messze volt a híd

célja. Északon az angolok és az amerikaiak ebben az irányban,
Aachennél törtek a határ felé. Nemigen akadályozhatta meg senki,
hogy áttörjék az elhagyatott, elavult Siegfried-vonalat, átkeljenek a
Németországba vezető út utolsó természeti akadályán, a Rajnán, és
benyomuljanak a Birodalom iparának szívébe.
Von Rundstedtnek, elemző agy lévén, még egy mozzanat szemet
szúrt. Eisenhowernek a normandiai partraszállás során oly sikeresen
bevetett tapasztalt és kiválóan képzett légideszantegységei egyszer
csak eltűntek a hadi helyzetet rögzítő német térképekről. Nem
vetették be őket gyalogságként. Ezeket az erőket nyilvánvalóan
visszavonták, tehát légideszant-hadműveletet készítenek elő. De hol
és mikor tervezik? Ésszerűnek tűnt, hogy az ejtőernyős-hadművelet
egybevág majd a Ruhr-vidék ellen indított támadással. Von Rundstedt
szerint ilyen támadás csakis két kulcsfontosságú területre irányulhatott:
vagy a Westwall erődítményei mögé, vagy a Rajnától keletre
azzal a céllal, hogy hídfőállásokat létesítsenek. Egyébként néhány
nappal korában Model tábornagy is ezt az aggodalmát hangoztatta
Hitlernek küldött üzenetében, mondván, hogy ez a lehetőség „közvetlen
fenyegetés”. Von Rundstedt azonban azt a lehetőséget sem
vethette el, hogy a szövetségesek az arcvonal teljes szélességében
nyomulnak előre a Ruhr- és a Saar-vidék irányába, és légideszantcsapatokat
is bevetnek. A tábornagy semmiféle megoldást nem
látott, ha bármelyik fenyegetés valóra válnék. A szövetségesek sok
mindent tehettek. Von Rundstedt pedig nem tehetett egyebet, mint
hogy megkíséreljen rendet teremteni a zűrzavarban, és időt nyerni
– ha ugyan sikerül kitalálnia a szövetségesek szándékait.
Von Rundstedt tisztában volt azzal, hogy Eisenhower hírszerző
szolgálata jól ismeri a németek szorult helyzetét. Azt latolgatta
csupán, vajon a szövetséges főparancsnokság meg is érti-e, milyen
kétségbeejtő a helyzetük valójában. Az igazság az, fejtegette
Blumentrittnek, hogy „elcsigázott vénemberekkel” kell majd harcba
bocsátkoznia, a Westwall bunkerei pedig „teljességgel hasznavehetetlenek
lesznek, ha a szövetségesek támadnak”. „Őrültség ezeket
az egérlyukakat pusztán csak a presztízs kedvéért védeni”, mondta.
De nem volt mit tenni, a kísérteties Siegfried-vonalba életet kellett
lehelni, erődítményeit helyre kellett állítani, majd csapatokat kellett
odavezényelni. Von Rundstedt röviden ennyit közölt vezérkarával:
„Állnunk kell a sarat hat hétig.”
46