messze volt a híd

Keitelnek nem volt mit válaszolnia. Hitler neki sem indokolta
meg döntését, csupán egy ártalmatlan megjegyzést tett a tábornagy
egészségi állapotára. Úgy látszott, már magát is meggyőzte, hogy
valóban „megrendült egészségére tekintettel” menesztette júliusban
– jóllehet az ürügyet ő agyalta ki. Keitellel mindössze ennyit közölt:
– Látni akarom, javult-e az öregúr egészsége azóta.
Keitel két ízben is emlékeztette, hogy a tábornagy kihallgatásra
vár. Szeptember 4-én délután Hitler végre magához rendelte von
Rundstedtet, és szokásától merőben eltérően, nyomban a tárgyra
tért.
– Ismét önre kívánom bízni a nyugati arcvonalat.
Von Rundstedt, aki merev derékkal, mindkét kezével arany marsallbotjára
támaszkodva ült, csupán bólintott. Ismeretei és tapasztalatai,
a Hitlerrel és a nácikkal szembeni viszolygása ellenére, nem
utasította vissza a kinevezést, mivel jellemében mélyen gyökerezett a
porosz katonai hagyomány és a katonai hivatástudat. Emlékirataiban
azt állítja, hogy „amúgy is hiábavaló lett volna a tiltakozás”. *
Hitler szinte csak futólag vázolta von Rundstedt feladatát. Mint
annyiszor, most is rögtönzött. A partraszállás előtt makacsul hajtogatta,
hogy az Atlanti Fal áttörhetetlen. Most viszont azt hangoztatta
a megdöbbent von Rundstedtnek, hogy a Westwall, ez a régóta elhanyagolt,
üresen álló, de még mindig félelmetes határerődítmény-lánc
(a szövetségesek inkább Siegfried-vonalként ismerték) bevehetetlen.
Von Rundstedtnek nemcsak minél nyugatabbra kellett volna feltartóztatnia
a szövetségeseket, hanem Hitler parancsa értelmében
ellentámadásba is kellett volna lendülnie. A Führer véleménye szerint
még a legveszedelmesebb szövetséges előretörések sem voltak egyebek
„páncélosékeknél”. Szemmel láthatóan megrendítette azonban
Antwerpen eleste. Mindenáron meg kell akadályozni, mondotta,
hogy a szövetségesek használhassák a város létfontosságú kikötőjét.
S mivel a többi kikötő még mindig német kézen van, magyarázta,
meggyőződése szerint a túlságosan elnyújtott utánpótlási vonalak
amúgy is lassítanák a szövetségesek előrenyomulását. Bízott abban,
* Walter Goerlitz, a The Memoir of Field Marshal Keitel című kötet szerkesztője
szerint (10. fej. 347. o.) von Rundstedt a következőket mondta Hitlernek: „Vezérem, bármit
parancsol, a kötelességemet utolsó leheletemig teljesítem.” Az én változatom Blumentritt
vezérőrnagy, Rundstedt korábbi vezérkari főnökének emlékezésein alapul. „Semmit sem
mondtam”, közölte vele von Rundstedt. „Ha kinyitom a számat, Hitler három órán át
leckéztetett volna.”
29