykedett,<br />

hogy férje most hamarosan kiszabadul, hiszen a háború már-már<br />

befejeződött. Eltökélte, hogy végignézi ezt a történelmi pillanatot<br />

– a németek kivonulását és a szövetséges felszabadítók bevonulását.<br />

Fia, Robert még kicsi <strong>volt</strong>, hogy megértse, mi történik, de kilencéves<br />

lányát, Sonját, magával akarta vinni a városba. Öltöztetés közben<br />

19

Hooray! Your file is uploaded and ready to be published.

Saved successfully!

Ooh no, something went wrong!